Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Útban egy elveszett város felé – misztikus kalandregény megjelenését menedzseltük

Ebben a történelmi-fantasztikus kalandregényben Sofi, a fiatal régészlány izgalmakkal teli utazását követhetjük végig Peruban, az inkák ősi, elveszett városa után kutatva. Megismerhetjük Oma, a jaguáristen legendáját, a totemek titkát és az óriások erejét.
A jaguár legendája egy időn és dimenziókon túlmutató történet, mely egy rejtélyekkel teli világba kalauzol.

Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

Andrea Mohai: A jaguár legendája
A borító Mihalik Nikoletta munkája

A közös munka

Andrea egy éve keresett meg a II. világháború idején Dél-Amerikában játszódó kalandregényével. Ritka ez a helyszín, nem sokszor találkozunk vele kéziratokban! Kíváncsian olvastam tehát a művet – és egyből elragadott. A régészet, az ősi mítoszok, az Indiana Jones-szerű kincsvadászat, főleg hogy Hitler katonái is azt keresik, amit a főhős – mind-mind izgalmas toposzok.

Azt javasoltam Andreának, dolgozza ki jobban Sofi múltját, hogyan lehetett ez a fiatal spanyol lány régész – például lássuk őt, ahogy elindul az európai kikötőből, elbúcsúzik a szüleitől. A náci németeknek is több helyet javasoltam a kéziratban, valamint fontos volt az is, hogy ne derüljön ki a regény utolsó oldalain, hogy a bajt a jaguáristen egyedül is meg tudta volna oldani. Ez minden írónak fontos tanács: ha a regény vége az, hogy a főhős valójában nem is mozgatta a szálakat, hanem őt mozgatták, az olvasót ez bizony elszomorítja.

A kedvenc szereplőm a könyvben a rosszfiú, a másik régész, Fuentes volt, Andrea érdekes, vagány, okos és szerethető ellenlábast írt Sofinak. Dicsértem a kéziratban, hogy remek helyszíneken utazunk, és izgalmas kincsekre, titkokra bukkannak a szereplők. (Aki Leslie L. Lawrence könyveit jobban szeretné a férfias humor, a sok holttest és a még több sejtető mondat nélkül, annak remek választás ez a könyv.)

A kéziratot Becz Dorottya és jómagam szerkesztettük, Csepeli Veronika korrektúrázta, a borító pedig Mihalik Nikoletta munkája. A tördelést is mi végeztük, illetve Andreát támogattuk a nyomdai munka megrendelésében és a boltokba kerülésben is – ahogy szoktuk.

A szerző így élte meg a közös munkát

Andrea Mohai, A jaguár legendája c. kötet szerzője

Szuper a csapat!
Kezdő íróként nagyon sokat tanultam, sok segítséget, támogatást, türelmet és kedvességet kaptam. Tényleg foglalkoznak a könyveddel, alaposak és sokat segítenek szakmai hozzáértésükkel, hogy a már meglévő könyvedet hogyan teheted jobbá. Mindig ilyen emberekkel szeretnék dolgozni, akik amellett, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak, szeretik is. Szívvel és lélekkel dolgoznak.

Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!

Olvass bele!

Sofi és Urqu kettesben maradtak. Urqu egy ideig némán fürkészte a lányt, aki egy kis fatönkön ücsörgött, próbálva leplezni izgatottságát.

 – Remélem, nem félsz? – kérdezte a sámán. – Ne törődj a fiúkkal, csak heccelni akarnak. Tényleg nem játék ez a szertartás, de én itt leszek veled, semmi rossz nem történhet. Az istenek akarják, hogy kapcsolatba lépj velük, tervük van veled.

 – Mégis mit akarhatnak tőlem?

 – Szerintem a lelked mélyén te is tudod.

 – Amióta megérkeztem, fura álmaim és látomásaim vannak, de ez minden.

 – És ez indulásnak nem elég?

 – De – vágta rá a lány, majd megváltozott az arckifejezése; eddig aggodalomról árulkodott, most határozottságtól, bátorságtól és kíváncsiságtól sugárzott. – Most már én is tudni szeretném, hogy mit akarnak tőlem az istenek. Kezdhetjük!

Urqu beinvitálta Sofit a kunyhójába, majd a földre ültette. Középen parázslott a tűz, fölötte színes főzet rotyogott. Urqu kis asztalkájához lépett, azon különböző gyógynövények, csontok és kis üvegcsékben különféle folyadékok sorakoztak. Urqu összezúzott egy csokor gyógynövényt, és a lassan rotyogó főzetbe dobta, majd ő is a földre huppant. Hosszú ideig csak némán ültek, így Sofinak volt ideje alaposan körbenézni a sámán kunyhójában. Állatszőrök, csontok, kitömött állatok és növények hevertek szerteszét. Aztán a sámán behunyt szemmel mélyeket lélegzett és minden egyes levegőkifújás után mormogott valamit magában. Egyszer csak levette a tűzről a főzetet, fatálkába öntötte. Újra mondott valamit az orra alatt, majd leült és szúrós tekintetét a lányra szegezte. Nagy, mélybarna szeme volt, mely idős kora ellenére is fiatalos huncutságról árulkodott.

