Szereted a borzongást, és a régi a magyar falusi miliőt, egy csepp természetfelettivel fűszerezve? Akkor hadd ajánljam figyelmedbe Becz Dorottya: A nadragulya titka c. kisregényét, amely a minap jelent meg!
Becz Dorottya: A nadragulya titka (Időtlen bűnök 1.)
Három fiatal nő – egy közös karma és ezernyi kaland.
Anna, Réka és Dia elválaszthatatlanok, mióta csak ismerik egymást. Barátságuk akkor mélyül el igazán, amikor kiderül, mindhármukat rémálmok gyötrik, s az éjszakai lidércek sajátos módon kapcsolódnak egymáshoz. A barátnők a megérzéseikre hallgatnak, amelyek azt súgják, jelen életük problémáira a megoldást a múltban, előző életeikben érdemes keresniük. Vajon kiderül-e a megoldás, és visszatérhet-e Anna, Réka és Dia a megszokott hétköznapjaikhoz, vagy örökre elméjük fogságában maradnak?
Ha felkeltette a könyv az érdeklődésed, ide kattintva tudod megrendelni!
A közös munka
Becz Dorottya, azaz Dóri egy 2020-as Sztorilabor feladatra írta meg novellaként az Időtlen bűnöket. A csoporttársak visszajelzései alapján Dóri foglalkozott még vele, majd lektori vélemény keretében további tanácsokat kért tőlem, hogyan lehetne kibővíteni. Azt javasoltam például, hogy a szereplők múltjával, jellemével foglalkozzon mélyebben, illetve arról is beszéltünk, legyen a három lánynak sorozata, Dóri tehát további történeteket is ír majd Réka kalandjairól!
A szöveg új verzióját Csepeli Veronika munkatársunk szerkesztette, a történetet e-könyvként olvashatod!
A szerző így élte meg a közös munkát
„Krisszel már több közös projekten vagyunk túl, hogy így mondjam, és mind emberként, mind mentorként felnézek rá, sokat tanultam tőle. A végtelen türelme, a precizitása, és az alázata, amivel a szövegeket gondozza számomra elképesztő, mindig rácsodálkozom ezekre, és mindannyiszor megfogadom, hogy türelmesebb, precízebb és alázatosabb leszek. Aztán, amikor legközelebb beszélünk, akkor rájövök, hogy még mindig sokat tanulhatok tőle.
Tehát akár kezdő író vagy, akár van már gyakorlatod, Krisz mindig tud újat mondani, egy jó ötletet adni, és bármikor felvidít, ha éppen szabadságra ment volna a múzsád.”
Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet!
Olvass bele!
– Halljátok most Szent Ágoston igéjét: az erkölcsös élet célja a boldogság, ám egyedül Isten képes boldoggá tenni az embert. – János prépost különös hangsúllyal ejtette ki a boldogság és az Isten szavakat, hiszen mi más tehetné teljessé a halandó életét, mint a hit a Mindenhatóban? Erről meg volt győződve.
Rendkívüli szónoki képességeinek köszönhetően a templomban minden szempár a magas, ősz férfira szegeződött, nemcsak a boldogság és az Isten szavaknál, hanem a teljes prédikáció alatt is. Jánost tisztelték a hívek. Amikor végigment a főutcán, a falubeliek rendre megállították, kikérték a tanácsát vitás kérdésekben is.
Ugyanakkor a templomnak is megvolt a saját hatalma az emberek felett, és a prépost ismerte az épület titkát. A robusztus kőfalak, az égbe nyúló tornyok, a harang öblös hangja János társa volt a hangulatkeltésben, együtt elérték, hogy a hívek porszemmé zsugorodjanak az Úr által alkotott és irányított világban. Amikor pedig a falusiak ilyen kicsinynek és jelentéktelennek érezték magukat, fogékonyabbak voltak a tanításra.
A szószékről más perspektívából látta a világot. Mielőtt belekezdett a prédikációba, tekintetét mindig körbejáratta a padsorokon, a nyugodtan ülő embereken, különösen azt figyelte, ahogy a zsoltáros könyvet vagy a Bibliát fogták. Szerette elnézni az ájtatos kezeket… kivéve azét a háromét.
Azok csak a gyógynövényeket gyűjtötték, a földet kaparták, fekete volt a körmük a kosztól.
Még szerencse, hogy nem nyúlnak a mocskos ujjaikkal a Szentíráshoz – gondolta a prépost.
A tömjén illatától a hívek olykor ásítottak egyet, de az áhítatot semmi nem zavarta meg azon a békés vasárnap délelőttön.
– Tehát éljetek erkölcsösen, kerüljétek a bűnt, mint a kevélység, fösvénység, irigység, mohóság, harag, lustaság és legfőképpen a bujaság vétségét. Ha e tanítás szerint éltek, Isten boldoggá tesz titeket. Menjetek békével! – Azzal a mellette álló Gábor testvér felé fordult, jelezve, hogy kövesse őt a sekrestyébe, a hívek mögöttük csendben szedelőzködtek.
A templom nehéz ajtaja szokatlan hirtelenséggel csikordult meg.
A mögötte megjelenő díszes mellényt viselő, zömök férfi minden porcikájában remegett. Arcán a könnyek fekete csíkokká festették az utca rátapadt porát. Odalépett az utolsó sorban épp felálló piros főkötős asszonyhoz, súgott valamit a fülébe, mire az felkiáltott és visszaesett a padba. A falu apraja-nagyja odafordult, János prépost és Gábor testvér is felfigyelt a rendbontásra.
A férfi fekete mellényén a színes, hímzett virágok, amelyek korábban kacéran virítottak, most szomorúan kókadoztak a mellkasán, könnyek locsolták őket.
A férfi leült a nő mellé, tekintetét segítségkérőn a prépostra függesztette, majd magához ölelte a feleségét, akinek apró kezében reszketett a textil zsebkendő.
– Megtalálták Sárit a patak partján, egy kisdeddel a karjában. Mindketten meghaltak. Nem is tudtam, hogy unokám van… és most halott!
Gábor testvér arca színt váltott, úgy markolta a kezében tartott gyertyatartót, mintha kapaszkodna.
A férfi felsegítette zokogó feleségét, és elindultak a prépost felé.
– Mi történt Sárival, idejét sem tudom, mikor láttam utoljára a templomban.
– Eltűnt – kezdte hüppögve az anya.
– Egyik este elment hazulról, azt hittük, Palkóval van titkos találkája. Úgy voltunk vele, menjenek csak, hiszen fiatalok, ismerkedjenek egymással. Nem bántuk – folytatta az apa.
János prépost megköszörülte a torkát, Gábor testvér fehér csuhája zsebében kotorászott.
– Másnap reggel azonban nem találtuk az ágyában. Kerestük Palkónál, ő semmit nem tudott róla, átkutattuk az egész falut, a tölgyerdőt, de mintha a föld nyelte volna el. Most már értem, hogy szégyenében ment el. Ez a te hibád, asszony, hogy megesett a lányunk, a te könnyelmű nevelésed – kiabálta a férfi.
– Ha nem pofoztad volna fel, ahányszor csak ellenkezett veled, még mindig élne! – tört ki a sírás az anyából. – Az az igazság, hogy félt tőled, mint a tűztől.
A prépost magához vonta a szülőket, s átkarolta őket.
– Isten bocsássa meg a lányotok bűnét. Ugyanakkor a kisded ártatlan volt, s egyikük sem érdemelte ezt a csúf halált. Ki tudhatott Sári várandósságáról?
– Fogalmam sincs, prépost uram – sóhajtott a férj, majd gondolkodóba esett. – Talán azok a lányok a falu végén. Azok mindent kifürkésznek.
– A boszorkányok?
A prépost felháborodásában ellökte magától a szülőket, akik így kibillentek az egyensúlyukból. Az anya könyökét Gábor testvér kapta el, s tartotta meg.
– Igaza lehet, biztosan a boszorkák mérgezték meg.
– Miből gondolja, hogy megmérgezték? – kérdezte érdeklődve a prépost.
– Azt mondta a kovács, aki rátalált a lányomra, hogy lila volt a nyelve és az ujjbegyei, amikor élesztgetni próbálta.
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
