Luca és Barbara életmódja nem is lehetne különbözőbb, mégis megértik, elfogadják egymást, régóta a legjobb barátnők. De mit történik, ha az élet úgy hozza, hogy azt, amire egyikük a legjobban vágyik, a másikuk kapja meg? Vajon mennyit bír ki az igaz barátság?
Hiánypótló regény gyermekvállalásról, örökbefogadásról és barátságról. A könnyed, szórakoztató stílus befogadhatóvá teszi ezt a komoly témát.
Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
A közös munka
Anikó nagyon érdekes történettel keresett fel minket. Először Krisz lektorálta a kéziratot, és kiemelte, hogy kifejezetten jó ötlet az örökbefogadás és örökbeadás témáját mindkét oldalról bemutatni. A legfontosabb javaslata az volt, hogy Anikó jobban mélyedjen el a két főszereplő indítékaiban és mutasson bátran több részletet az életükből, hiszen remekül összeillik a két lány története. Dramaturgia tekintetében azt javasolta, hogy legyen feszes az idővonal, mert így az olvasó kellő részletességgel láthatja a lényeget kedvezőtlen időugrások helyett. Az olvasók az üresjáratok nélküli, dinamikus történeteket kedvelik.
Anikó a tanácsokat megfontolva néhány hónappal később jelentkezett is a kézirattal – és a csodás hírrel, hogy pályázatot és pénzösszeget is nyert a kiadásra. Mire Bondár-Andor Katához és hozzám került a szöveg szerkesztésre még feszesebb és érdekesebb lett a szöveg. Persze szigorúak voltunk, és kértünk kiegészítéseket, biztatva őt, hogy bátran mutasson több részletet ebből az érdekes cselekményből. Anikó elvégezte a módosításokat, ezután Csepeli Veronika korrektúrázta a szöveget, és Somogyi Klára tördelte.
A szerző így élte meg a közös munkát
Nagyon hálás vagyok, hogy annak idején Krisz regényíró tanfolyamára sodort az élet. Krisz, Petra, Kata és Klári profi munkájának köszönhetően lett tökéletes a kézirat. A kommunikáció gördülékeny volt, a szerkesztés és az összes munkafolyamat pontos és gyors. Bátran mertem kérdezni, mert a kérdéseimre mindig türelmes és kielégítő választ kaptam.
Kézen fogtatok engem és végigvezettetek a regényem születésének útján.
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
Luca
Eljöttem Barbarától és csak céltalanul bóklásztam a városnegyedben. Nem akartam felzaklatni, de nyomós okom volt rá, hogy felhozzam a témát. Megint émelyegtem, hasogatott a fejem és szédültem. A falnak támaszkodva vártam, hogy elmúljanak a tüneteim. A fülem csengett, majd elsötétedett előttem minden.
Halk hangokra eszméltem, valaki végigsimított a kezemen.
– Ne aggódjon, minden rendben lesz, a doktor úr hamarosan jön – mondta kedvesen a nővér, aki az imént a kezemet simogatta. Egyedül voltam egy egyszemélyes kórteremben.
– Hogy kerültem ide?
– Elájult az utcán, a járókelők értesítették a mentőket, mert nem reagált semmire. Vegye fel ezt, kérem. – Felém nyújtott egy nyitott hátú kórházi hálóinget. Megfordult a fejemben, hogy nem veszem fel, de utcai ruhában sem maradhattam. A ragtapasz kezdett leválni a kezemről. Gyors üzenetet írtam Barbarának, majd kelletlenül belebújtam a fertőtlenítő szagú ruhába.
Az ágy szélén üldögélve bámultam kifelé az ablakon.
– Cariño – hallottam Claudio hangját. Megráztam a fejem. Még csak az kell, hogy hallucinálni kezdjek. Lassan megfordultam. Ott állt, fekete kócos hajába túrt, egyik lábáról a másikra billent, majd közelebb lépett.
– Mit keresel itt? Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdeztem.
– Nem lényeg, csak nem akartam köszönés nélkül elmenni. Este indul a gépem.
– Jó utat – suttogtam és örömmel konstatáltam, hogy mintegy megmentőmként, megérkezett az orvos. Claudio tétován intett a kezével, megfordult, és gyors léptekkel elhagyta a szobát.
– Jó napot, Dr. Szigeti vagyok. Szeretnék elvégezni egy ultrahangos vizsgálatot, hogy megerősíthessem azt, amit a vérvizsgálat már kimutatott.
– Mit is? – érdeklődtem megszeppenve.
– A vérvizsgálat szerint ön terhes. A gratulációval megvárnám az ultrahang eredményét.
A szemem elfutották a könnyek. Mély levegőt vettem, többször is. A díjátadó óta sejtettem, de most, hogy bizonyosságot nyert, megijesztett a tudat.
– Nem akarok terhes lenni – nyüszítettem.
– Ezzel egy kicsit elkésett, azt hiszem – szögezte le. Sem rosszallást, sem sajnálatot nem éreztem a hangjában.
Az ultrahangos vizsgálat hamar lezajlott, majd visszakísért az egyszemélyes kórterembe. Claudio még mindig ott téblábolt a folyosón, majd amikor az orvos kiment, visszajött.
– Mit mondott?
– Terhes vagyok – böktem ki gondolkodás nélkül.
Claudio kettőt pislogott, majd nekem esett.
– Az enyém? – kérdezte ingerülten.
– A tiéd, de nem kell aggódnod. Nem tartom meg.
– Sajnálom, megbeszéltük az ezzel kapcsolatos álláspontomat.
– Mondtam már, hogy nem kell aggódnod.
– Akkor ezt megbeszéltük – vetette oda érzéketlenül. – Szerintem, nem kellene a jövőben együtt dolgoznunk.
– Egyetértek – böktem oda, de ő már kifordult az ajtón; ütemesen távolodó léptei visszhangoztak a folyosón.
Kibuggyant egy könnycsepp a szemem sarkából, épp akkor, amikor Dr. Szigeti belépett a szobába.
– Igen szélsebesen távozott a…
– Nem szeretném megtartani a babát – jelentettem ki magabiztosan.
– Abortuszra gondol?
– Van lehetőség örökbeadásra? – kérdeztem vissza.
– Hát, ami azt illeti, van. – A doki óvatosan, egy széket húzva az ágy mellé, és leült. – Ha csak az anyaságtól tart és a szülés vagy a terhességgel járó kényelmetlenségek nem okoznak önnek semmilyen lelki megpróbáltatást, akkor ez járható út. Biztosan ismer olyat a környezetében, aki szeretne gyereke, de nem lehet. Higgye el, számtalan nő várja, hogy bármi áron anya lehessen.
Szégyen öntött el, nyomorultul éreztem magam, hogy én nem akarok anya lenni, miközben más mindent megtett azért, hogy az lehessen. Viszont a hozzáállásomon ez semmit sem változtatott.
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
