Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!
Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

A rák ellenszere – fordulatos kalandregényt lektoráltam

Kenéz Péter: Végtelen az út, amelyen te jársz

Kenéz Péter: Végtelen az út, amelyen te jársz

Mike különleges férfi. És nemcsak azért, mert a rák ellenszerét kutatja, és nemcsak azért, mert váratlan eredményeket ér el.

Amikor Mike megszökik a csodás szerrel, egy riporternőt is magával visz. Vagy vajon Nicole mégsem véletlenül szegődött mellé? És Mike hova menekül? Kit keres Dél-Amerika dzsungeleiben?

A regény egy lélegzetállítóan izgalmas kalandregény – napjainkban játszódik, de teret kap benne a történelem és a múlt. A pörgő cselekmény hagy időt, hogy elgondolkodhassunk a tudomány, sőt, az élet értelmén.

Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

A közös munka

Kenéz Péter lektori véleményt kért a kéziratára. Az anyagot e nyers formában is élvezettel olvastam, látszott a sorokon, hogy a szerző sokat olvas. A kifejezetten igényes szöveg átírását éppen azt figyelembe véve javasoltam, hogy ne csak a legokosabb olvasó értse – például valamivel kevesebb kutatási részletet és tudományos leírást ajánlottam, valamint hogy a cselekmény induljon el hamarabb. A mű a főszereplő gondolkodásával kezdődött, Mike egyedül volt, és az ilyen kezdés ritkán elég mozgalmas ahhoz, hogy sok olvasó figyelmét kösse le.

Az alapötletet remeknek tartom, Péter egyre-másra csavar egyet a történeten – a lezárással javasoltam még munkát, ugyanis ha egy sorozat első darabját írjuk, akkor is kell hogy legyen íve már az első könyvnek, le kell zárnia egy adott szakaszt. Javasoltam a szerelmi szál markánsabbá tételét, és egy olyan szereplő bevonását a sztoriba, akivel Mike bizonyos szakmai részleteket megbeszélhet – hogy az olvasó jobban értse a tudományos hátteret.

Péter a változtatást hamar kivitelezte – a regényt is mindössze néhány hónap alatt megírta -, és 2022-ben a Könyv Guru kiadónál jelent meg a regénye.

A szerző így élte meg a közös munkát

Kenéz Péter, a Végtelen az út, amelyen te jársz szerzője

2021 áprilisában kerültem kapcsolatba Krisszel, akit megkértem első regényem kéziratának dramaturgiai lektorálására. A kapott anyag rendkívül alapos és részletes volt, megvilágítva számos ‘elsőkönyves’ hibát a regényben. Rengeteg hasznos tanácsot kaptam tőle, hogy miként javítsam a szöveg bizonyos elemeit.Amellett jelezte, hogy magát a történetet és annak alapjait kifejezetten jónak, hitelesnek tartja. Írószakmai alapon adott tanácsokat, ezek mentesek voltak az egyéni referenciáktól és tetszéstől. Ettől volt a kapott anyag szakmailag tökéletesen hiteles. A legvégén személyesen is találkoztunk, amikor az idő rövidsége miatt, egyeztethettünk egy pár kérdést és aminek során bátorítást kaptam, hogy folytassam a munkát a könyv publikálásának irányába. Később számos más véleményt is begyűjtve jutottam el a végső kéziratig, amit a Könyv Guru kiadó öntött a végleges formájába.

Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!

Olvass bele!

