Elgondolkodtál már azon, hogy a főhős nem feltétlenül tanulja meg a leckét? Vannak olyan helyzetek, amikor a főszereplő jelleme nem változik, nem fejlődik!
Kulcsszavak krimi/rejtély
Kucsora Zsolt férfias autós kalandregényét szerkesztettem, amely a gyorsasági autóversenyzés világába kaluzolja el az olvasót.
Hallie, a vagány lány neve ismerős lehet a blog olvasóinak: egy krimisorozat főszereplője, mely sorozatnak lektoráltam az első, majd a /második részét, és most itt a várva várt folytatás! Hallie-t a munkája Írországba, Twinsybe viszi, ahol megismerkedik a vak fenegyerekkel, Neallel, és közben ráébred, hogy vőlegénye, Aira talán nem is […]
Azaz szabadulószobában voltam! Talán neked nagyon nem újdonság… de az is lehet, hogy soha nem hallottál róla, így inkább beszámolok róla! Az történt ugyanis, hogy az egyik ajándék a karácsonyfa alatt egy szabadulószoba volt. És talán te jobban ismersz, mint én magamat, mert ebből is az írásra vonatkozó tanulságokat vontam le […]
Észrevetted, hogy amikor írod a történeteidet, egyre újabb és újabb ötletek jutnak eszedbe? Ez nem véletlen. A kreativitás tanulható, fejleszthető és alkalmazható képesség. Ezt Edward de Bono mondja, aki kreatív gondolkodást tanít, és írt is egy könyvet, melyben pontosan ilyen gyakorlatok szerepelnek. A címe: A kreatív elme. Ezek a gyakorlatok […]
Idén Krasznahorkai László is bekerült a 6 rövidlistás közé, akik közül május végén kiválasztják a Man Booker díj nyertesét. (Krasznahorkai 2015-ben már megnyerte egyszer!) Ennek apropóján fedeztem fel pár érdekes infografikát arról, mi jellemzi a nyertes könyveket. Először mutatok egy áttekintő ábrát, amelynek készítői, Rose Hardy és Christian Tate összeszedték […]
Elolvastam (illetve hangoskönyvben hallgattam meg, de az ugyanaz) Stephen Kingtől az „On Writing”-et, és gondoltam, a jegyzeteimből készítek neked is egy összefoglalót. Stephen King könyve egyrészt írói útjáról, másrészt a hitvallásáról szól. A könyv első részét kifejezetten a rajongóinak ajánlom, a második fele viszont mindenkinek hasznos olvasmány. Íme az ebből […]
Befejeztem a legújabb regényemet! Csodás érzés… Nem tudom, hogy vagy vele, szerintem már írni is páratlan, de a vége szót leírni aztán meg igazán a csúcs! Ez a történet egy rejtély (angolul suspense-nek hívják ezt a műfajt, magyarul nem különálló zsáner), egy fiatal férfiról szól, aki nekilát, hogy kiderítsen olyan […]
Újabb pisztolylövések Hallie Nadal nem bír megmaradni a székén… megint belekeveredett valamibe, pedig a Megmajmoltak ébredése végszavával hihettük azt, hogy annak a történetnek vége van. De nem. Saláth Barbara folytatta a makacs ápolónőből biztosítási brókerré lett, majd csimpánzgondozóvá avanzsált lány történetét, aki ezúttal… hmm, nem akarom lelőni a poént, mondjuk […]
A Könyv Guru oldalnak írtam egy cikket arról, miért jó egy nyaralás történetét regényként megírni, és készítettem hozzá egy modellt is, ami segít a tervezésben. A modellt megmutatom, a cikket itt találod! Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
Olyan sok cikket írtam a klisékről, hogy már címkét is rendeltem hozzá (a cikk címe alatt is megtalálod), de a klisés befejezésekről még nem írtam. Ezek azok a megoldások, amelyek unalmasak vagy csak simán érthetetlenek. 10 klisés befejezés, ahogy ne zárd a könyvedet Az erotikus sztori véget ér, de nincs […]
Ügyfeleim Facebook-csoportjában június-júliusban lánctörténetet írtunk: én kezdtem, aztán mind folytattuk. Egyszerre mindenki csak egy mondatot írhatott. Megmutatom, mi lett belőle! A rézharang Ioannis Papardoulos hitetlenkedve fordult hátra. Nem értette, hogyan került az óceán közepére egyetlen tutajjal. Határozottan emlékezett rá, hogy amikor lefeküdt, akkor még Santorini fehér kupoláit látta a kék […]