Írtam már korábban egy összefoglalót a járvány hatásáról, hogyan hatott a nemzetközi könyvpiacra. Ezt egészíti ki az alábbi cikk, amelyben most kizárólag az Amazon adatai alapján vonok le következtetéseket.
A legjobban a romantikus regények fogynak
Ami neked íróként a legérdekesebb tény lesz, az a romantikus könyvek eladásának alakulása. A márciusban kezdődő, legbizonytalanabb időszakban ezek példányszáma, olvasottsága visszaesett, majd májusban újra emelkedni kezdett. A bestsellerekből 58%-kal adtak el többet, mint 12 hónappal korábban. (Fontos: a romantikus könyvekben egyáltalán nincs erotika!) Ez a kategória a COVID terjedésének nyertese.
Melyik műfaj keresett még?
A következő legnagyobb eladási példányszámú zsáner a rejtély és krimi, amely azonban megszenvedte a vírushelyzetet, és jellemzően azokat a krimiket olvassák most szívesen, amelyekben nem folyik sok vér, nem brutális a gyilkosság, amelyek egy kellemes kisvárosban, kellemes emberek között történnek.
A fantasy és sci-fi mélyrepülése folytatódik (ez sajnos itthon sincs könnyű helyzetben). Várható volt, hogy emellett a posztapokaliptikus regények iránti kereslet is csökken – itt éppenséggel volt egy vásárlási hullám áprilisban, de aztán soha nem látott mélypontra süllyedt az eladási példányszám.
Meglepetés az ifjúsági irodalomban
Ha a korosztályokat nézzük, a kamaszok úgy viselkedtek, ahogy az várható volt: a kijárási korlátozások idején rengeteget olvastak, majd ennek megszűnésével drasztikus hirtelenséggel esett vissza a vásárolt könyvek száma a korábbi szintre. Viszont nőtt a korosztályos könyvek piacán belül a dark fantasy könyvek olvasottsága, tehát a tizenévesek épp ellenkezőleg reagáltak a helyzetre, mint a felnőttek. A felnőttek egyre kevesebb, a fiatalok egyre több borús hangulatú könyvet olvastak az eltelt hónapokban. Kétszer annyi könyvet vásároltak augusztusban, mint egy évvel korábban.
Az olvasók és olvasott oldalak számának alakulása összességében
Augusztusban álltak vissza az olvasók az olvasásra, ekkor tért vissza mindenki ahhoz a műfajhoz, témához, amit a leginkább szeret, amit olvasni szokott. A volumen viszont leheletnyit nőtt: amit az elemzők vártak, beteljesedett. Több könyvet vásároltak az olvasók, mint tavaly ilyenkor (az Amazonon kb. 25%-kal több oldalt adtak el), illetve kétszer többet, mint amennyit a vírus terjedése nélküli állapotra prognosztizáltak (12,5%-os növekedés).
És Magyarországon?
A magyar piacon sajnos ennyire nem nőtt az olvasók száma, sőt, a TÁRKI idei felmérése szerint csökkent az olvasók és az olvasott könyvek száma, viszont a vírushelyzetre tekintettel nem végeztek felmérést és nem tettek fel összehasonlító kérdéseket (erről külön szeretnék beszámolni, mert nem rövid az anyag, amit az eredményeikből összeállítottak).
Bátorítalak, vásárolj könyvet! Javaslom, hogy közvetlen a kiadótól vedd meg a téged érdeklő könyveket, gyakorlatilag mindenki akciózik, akár 50%-os áron is hozzájuthatsz kötetekhez.
Olvasásra, írásra fel!
-
Akciós termék– KÖNYVTITKOK KLUB – Haladó regényíró tanfolyam, bérletOriginal price was: 90000 Ft.79900 FtCurrent price is: 79900 Ft.
-
– SZTORILABOR – NOVELLAÍRÓ KLUB20000 Ft
-
– A regényíró tanfolyam: KNW NOVEL SCHOOL79900 Ft
-
Akciós termék– Hogyan írjunk könyvet? (nyomtatott könyv) – 2. KIADÁSOriginal price was: 5910 Ft.5499 FtCurrent price is: 5499 Ft.
Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!