Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Nyertes pályázat / Tavaszi drámázás

forestPataki Anett (Clumsy Collie) írása Gabrielle Aplin: Home c. dalára

Éjszaka esett az eső, ezért a fű és a levelek még nedvesek. Könnyen beázik a cipőm, mert gyenge a ragasztás a talpnál. Blicceltünk a vonaton, amivel kijöttünk a városhatárba. Innen az erdőbe nem megy semmi, oda magunknak kell kicipelnünk a holmit. A ruha nagyon nehéz, abból kevesebb is elég lett volna, de nem tudtam, mit csomagoljak el. Minden – a blúzok, a lábos, a légycsapó – egyformán fontosnak tűnt. Mindent magammal akartam vinni, még a lakás penészes falait is, amiket minden egyes nap átkoztam. Most nincs penész, csak moha a törzseken, meg gombatelepek a gyökerek között. Olyan hely ez, mint a mesekönyvekben a róka meg a nyúl otthona.

Felnézek, de inkább csendben maradok. Két lépéssel előttem halad az ötvenéves, ráncos tarkója, arról látom, hogy morcos. Egy vonat zakatolva robog el mögöttünk, mire fellármáznak a madarak a fák tetején. Ahogy távolodunk a sínektől, sűrűsödik az erdő. A nedves levelek az arcomat csapkodják, mert nincs szabad kezem, amivel félrehajthatnám őket.

Aztán a lombok magasabbra húzódnak, a páfrányok meg kisebbek lesznek, és kiérünk egy apró tisztásra. Az üres területen a város szemetéből eszkábált kunyhók sorakoznak, düledező falaik egymást tartják.

– Itt fogunk lakni – mondja, én pedig eldobom a madzagfülű szatyrokat.

Anett írása az alábbi pályázat győztes műve:

Tavaszi drámázás

A téli párbeszéd után most a leírás gyakorlására biztosítok terepet. Szó szerint terepet, merthogy a kihívás lényege:

1) Válassz ki egy zeneszámot, és írd le a címét. (A YouTube-linkjét is, ha van neki.) Végtelenítsd a zenelejátszást.

2) Képzeld el, hogy kilépsz a természetbe. (Hogy kert, erdő, dzsungel, sivatag vagy mi is ez pontosan, azt már Te találod ki.)

3) Leírást alkalmazva mesélj el egy rövid történetet, amire szerinted illik az a jelző, hogy „drámai”. Egyetlen egyszer megszólalhat valaki, de figyelem: a „gondolta” is megszólalásnak számít! Történéseket és cselekvéseket mutass be, táj-, vagy személyleírás persze szerepelhet. (Történet = legyen eleje, közepe, a vége csattanóval vagy mondandóval záruljon. Olvasd el hozzá ezt a blogposztot is.)

A fentieken kívül nincs más megkötés. Például írhatod a szöveget E/1-ben (ráléptem egy kőre) vagy E/3-ban (Józsi felszedett egy csigát). A 200 szóba férj bele! (A zeneszám címe és linkje nem számít bele a 200 szóba.)

Az nyer, aki kreatívan oldja meg a feladatot, és persze megfelel a műve a kiírásnak. (A helyesírást most is nézem!)

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .