Hallottad már ezt a tanácsot? (Nem, nem arra gondolok, hogy nyeljük le a békát.) Mark Twain mondása volt ez: kezdd a napoddal azzal, hogy megeszel egy élő békát. Ha így cselekszel, máris teljesítetted az aznapi legrémesebb feladatodat.
Azaz:
tudd, mi az a dolog, amit a legkevésbé sem szeretnél megtenni, pedig kellene – és gyorsan csináld meg.
Neked mi a békád? Mi az a feladat, amit már hónapok óta halasztgatsz, kínos már csak rágondolni is? Lefogadom, hogy van legalább egy ilyen. És arra tippelek, hogy akármikor eszedbe jut (mint például most, hogy én rákérdeztem) gyorsan elhessegeted a gondolatot. Megmagyarázod magadnak, például ezekkel az indokokkal:
- most van ennél fontosabb dolgom!
- tulajdonképpen még ráér!
- most azért nem alkalmas, mert … (internet kellene hozzá / nem tudom a telefonszámot / ilyen korán/későn nem illik stb.)
- nem kezdek bele, mert nincs elég időm befejezni!
- holnap esküszöm, megcsinálom, de ma nincs kedvem!
- a mai nap egyszerűen nem alkalmas!
- az sem baj, ha csak egy hét múlva csinálom meg, már úgyis egy hónapja halogatom!
Ismerős indokok? Hát igen, az önigazolásban bajnokok vagyunk. Én is. (Sőt.) Az egyik regényem átolvasásást például konkrétan 2 évig halogattam azt követően, hogy leírtam a „Vége” szót. Képtelen voltam hozzányúlni, és tudtam is, miért: féltem az elutasítástól. Féltem, hogy nem elég jó, amit írtam, hogy nem vagyok tehetséges, hogy úgysem találok kiadót – és ezért inkább rá sem néztem a kéziratra. Ismerős? Ebből a gödörből akkor engem az rántott ki, hogy felfedeztem: az Amazonon már működik a magánkiadás.De ez sokszor nem ilyen egyszerű. A legújabb regényem tervezését például már áprilisban befejeztem, de nem kezdtem neki az írásnak. Semmi logikus ok nincs rá, miért halogatom, miért nem kezdtem bele azonnal, de magamnak nagyon jól meg tudtam magyarázni: azért, mert ezt diktálni akarom, amihez extra körülmények kellenek (egyedül legyek, csendben, ja, és ne legyen sürgős munkám sem).
Gondolhatod, mennyi van kész a regényből…
Nyertél.
Gyakorlatilag semmi, ha leszámítjuk a kézzel írt első bekezdéseket, amiket megpróbáltam bediktálni is, de az utcán, és a zaj miatt a hangfelismerő nem igazán működött.
És miért?
Mert valójában félek.
Mindenki fél attól, hogy nem lesz elég jó, amit leír, nem jó az első jelenet, nem jó az egész ötlet, emiatt bebeszéljük magunknak, hogy nem hajt a tatár. Igen, önigazolásban bajnokok vagyunk!
Igazából tényleg nem tudom, hogyan oldom majd meg, mert itt az iskolai szünet, megszűnt a nyugalom, de majd keresek egy csendes sarkot és belemotyogom a szavakat a telefonba. Ha meg két hét alatt nem haladok semmit, akkor mégis a hagyományos módon, gépelve írom meg a sztorit.
Persze tudnunk kell, hogy a „majd” meg a „holnap” sosem jön el. Sajnos itt és most éppen nem tudom megenni a békámat, mert megint be kell fejeznem egy szerkesztést, de szerintem Mark Twain elégedett lenne a kéthetes határidőmmel is.
Mi a te békád?
És mit teszel most azonnal, hogy lenyeld?
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
2 hozzászólás “Együnk békát reggelire!”
Egyszer forgatókönyvet írtam. Többieknek, a stábnak ígértem, hogy két hét múlva meglesz.
Nem mondom, hogy tökéletes lett, de elkészült időre. Volt mások felé felelősségem, ez hajtott.
Az írás nem egy béka, elvégre az nem az feladat ami gyomorgörcsöt okoz hogy úúú kéne csinálni. Amit halasztgat az ember az a tanulás meg a rendrakás, de nem az írás, bár elismerem nehéz dolog leülni írni vagy elolvasni amit írtunk. De ha az írás az egy olyan dolog hogy gyomorgörcsöt okoz és halogatjuk akkor már valamit rég rosszul csinálunk. Meg mi az hogy jaj mikor van már kész a könyvem? 😀 Ugyan ki kötelezi a hobbiírókat arra hogy regényeket írjanak? Élvezni kell nem pedig egy feladatként tekinteni rá. A mennyiségi írókat pedig nem szeretem akik azt hiszik hogy jaj írtam 200 oldalt de milyen jót haladtam! Először a minőség aztán a mennyiség. Amit írtam az egy béka ezt kell lenyelni.