Darvas Petra: Mágusok Kelyhe (Hópelyhek májusban 2.)
Szereted azokat a történeteket, amelyek egy párhuzamos világot mutatnak be? Szereted hinni, hogy más is van, mint ami tapinthatóan körbevesz?
Darvas Petra világa szebb és keményebb, mint a miénk. Itt megérted az állatok beszédét, a virágok kinyílnak, ha megérinted őket, de ha nem vigyázol, olyan csapdába eshetsz, ahol a jövőd a tét. Nemcsak hogy visszajuthatsz-e a szüleidhez, hanem hogy az égből leszállnak-e a gonosz istenek, hogy lehet-e még valaha utódod, hogy eshetsz-e szerelembe.
A Mágusok Kelyhe a Hópelyhek májusban sorozat második része, pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az Ikrek Mágiája letette. Az első részből megismert szereplők újabb izgalmas, szórakoztató és mágikus kalandok elé néznek, miközben személyiségük beérik arra, hogy szembenézzek családi problémákkal, traumákkal, lelki változásokkal. Azoknak a kamaszoknak és fiatal felnőtteknek ajánlom, akik szeretik, ha egy könyv nem csupán szórakoztat, hanem a modern kor problémáival együtt emeli át őket középkori környezetbe.
Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
A közös munka
Petrával régóta dolgozunk együtt, hisz e sorozat első kötetének létezett már egy fiatalabb korosztálynak írt verziója is. A jelen kötet első kéziratának olvasásakor azt láttam, Petra szépen építi a karaktereket, fejlődnek, azonban két lány változása is furcsa volt, azaz nem kaptunk rá magyarázatot, miért viselkednek így. A vagány Lora lett megfontolt és tervező alkat, a higgadt Emma vált önbizalomhiányossá és labilissá. Az átiratban Petra már remekül érzékelteti, hogy éppen az a fő, hogy a jellemünk az átéltek hatására megváltozik, és éppen a történtek alakítják a két lányt olyanná, amilyeneknek látjuk őket – ez az igazi énjük.
A szereplők küldetéstudatáról is sokat beszélgettünk, ugyanis fontos, hogy az olvasó mindig lássa a szereplőinkön, hogy nekik van valamiféle tervük, ők mennek valahová, hogy nemcsak sodródnak, ahová a szél viszi őket.
A cselekmény dramaturgiája kiváló, a fiatalok egy elképesztően kreatív és humoros csavarral mentik ki magunkat egy igen nehéz szituációból. Az is izgalmas a regényben, hogy fontos kérdésekkel foglalkozik, a család és az összetartozás színeinek árnyalatait mutatja be a fiatal olvasóknak ugyanazzal a finomsággal, amellyel Tolsztoj fogalmazott: „minden boldogtalan család a maga módján az”.
A szerző így élte meg a közös munkát
„Biztosra vettem, hogy egy trilógia középső kötetének megírása nem egyszerű. Már az első rész elkészülte után megbeszéltük Krisszel, mik azok a lényeges pontok, amelyeknek feltétlenül meg kell jelenniük a másodikban, és mi az, amit a zárókötetig érdemes még építeni.
Örülök, hogy szerkesztés előtt elküldtem lektorira a második kéziratot, mert egyes motívumokat mesterfokon rejtettem el úgy, hogy abból semmit nem értett volna az olvasó.
Az információk ütemezésében kaptam a legnagyobb segítséget. Először azt hittem, képtelen leszek átdolgozni, aztán amikor elkapott a lendület, sikerült a logikai kapcsolatokat érthetően összefűznöm. A szereplőkről is sokat beszélgettünk, mert bár a jellemfejlődés és az interakciók működtek, némely jelenetben szükséges volt a bővebb kifejtés, hogy az olvasó is megérezze az apró változásokat.
Krisz és Vera kedves kommentekkel, dicséretekkel és javaslatokkal látták el a kéziratom, és ez a figyelem jólesett a lelkemnek. Mindenki azt szeretné, hogy a legjobbat hozzák ki a kéziratából, ezért dolgozom Krisszel.”
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
Az út hamarosan enyhe ívet vett, ahonnan már látszottak a csúcsos vártornyok; a fény kék cserepeken csillant meg. Bár a növények takarása miatt az épületnek csupán részletei sejlettek át, jól kivehető volt, hogy falai sötétkék színben csillognak és keskeny, íves hullámformák alkotják. A kanyarban két férfi bukkant fel, akik sietve feléjük tartottak; sötét ruházatot viseltek, oldalukon kard lifegett. Borrao egy karmozdulattal megállította a csapatot.
– Zafírhátúak – mormolta hátra. – Kellemetlen, gúnyos népség.
– Hogy mik vannak… – jegyezte meg Lora ízesen.
A két férfi egyforma magas volt, délceg tartásúak, testalkatuk erős és szálkás.
Arcvonásaik miatt Garyt fotómodellekre emlékeztették. Széles mosolyuk mögül, amellyel az idegeneket köszöntötték, elővillant makulátlan fogsoruk. Egyikük belesett a virágok sűrűjébe, hátán a zafírkék páncél több színárnyalatban törte meg a fényt.
– Kik vagytok? – kérdezte a másik; szőke haja rendezett tincsekben állt. Széles vigyora nem enyhült, de vendégszeretet helyett cinizmus áradt belőle.
– Navatlonból érkeztünk – nyilatkozta Borrao. – Nevünk említésre sem méltó.
– Ugyan mi célból érkeztetek a fővárosból? Úrnőnk nemrég tért haza onnan, mi dolgotok hát vele ilyen hamar?
– Ami bárkinek, aki erre az útra lép – felelte Borrao. – Ajándékot hoztunk neki.
– Miféle ajándékot? – kérdezte a másik katona, aki szoros copfot viselt. Vigyora még mindig olyan feszes volt, mintha odavarrták volna az arcára.
– Bízom benne, hogy ezt Monarda tudja meg elsőként – közölte tenyérbemászó hangsúllyal Borrao, átvéve a katonák teátrális gesztusait.
A két férfi szeme ekkor hatalmasra nyílt, szájuk szabályos körformát rajzolt. Dermedten bámultak át a fiatalok feje felett.
Babér bújt elő a tulipánok takarásából, és megállt a csapat mögött. Lila szemmel, lógó nyelvvel, lihegve leste a katonákat. Borrao kizökkent a szerepéből, Lora pedig már hiába utasította volna rendre a sárkányt. Emma mindenre elszántan közelítette ujját a legközelebbi tulipán szárához, Gary azonban felmérte a helyzetet, és határozottan előrelépett. Színpadias mozdulattal a sárkány felé intett.
– Íme az ajándékunk! – rögtönözte, szélesen kimerevítve vigyorát. Félszemmel Borraóra
sandított.
– Több királyév óta nem láttak errefelé sárkányt – habogta a copfos katona.
– Mert a királynő elveszítette, mi viszont megtaláltuk és visszahoztuk neki – szövegelt Gary, pillantásával egyetértő bólogatásra ösztönözve a lányokat és Borraót. Lora vigyorogva veregette meg a sárkány nyakát, Emma pedig udvariasan pukedlizett. Gary folytatta a színjátékot: – Csak nem azt akarjátok mondani, hogy nem tudtok az úrnőtök sárkányáról és annak elvesztéséről?
– Bizonyosan nem Monarda legmegbecsültebb katonáihoz van szerencsénk – csatlakozott be Borrao és teátrálisan Garyre villantotta tekintetét, majd vissza a katonákra. – Ellenkező esetben tudnának róla.
– Tudunk is! – szögezte le a szőke férfi, és szórakozottan kapkodta a fejét. – A sárkány… Valóban. Csupán meglepett a felbukkanása. Természetesen mindketten tudtunk az eltűnéséről.
– Természetesen – helyeselt a másik. – Úrnőnk bizonyosan örül majd az ajándéknak.
A fiúk elégedetten néztek össze.
– Akkor folytathatnánk az utat? – kérdezte Borrao.
A két katona hajbókolva engedte őket útnak. Még a kíséretüket is felajánlották, de a Mondrau fiú nem kért belőle. Közölte, hogy Monardához csupán a kastély előtt állomásozó, magasabb rendű katonákkal hajlandóak bevonulni, ha már ilyen nagyszabású ajándékot hoztak.
Lélegzetvisszafojtva haladtak tovább, majd miután kellő távolságra kerültek a zafírhátúaktól, Borrao hátraperdült.
– Lora, világosan megmondtam, hogy…
Babér szeme vörösbe fordult. Hangos morgással nyújtotta előre nyakát, orrát a fiú arca elé tolta, mire az elharapta a szót.
– Csak tartsd őt féken – dörmögte, mire Lora diadalittasan húzta ki magát.
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről! Ha tanfolyam érdekel, kattints ide, ha pedig a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.
