Mielőtt belekezdünk ebbe a cikkbe, szeretném pontosítani, mit is jelent a nézőpont.
Arról fogunk ugyanis beszélni, hogy a könyvekben mindig van legalább egy szereplő, akinek a nézőpontjából látod az egész történetet. Ez a leggyakrabban egyetlen személy, időnként kettő, néha több.
Ez nyilvánvaló akkor, amikor a fejezetcímek alatt neveket látsz, mint például Khaled Hosseini „És a hegyek visszhangozzák” c. regényében.
De ha azt kérdezem, kinek a nézőpontjából íródott az Egri csillagok, tudsz-e felelni? Nehéz dió. Bevágok egy részletet:
„Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egy völgyében rejtőzködik. Valami harminc vályogház meg egy nagy kőház mindössze. Az ablakok olajos vászonból vannak minden házon. Az úri házon is. De máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut sűrű fák lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál oda. Hogy is találna? Az út meredek, szekérnyom nincs. Torony sincs. Az emberek élnek, halnak a kis rejtekfaluban, mint az erdei bogarak.”
Ebben a könyvben Gárdonyi a mindent látó narrátor, aki anélkül váltogatja a nézőpontokat, hogy előtte megmondaná, kinek a fejével fog gondolkodni. Ha egy fejezet a két kisgyerekről szól, akkor az ő szemükkel nézi a világot. Ha Dobó Istvánról ír, akkor a kapitány szemszögéből látunk mindent. Gárdonyi nem mondja meg, csak mutatja.
És hogyan kell ezt jól csinálni? Erről beszélgessünk kicsit.
Akár egyes szám első személyben írsz („Odamentem”), akár harmadik személyben („Józsi felöltözött”), nagyon könnyű elrontani a nézőpontot, főleg akkor, ha az adott személyben még nem írtál sokat. Csapjunk a közepébe, hadd mutassam meg, mire is gondolok.
Meglátod kapásból a hibát a következő két részletben?
„Amikor meghallottam a hírt, halálsápadtan fordultam Anya felé. – Igaz ez? – kérdeztem.”
„Réka a táskájáért nyúlt. Kivette belőle a pénztárcáját, kinyitotta, és kihúzott onnan egy névjegykártyát. Kamilla a kis papírdarabra meredt. Nem hitt a szemének. Réka elvigyorodott. – Ez aztán az előléptetés, mi? – kérdezte.”
Szóval mi az ábra ezzel a két részlettel?
Íróként arra kell figyelnünk, hogy ahol például Réka a nézőpontkarakter, ott az ő nézőpontjából kell megírnunk az egész művet/fejezetet. Csak Réka fejével gondolkodhatunk, Réka szemével láthatjuk a világot, csak Réka szívével érezhetünk. Rékává kell válnunk akkor is, ha nem egyes szám első személyben írunk róla. Az olvasó persze könnyen lehet, hogy nem veszi észre a bakikat, de nem tudjuk őt annyira bevonni a cselekménybe, behúzni a sztoriba, mintha minden mondatunk korrekt lenne. Lerakja majd a művünket, és azt mondja, „Aha, egész klassz volt. De valami hiányzott…”
Erre különösen érdemes figyelned akkor, amikor több nézőpontból írod a könyvet. Például ha az egyik fejezetet Réka, a következőt Kamilla meséli, nagyon könnyű a fenti, elrontott mondathoz hasonló részeket írni. Mert téged ugye épp egy cukorillatú, színpacákkal teli alagútba szippantott az ihlet, és se látsz, se hallasz, csak írsz és írsz. Szaladsz, hogy minél előbb elmondd, ami kikívánkozik belőled. És ez csodás, de lassíts le, és koncentrálj. Éld bele magad annyira a sztoriba, hogy tényleg bújj Réka bőrébe! Ha sikerül, inkább ezt fogod írni:
„Réka a táskájáért nyúlt. Kivette belőle a pénztárcáját, kinyitotta, és kihúzott onnan egy névjegykártyát. Kamilla a kis papírdarabra meredt. Szemöldöke olyan magasra szaladt, hogy már-már a hajvonaláig ért. Réka elvigyorodott. – Ez aztán az előléptetés, mi? – kérdezte.”
Oké, ezt a mondatot meggyógyítottuk.
Mi a helyzet a másikkal? Megtaláltad benne a beteg szót?
Igen: a halálsápadt. Ugyanis eléggé kizárt, hogy lásd magadat, amint elsápadsz, és tudd, hogy pontosan halálsápadtnak nézel ki. Ezért aztán ne is írjuk le.
Gyerünk, gyógyítsuk meg. Mondjuk így:
„Amikor meghallottam a hírt, éreztem, hogy kifut arcomból a vér. Anya felé fordultam. – Igaz ez? – kérdeztem.”
Ne feledd, a rossz írók és a jó írók közt ilyen apróak a különbségek, mint például a helyes nézőpont megválasztása. Hadd vágjak be még egy részletet az Egri csillagokból, annyira illik a mondandómhoz:
„Lapulnak. Reszketnek a töröktől.És a félelmük nem árnyéktól való. Egynéhány perc múlva ropogás hallatszik a harasztban, és mindjárt rá egy strucctollas, fehér török süveg meg egy barna lófej jelenik meg a fák alatt.A török ide-oda forgatja a fejét. Ránéz a szürkére. A maga sötét pej kis lovát kantáron vezeti.Most már látni, hogy a török csontos arcú, barna ember. A vállán diószínbarna köpönyeg. A fején tornyos, fehér süveg. A fél szeme be van kötve fehér kendővel. A másik szeme immáron a fa mellé kötött szürkét vizsgálja. Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán. De azért eloldja.”
Hiába, Gárdonyi mestere az írásnak, manapság kevés ilyen jó könyv terem.
Ha van kedved, gondolkodj el rajta, milyen rontott példamondatot tudsz írni, és másold be ide, a hozzászólásokhoz! Ha igazi, azaz nyomtatott könyvben, e-könyvben látsz ilyen rontott részletet, add meg a forrást is!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
2 hozzászólás “Kreatív írás tipp: Gyógyítsd meg a nézőpontot!”
Szia Krisz!
Kérdésem az, hogy a második részletet tekinthetjük úgy mintha mindentudó nézőpontban íródott volna? A mindent látó narrátor beleláthat Kamilla fejébe is. Vagy rosszul látom?
Igen, mondhatjuk. Mondjuk a megadott részlet és Gárdonyi között az a nagy különbség, hogy Gárdonyi nem néz bele a fejekbe, szívekbe, ő csak azt írja le, amit lát (Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán.). És érdemes őt követni, tehát ha a mindentudást választjuk, akkor sem a gondolatokat és érzelmeket leírni, hanem hogy ez miből látszik.