Egy sikeres ötlet folytatása
Krencz Nóra első könyve, A hordozó 2016-ban jelent meg az Ad Librum kiadónál. Ez egy különös világot teremtett, amelyben a nőknek és a férfiaknak is lehet egy különleges képessége, ami a halálhoz kapcsolódik: bizonyos nők képesek újraéledni, miután meghalnak, és vannak olyan férfiak, akiknek ugyan ez a képessége nincs meg, de a lányaiknak képesek ezt továbbörökíteni.
Ez a történet egy fiatal fiúról szól, aki belekeveredik három újraéledő nővér csatájába egy trónbitorló királynő ellen. A végkifejletet nem árulom el, de annyit igen, hogy a következő könyv, A hófehér másvilág a következő generációról szól, pontosabban arról a lányról, aki különleges szerepet örököl az újraéledők világában. Ebben a második kötetben is van izgalom bőven, azonban erősebb a romantikus szál, mint az előzőben! Ha kíváncsi vagy rá, itt megrendelheted!
(És azt is elárulom, hogy a „Megszámlálhatatlan” című sorozat harmadik része is készül!)
A szerkesztésről
Nóra akkor keresett fel, amikor az első regénye már megjelent – mert ugyan az olvasók szerették a könyvét, mégis kapott olyan véleményeket, melyek alapján úgy döntött, a történet folytatásához plusz segítséget kér. Először megbeszéltük a cselekményt, majd amikor készen lett, elküldte a kéziratot lektorálásra. Például azt javasoltam neki, adjon a főhősnek egy cseppel több önbizalmat, a belé szerelmes fiú pedig ne legyen ennyire nyilvánvalóan oda érte. Miután Nóra átírta a kéziratot, szerkesztettem, és Nóra ezután adta le a kiadónak.
Nóra így nyilatkozott a közös munkáról:
Rendkívül hálás vagyok lelkiismeretes és profi munkádért! Az együttműködésünk első perctől az utolsóig gördülékenyen és gyorsan zajlott. Köszönöm a rengeteg hasznos tanácsot, s hogy kicsit más irányba tereltél, mint amerre haladtam!
Eloszlattad minden félelmemet, amit korábban a szerkesztéssel kapcsolatban éreztem. A szöveg a te kezed munkájával vált kerek egésszé.
Ha te is szívesen küldenéd nekem a kéziratodat, itt olvashatsz többet a folyamatról!
A kész könyvből is hadd mutassak egy részletet!
Ahogy telt az idő, szép lassan lehiggadtam, és azt vettem észre, hogy furcsa késztetést érzek. Nem volt ez sem erős, sem hirtelen érzelem, óvatosan kúszott a tudatomba. Tudtam, hogy ez a vonzás nem a saját szándékom szerint történik, valami egyszerűen rábír arra, hogy cselekedjek. Pillantásom a nyakláncra siklott, ami ugyanúgy feküdt a helyén, ahogy otthagytam. Kinyúltam a takaróm alól, rámarkoltam a láncra és magamhoz húztam. Pár másodpercig csak néztem, aztán eszembe jutott, milyen segítséget nyújtott nekem odafent a padláson. Furcsamód épp akkor ragyogott fel, amikor szükségem volt rá.
Ki akartam próbálni, képes vagyok-e újra működésbe hozni.
Felültem az ágyon, fejemre húztam a takarót, és a nyakláncot a tenyeremben tartva megszólaltam:
– Fény!
A kis ékkövek abban a pillanatban megvilágították a takaróm belsejét. Kéken és zölden ragyogtak a sötétben.
Hihetetlen volt számomra ez a jelenség, és nem tudtam, kitől kaphatnék választ a bennem felgyűlő kérdésekre. Aztán eszembe villant, hogy ha ez a kis ékszer arra van kitalálva, hogy teljesítse a kívánságaimat, akkor talán elég, ha kérdést teszek fel.
– Hogyan is tegyem fel, hogy értsd? Talán ha azt mondom: válasz?
A drágakövek kihunytak, a kuckómban újra sötét lett. Csalódottan húztam le a fejemről a takarót, és felsóhajtottam.
– Ezzel nem sokra megyek.
Visszafeküdtem, és a csecsebecsét letettem magam mellé a párnára. Néztem, és közben ismét rám tört az az idegen érzés, ami néhány perccel azelőtt. Tudtam, hogy a nyaklánc azt akarta – vagy én akartam? –, hogy hunyjam be a szemem.
Megtettem.
Arra számítottam, hogy ha lecsukom a szemem, akkor sötétséget látok, mint mindig – de most épp az ellenkezője történt. Vakítóan erős fényesség fogadott, mintha a Napba néznék. Amint ki tudtam venni valamit a környezetemből, az az érzésem támadt, hogy ez nem álom – hogy a valóságban vagyok. Emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy Corinna néninél fekszem az ágyon, tehát itt semmi sem lehet igazi. Meg akartam győződni róla, hogy álmodom. Megcsíptem a karomat.
Éles fájdalmat éreztem.
– Mi a fene?
Próbáltam valami magyarázatot találni, de nem ment.
– Egy álomban repülni is tud az ember, nem? – vetettem fel magamnak.