– Amit a kezemben tartok, az ayahuasca nevet viseli nyelvünkön, a ti nyelveteken szellemindának vagy a lélek indájának hívják. Azt hiszem, elég beszédes a neve. Nem szépítem, nagyon rossz ízű és az eleje nem is lesz túl kellemes, de ne félj, vigyázok rád. – Ezután bonyolult kézmozdulatokat tett, és kérte a lányt, hogy ismételje utána.

– Ez miért kell? – érdeklődött Sofi.

 – Segít megnyitni a tudatod, erőt és bátorságot ad, felszabadítja a tudatalattid. Kialakítja a test, a szellem és a lélek harmóniáját. Az embert a jaguár tanította meg a szent növény  használatára, ez segíti kitűnő ösztöneit, gyorsaságát.

 – Jaguár?

 – Igen. A jaguárember adta az embereknek a szent növényt, hogy segítse és védelmezze őket. De most figyelj rám! Hallucinálni fogsz, kapcsolatba kerülsz a szellemvilággal és létrejön a testi és szellemi gyógyulás. Ne félj, mert az negatívan befolyásolhatja utazásod.

Még egy kis ideig végezték az ujjak táncát, majd Urqu énekelni kezdett, miközben átnyújtotta a lánynak a tálkát. Sofi kiitta a tartalmát. A főzetnek leírhatatlan íze volt. A lány úgy érezte, mintha kirántották volna lába alól a talajt, szédült és hányingere volt. Urqu folyamatosan nyugtatta, majd lefektette a már előre előkészített pokrócra. Sofi úgy érezte, eljött a vég. A szédülés már elviselhetetlen volt. Körülötte minden elmosódott masszává változott, a tárgyak kivehetetlenné váltak, végül csak körbefutó csíkokat látott, melyek a forgás erősödésével szintén összefolytak. A lánynak olyan érzése támadt, hogy nemcsak körbe-körbe forog elviselhetetlen sebességgel, hanem zuhan is. Egyre csak zuhant és zuhant – míg végül teljesen elsötétült minden. Urqu beszélt hozzá. Próbált a hangra koncentrálni, mely nagyon mélyen és borzasztó lassan, szinte már groteszkül szólt hozzá:

 – A félelem az ellenséged. Engedd át magad inkább a jó érzésnek. Hagyd, hogy vezessen. Nem történhet semmi bajod, itt vagyok, vigyázok rád.

 Sofi igyekezett kiűzni magából a félelmet, de a lábán felkúszó, hatalmas kígyó látványa ezen nem segített. A kígyó teljesen körbeölelte, egyre feljebb ért és egyenesen a szemébe nézett. Sofi pulzusa az egekbe szökött, de tudta, hogy hol van, mit csinál és hogy ez nem a valóság. A kígyó egyenesen a lány szemébe nézett, hosszasan figyelte, majd fölé tornyosult. Sofi mérhetetlenül aprónak és jelentéktelennek érezte magát. A kígyó kitátotta száját, hatalmas, éles fogai rettenetesek voltak, szemében a halál tüze égett. Rémület öntötte el, mely végigfutott testén. Majd az állat lecsapott, és Sofi előtt újra sötét lett minden. Kinyitotta a szemét. Egy csata közepén találta magát. Minden vibrált körülötte, inka embereket látott, azok óriásokkal vállvetve küzdöttek valami ellen, de Sofi nem látta, mi az. Mintha az emberek és óriások magával a sötétséggel harcolnának. Majd képek sokasága zúdult a lányra, olyan gyorsasággal követték egymást, és olyan borzalmakat mutattak, hogy szinte sokkot kapott. Látta magát a halált, mely feketén gomolygó, baljós árnyként suhant el felette. Koponyák, patakokban zubogó vér, halálsikolyok. A sötétség az óriásokat körbeölelve megadásra kényszerítette őket. Közelről látta, hogy emberek és óriások fekszenek mindenütt. Betört fejek, hiányzó végtagok. Szenvedés és kín. Majd két nagy, fekete szem bámult rá, melynek hosszúkás alakja és teljesen koromfekete színe félelemmel töltötte el. Ekkor Urqu hangját hallotta a távolból.

– Nincs miért félned. Erős vagy. Higgy az istenekben!

Majd a hangot mintha elfújta volna a szél, csak a csend maradt. Sofi mély levegőt vett és egyenesen azokba a hideg, koromfekete szemekbe bámult. Ekkor hirtelen újra a csatában volt, de mintha lelassult volna az idő, lelassítva és elnyúltan látott mindent. A még megmaradt emberek és óriások kitartóan küzdöttek. A távolban egy apró, fénylő pont jelent meg. Lassan növekedett, és amikor már elég nagy volt, végigsöpört a tájon. A ragyogó fény betöltött mindent. Sofi csak állt, a mérhetetlen szeretet és béke érzése járta át. Megkönnyebbült, de a látottak felkavarták. Ekkor egy éteri hang szólította meg.

– Légy üdvözölve, őrző!

Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .