Hallie, a vagány lány neve ismerős lehet a blog olvasóinak: egy krimisorozat főszereplője, mely sorozatnak lektoráltam az első, majd a /második részét, és most itt a várva várt folytatás!
Hallie-t a munkája Írországba, Twinsybe viszi, ahol megismerkedik a vak fenegyerekkel, Neallel, és közben ráébred, hogy vőlegénye, Aira talán nem is az, akinek mondta magát. Az igazság kutatása során a lány belekeveredik a kisváros életét felkavaró gyilkossági ügybe, még volt IRA-sokkal is kapcsolatba kerül. A fordulatos történet végén nemcsak az derül ki, tényleg gyilkosság történt-e, hanem hogy lesz-e valami a tervezett esküvőből, vagy Nealnek sikerül elcsavarnia Hallie fejét!
Az e-könyv megvásárolható a könyvesboltokban és a könyvterjesztők oldalán, például a Libriben!
A szerkesztésről
Nehéz egy olyan ügyfél többedik kéziratát olvasni, akivel már hosszabb ideje dolgozom együtt – ezeknek a szerzőknek ugyanis minden írása egyre jobb, mindig másban fejlődnek, és imádom ezt felfedezni – azaz eleve a rajongójuk is vagyok, nemcsak a szerkesztőjük. A Hullámzónábant is egyszerűbb volt izgalmasnak látni, mint azt mérlegelni, mi nem elég jó benne – inkább hagytam magamnak néhány napot, hogy eltávolodjak tőle egy kicsit, és objektívebben lássam azt is, ami jó, és azt is, ami javításra szorul. Ez esetben – váratlanul – a dramaturgia volt a fájó pont, a gyilkosság nem kapott megfelelő hamgsúlyt, márpedig az előző két kötetben ez volt a fő erősség. Saláth Barbara is hasonlóképpen látta a közös munkát:
A Hullámzónában című romantikus krimim a harmadik olyan regényem, amelynek lektorálására Nádasi Kriszt kértem fel. Tudtam, hogy számíthatok a precizitására és a szakmai tudására.
A három regény ugyanannak a sorozatnak a része, de nem vette őket egy kalap alá; külön regényként, mégis egységben vizsgálta őket. Az előző két lektori véleményből sokat tanultam, és örömmel láttam, hogy nem követem el ugyanazokat a hibákat újra; ebben nagy része van annak, hogy Krisz rendkívül jól magyaráz. Amellett, hogy rávilágít a hibáimra, kiemeli az erősségeimet is, ami, valljuk be, mindenkinek jólesik.
A sorozat főszereplőjének, Hallie-nek a kezdetektől a leghőbb vágya, hogy úgy istenigazából tartozzon valakihez. Én is annyira szerettem volna, ha révbe ér, hogy elsiettem a bűnügyi szálat. Ha mást nem is tett volna, már azért hálás lennék Krisznek, hogy figyelmeztetett erre a hibámra. De ezen kívül dramaturgiai és írástechnikai bakikat is feltárt.
Bár én „csak” lektori véleményt kértem tőle, ő a szerkesztésbe is belefolyt kicsit. És ha ez még nem volna elég, az újonnan felmerülő kérdéseimre is gyorsan és kielégítően válaszolt.
Szeretek Krisszel dolgozni, mert a profizmusa mellett kedves és diszkrét is. Úgy hiszem, a segítségével tartalmas, fordulatos és szórakoztató könyvet sikerült kiadnom a kezemből.
Ha te is szerkesztőt keresel a kéziratodhoz, itt olvashatsz többet a folyamatról!
Ha szereted a krimit, olvass bele a regénybe!
Magam is csodálkoztam, amiért nem akarok Twinsybe utazni most, hogy Aira Dublinba ment a hétre valami lökött továbbképzésre. Ez, gondolom, annyit jelent, hogy egy-két óra fejtágítás után gyakorlatban ismerkednek meg a főváros bárjainak életével. De hát mindenkinek kell a levegőváltozás, és Aira a szokásosnál jobban készült erre az útra. Ő kifújja magát ott, én pedig megmártózom a tengerben.
Hiába győzködtem magam, mégsem vonzott az út. Otthon szerettem volna maradni az esküvői terveimmel. Úristen, még három hónap választ el a lefoglalt időponttól! Jó, persze, boldoggá tett, hogy Aira menyasszonya lehetek. Menyasszony, én, aki másfél éve még meg voltam győződve arról, hogy flepnis vénlányként fullasztom magányba a saját életemet. Feleségnek lenni azonban egészen más dolog. Révbe érni. Törvényesen is hozzá tartozni. Legszívesebben az egész emberiség képébe üvöltöttem volna: én is kellek valakinek!
Pete-et, a főnökömet, egyáltalán nem hatottam meg. Azt hiszem, nem is értette, miért akarom kétszáztizenhatodjára is leellenőrizni, hogy minden sínen van-e az esküvőhöz. Hiszen kívülről fújtam: házassági engedély rendben, házasságkötő terem, templom, étterem lefoglalva, ruha elintézve, tanúk pipa… Már ami Aira tanúját illeti. Az enyémnek igencsak domborodik a pocakja, és a benne lakó kis jövevény egyre mozgékonyabb.
Néhány pillanatra elképzeltem, milyen lenne a kórházban, Lola szülőágya mellett kimondani a boldogítót, és elnevettem magam. Hú, mennyi pia fogyna, amíg az elgyengült férfiak rendbe szednék magukat! Hiába mozgatott meg Aira minden követ, nem sikerült korábbi időponthoz jutnunk. Esküvő ősszel. Két hét nászút Görögországban. Szerencsés nő vagy, Hallie Nadal.
De a lelkem kényeztetése helyett faggathatok vadidegen embereket.
‒ Most mit vág ilyen fancsali képet? Örüljön, hogy nem kell egyedül gubbasztania az üres lakásban! Maggie mit megadna azért, hogy velünk jöhessen ‒ közölte Pete szigorú arccal, miközben körszakállába túrt, és játékos tekintete végigsimított a mellettem álló kislányon.
‒ Ja, persze! Örülök, nem látszik? ‒ morogtam.
Maggie fintorgott, utálta, ha motyognak az emberek. Született süketként olyan természetesen olvasott szájról, ahogy én az autómat vezetem, de ehhez szüksége volt arra, hogy beszélgetőtársa tisztán ejtse a szavakat. Én is torz képet vágtam, mire elmosolyodott.
‒ Akkor mire vár? Induljon haza csomagolni! ‒ sürgetett Pete.
Persze tudtam én, hogy Pete-nek nem sok választása maradt, amikor Tom ágynak esett. Az ikertalálkozót nem hagyhatta ki, három-négy évente egyszer, ha adódik ilyen nagyszabású rendezvény, ahol mintákat és adatokat gyűjthetünk az epigenetikai kutatásainkhoz. A kutatótelepünkön csimpánzok nemzedékeit vizsgáljuk, és a kapott eredményeket végre összevethetjük emberektől származó génmintákkal. Nem is akármilyen emberekével. Egypetéjű ikerpárokéval.
A nyári szabadságolások miatt Pete-nek vagy engem kellett magával vinnie, vagy a tizenegy éves Maggie-t, a többi munkatársam nehezebben volt mobilizálható. Ez így elég furcsán hangzik, de azt tudni kell, hogy Maggie gyakorlatilag születésétől fogva az intézetben él, minden munkába belekontárkodik, és bármelyikünknél ügyesebben bánik a majmokkal. Én viszont könnyebben kommunikálok a lánynál, így adta magát a választás.
Mire gurulós bőröndömmel visszaértem, már csak rám vártak. Rita boldogan bújt Hankhez egy utolsó ölelésre a búcsúcsók előtt, aztán behuppant a vezető mögötti ülésre.
Lelkesnek szánt mozdulattal intettem az otthonmaradóknak, miközben kelletlenül megállapítottam, hogy az ütős kis csapat gond nélkül ellátja majd az állatokat nélkülem is. Pete mindenkit az erőssége szerint osztott be.
A csomagtartóba dobtam a bőröndöm, és beszálltam Rita mellé, aki várakozással teli mosollyal nyugtázta, hogy indulunk végre. Rita a kedvenc munkatársam és egyben a példaképem. Talán egyszer én is olyan nélkülözhetetlen leszek a telepen, mint ő.
‒ Semmi bajom Tommal, de örülök, hogy te jöttél ‒ tette a karomra csontos ujjait.
‒ Aztán nem női klubot alakítani hátul! ‒ nézett a visszapillantó tükrön át ránk Pete.
‒ Pusztán azért, mert professzor, mecénás és a főnökünk, ne gondolja, hogy dirigálhat nekünk! ‒ mondtam, mire felsóhajtott:
‒ Menjünk vissza a beteg Tomért!
Rita előredőlt, a két első ülés közé dugta a fejét.
‒ Most már így járt, főnök. Kellemesen ül ott elöl? Vagy vezessek én? Maga meg hátraülhetne a női klubba.
‒ Inkább maradok ‒ zsörtölődött a főnök.
‒ Akkor csinálna zenét?
Pete sóhajtva bekapcsolta a rádiót, és addig keresgélt az állomások között, amíg fel nem hangzott egy évtizedes sláger.
‒ Másvalami, hölgyeim?
‒ Nem, köszönöm! ‒ kuncogott Rita. ‒ Foglalkozzon a vezetéssel!
‒ Inkább hoztam volna majmokat ‒ sóhajtott Pete.
Tetszett a beleolvasó? Folytasd az olvasást!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
Egy kis gondolat “Hallie Nadal újra akcióban”