Elrugaszkodtam a földtől, és az pontosan olyan erővel rántott vissza magához, ahogy akkor történt volna, ha például a kertben csinálom. Amint talpam a talajhoz ért, lenéztem, és ekkor fedeztem fel, hogy fehér füst takarja el a szemem elől a földet, amin állok. Tettem pár lépést előre, és közben néztem, ahogy a sűrű köd a lábam körül kavarog.
Elindultam. Szinte minden, amit ez a különös hely rejtett magában, csak akkor tárult a szemem elé, ha elég közel értem hozzá, ráadásul az egész tér fehér volt, így a körülöttem lévő dolgok körvonalai csak nehezen rajzolódtak ki előttem.
Egy idő után az volt az érzésem, hogy parkban járok, mert a fák és bokrok közt itt-ott padot fedeztem fel. Nem találtam kellemetlennek vagy ijesztőnek a helyet, de azért jobban éreztem volna magam, ha hazajutok, mert mindent egybevetve, ez nem lehetett normális. Talán az agyamra ment az a nyaklánc.
– Üdvözöllek! – szólt egy hang. Összerezzentem. – Örülök, hogy végre idetaláltál! Régóta vártalak!
Észrevettem, hogy egy alak megmozdul, messze tőlem a fehérségben, és lassan közeledik hozzám. Hunyorogtam, hátha jobban ki tudom venni az arcvonásait, de az arca helyén csak egy elmosódott foltot láttam. Amikor már azt hittem, kiélesedik, megállt és újra beleolvadt a környezetébe.
– Autumn?
– Én vagyok – mondtam.
– Autumn! – szólt ismét, de ekkor a táj kissé elmosódott, majd lassan el is tűnt a szemem elől, és csak sötétséget láttam.
Éreztem, hogy a testem puha pokrócon fekszik. Kinyitottam a szemem.
– Na, csakhogy felébredtél, már azt hittem, teljesen eszméletlen vagy.
Újra a szobámban voltam, és a bátyám állt felettem.
– Beteg vagy? – kérdezte.
– Nem. – Lassan felültem az ágyon. Kezdődő fejfájás kerülgetett, ezért megmasszíroztam a homlokom.
– Akkor miért nem jöttél le? Sem ebédnél, sem vacsoránál nem voltál ott. Corinna néni kérte, hogy nézzem meg, mi van veled.
– Már vacsoraidő is elmúlt?
Meddig lehettem azon a helyen? Létezik egyáltalán? Vagy csak álmodtam?
– El bizony. De akkor nincs bajod, ugye? Megyek, megmondom Corinna néninek, hogy csak aludtál egyet.
– Várj még! Maradj egy kicsit! – kértem.
Dorian bemászott mellém az ágyba, és én a vállára hajtottam a fejem.
– Valami baj van? – kérdezte.
Nem akartam a furcsa álmommal fárasztani őt, de érdekelt a véleménye arról, ami az istállóban történt, elmeséltem hát neki az incidensemet Oddsszal. Dorian a könyökére támaszkodva hallgatott. Először meglepettnek tűnt, aztán szokásos ferde vigyorát villantotta rám.
– Corát választották ki neki? Szegény fiú! Igazán együtt érzek vele. Nem lehet könnyű ezt feldolgozni!
– Dorian! Ne legyél gonosz! – mondtam és heves felindultságomban rácsaptam a mellkasára. Dorian cseppet sem vette magára.
– Na várj, tehát ezek szerint, ha Robert ma itt volt, akkor már találkoznia kellett Corinna nénivel. De én nem vettem észre rajta semmit, ami azt mutatta volna, hogy kizökkentették a nyugalmából. Lehet, hogy Robert mégsem tesz neki keresztbe?
– Azt kétlem. Te nem láttad azt az arcot! Nagyon elszánt és dühös volt.
– Talán utána kéne érdeklődnöm a szolgálóknál, hogy láttak-e valamit. Ha elszállásolták itt a herceget, akkor arról ők tudnak.
– Engem nem érdekel! Felőlem vissza is mehet Oddsenbe!
– Miért vagy durcás? Nem veled van baja, hanem Corával.
– Robert nem igazságos. Elítéli Corát, pedig nem is ismeri. Jaj, szegény Cora… Annyira akarta!
– Mondj egy fickót, akit Cora nem akar! Talán én vagyok az egyetlen. Hatalmas szerencsémre megvéd tőle, hogy rokonok vagyunk, meg az, hogy idegesítik a verseim.
– Olyan undok vagy! – Nem tudtam visszatartani a félmosolyt. Dorian mindig jobb kedvre derített.
– Ugyan már, én is szeretem Corát, de csak így lehet kordában tartani a zsarnoki természetét. Ha időnként megmondom neki a magamét, egy darabig nem jut eszébe tökéletesnek hinni magát.
Pár percig csak ültünk egymás mellett. A napnak talán a legkellemesebb pillanata volt. Megkönnyebbült a lelkem.
– Most már én is megyek aludni. Holnap hosszú napunk lesz. Ráadásul ki akarom élvezni az utolsó éjszakát az itteni ágyamban.
Kaptam tőle egy puszit a homlokomra, majd egy „Jó éjszakát!” kíséretében kilépett az ajtón.
Ha téged is érdekel, mi ez a fehér világ, ahová Autumn átlépett, és mi lesz Roberttel, aki nem akarja elvenni Corát, rendeld meg a könyvet még ma!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
