Február végén újabb remek csapat gyűlt össze a KNW irodában! Ezúttal kellemesen vegyes volt a társaság, többen jöttel fantasy regényötlettel, voltak romantikus íróink és emberi sorsok iránt érdeklődő írók.
Személyesen, online
A Novel School online résztvevői aktívabban vettek részt a regényíró tanfolyamon, mint bármikor – bár ebben közrejátszhatott a tény, hogy egyikük kismama, és időnként a babáját ölbe véve jelent meg a képernyő előtt!
Minden egyes regényíró tanfolyamon elmondom, hogy testre szabom a tanulnivalót – ezúttal annyira így tettem, hogy komplett tanfolyamrészeket mozgattam át más napra, vagy cseréltem meg délelőtt vagy délután között, mert a csapat érdeklődése ezt kívánta. Hiszen ha írók elkezdenek egy témáról beszélni, vagy egy témában kérdezősködni, persze megtehetem, hogy azt mondom, ezt majd holnap vagy holnapután beszéljük meg – hisz háromnapos a regényíró tanfolyam -, de ha a csoportdinamika megkívánja, és az adott tudásanyag olyan, akkor igenis jobb ott azonnal a terítékre venni!

A résztvevők visszajelzései
Köszönöm, hogy kizökkentettél a hétköznapok céges világából, és másodjára is sikerült elhinnem, hogy képes vagyok írni. Nagyon tetszett, hogy a 20 évestől a 70-ig, nők, férfiak vegyesen vettek részt. Érdekes volt, hogy a 20 éves Verával milyen jót beszélgettem, aki a gyermekem korosztálya 🙂 Ezen felül eldöntöttem, hogy valóban szeretnék írni, el is kezdtem. Köszönöm neked!
Irházi Kati
Első regényemet írva eddig csak a sötétben tapogatóztam. Rendkívül hálás vagyok neked ezért a három napért. Rengeteg tudással gazdagodtam. De innentől nem szabadulsz tőlem! A jövőben még biztosan zargatni foglak a kérdéseimmel. Előre is köszönöm a segítséget és köszönöm ezt a hétvégét! – Cziferner Richárd
Eddig sok írás-, és egyéb technikai dolog rendszertelenül volt a fejemben, most úgy érzem, ez keretet kapott. Konkretizálódott, mit akarok a regényemben leírni, köszönöm ezt a leviatán ajándékot!
Falucskai Veronika

Úgy érkeztem ide, hogy nem volt kiforrott regényötletem. Motivációt kaptam, hogy az eddig írt novelláim alapján hozzáfogjak egy regény tervezéséhez. Sokféle tanácsot, konkrét segítséget kaptam. Rengeteget jegyzeteltem. Igyekszem ezeket az írásaimnál alkalmazni. Kellemes és hasznos három nap volt számomra! – Szoporyné Piroska
Nem szeretem visszaolvasni a saját írásomat, hangosan, másoknak még soha nem is tettem. Most jó volt hallani, hogy mások is tudnak nevetni azon, amit én írtam! És jó volt, hogy a Büszkeség és balítéletet elemeztük. Én még nem olvastam, de kedvet kaptam hozzá! Nagyon szépen köszönöm ezt az elmúlt 3 napot. Nagyon izgalmas volt, sokat tanultam és több kérdésemre is választ kaptam. Az új tudással képes leszek lendületet adni Auróra kalandjainak!
Vilmányi Viki

Szuper volt a Novel School, örülök, hogy részt vettem rajta. A legjobb dolog az volt, hogy új megközelítést kaptam a regényötletemhez. Mindenki komolyan vett és segítőkész volt, hatására át is gondoltam a terveimet, ma nekiülök átstrukturálni az írásomat.
Timár Anikó
A feladatok érdekesek voltak, és nagyon szórakoztató volt a többiek munkáját hallgatni. Itt szeretném megjegyezni, hogy rendkívül profin kezelted azt, hogy ki mennyit beszél, ehhez külön gratulálok!
„Nagyon köszönöm ezt a három feledhetetlen napot. Nagyon sokat jelentett nekem! Örülök az új ismeretségeknek, szeretnék még több alkalommal találkozni!” – Fekecs Ica
Gyere regényíró tanfolyamra! A KNW Novel Schoolon három nap alatt rengeteg írástechnikai és dramaturgiai ötletet, ihletet és motivációt kapsz, kattints ide! Ha a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót. Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről! --- Nádasi Krisz blogját olvasod az írás örömeiről és technikáiról. Krisz és csapata szerkesztőként pontosan olyan írókat támogat az álmuk megvalósításában, mint te.