Nicole, amikor kótyagos fejjel kinyitotta a szemét, csodálatos napsütést látott. Boldog volt, hogy ott van, ahol várta. Isten meghallgatta, megbocsátotta bűneit, és magához emelte. Nem volt ennél nagyobb boldogság számára.
De ahogy tovább nézelődött, minden részlet olyan volt körülötte, mintha egy hajó kajütjében lenne, amihez illett a folyamatosan duruzsoló zaj és az ütemes hullámzás. Vastag plédekkel és egy takaróval volt betakarva. Izzadt, és letolta magáról őket. Alkarjával megtörölte izzadt arcát és nyakát, de megakadt a szeme a karján levő ruhadarabon. Egy férfipizsamához hasonlított leginkább, és ahogy lejjebb nézett magán, megrökönyödése teljes lett, mert egy férfipizsama alsója
volt rajta. Megpróbálta a fejében összerakni az emlékszilánkokat, és amikor összeértek a szálak, felkiáltott.
– Istenem!
De ekkor már pattant is ki az ágyából, és elindult a kijárat felé, meghazudtolva fizikai állapotát. A kajütből kilépve a kapitányi részlegbe érkezett, ahol Mike állt a kormány mögött, és a messzeséget kémlelte.
– Maga?! – kiáltott fel Nicole.
– Igen, én – mosolygott Mike. – Sajnos jobbal egyelőre nem szolgálhatok.
– De… hol vagyunk… és hova megyünk? – kérdezte a felháborodott Nicole.
– Nagyon örülök, hogy felébredt, és hogy jól van. Nem fáj semmije?
– Nem! De bökje már ki, mi folyik itt!
– Éppen az Atlanti-óceánon haladunk Dél-Karolina partjainál dél felé, hogy elérjük úti célunkat a georgiai Savannah mellett. Ekkorra Nicole feljebb lépett, és meglátta a körülöttük elterülő végtelen tenger szikrázó kékségét. Döbbenetében a szájához kapta a kezét.
– Édes istenem!
Mike tudta már, hogy nehéz percek előtt áll.
– Mióta vagyunk úton? – kérdezte a nő.
– Hozzávetőleg negyven órája.

Nicole egy hajó kajütjében ébredt. (Kenéz Péter: Végtelen az út, amelyen te jársz)

– Negyven órát aludtam?
– Lényegében.
Mike látta Nicole arcán, hogy kezdenek előjönni a két nappal ezelőtti események emlékképei.
– Már emlékszem, a helikopter, a zuhanás, a sok víz, az úszás…
– Nagyon örülök, hogy jól van.
Nicole még mindig elképedve révedt a távolba, mint aki várja, hogy az összes emléke megérkezzen valahonnan. Egyszer csak lenézett öltözékére, és felkiáltott.
– És hogy kerül rám ez a pizsama?
Elhúzta a pizsamaalsó gumiját a hasától, majd egy apró sikkantással gyorsan visszaengedte.
– Nincs rajtam ez alatt semmi!
– Igen, ezért utólagos bocsánatát kell kérnem, de kénytelen voltam átöltöztetni.
– De mi a fenéért?
– Sajnos a hideg vízben nagyon kihűlt a teste, emiatt rettentően aggódtam. Miután elindultunk, észrevettem, hogy felment a láza, és nem tudtam leerőltetni a torkán lázcsillapítót. Kénytelen
voltam órákon keresztül az egész testét borogatni. Le kellett vennem a ruháit, és addig borogatni, amíg le nem megy a láza.
– Órákig borogatta meztelen testemet? – A döbbenettől a szavak alig tudták elhagyni Nicole száját.
– Nem volt más választásom. Nagyon szerettem volna, ha túléli.
A nő szemében apró könnycsepp jelent meg. Az egész helyzet annyira döbbenetes volt, hogy nem tudott mit mondani. Mike, látva Nicole zaklatottságát, próbálta megnyugtatni.
– Higgye el, nem éltem vissza a helyzettel, ha erre gondol. Az alatt az idő alatt csakis orvosi szemmel néztem magára, ha érti, mire gondolok.
Nicole a könnyes tekintetét Mike-ra emelte, akiről négy napja még azt sem tudta, hogy kicsoda. Mike, hogy oldja a feszültséget, vicces próbált lenni.

– Egyébként is, magának nincs oka szégyenkezni. Maga gyönyörű nő. A férfiak rajonghatnak magáért.
Nicole ezt nem is akarta kommentálni.
– Azután tudtam csak újra felöltöztetni, és sajnos azt adtam magára, amim volt – mondta Mike már vidámabb hangnemben, majd hozzátette. – Sajnálom.
Valami megváltozott Nicole-ban, megkeményítette vonásait, és mérgesen válaszolt.
– Ne merje nekem még egyszer azt mondani, hogy sajnálom!
Akkor is ezt mondta, amikor elintézte, hogy lezuhanjon a helikopter! Abba is majdnem belehaltam! A magával való kapcsolatom az egyik rémálomból a másikba taszít. Maga mellett bármely pillanatban meghalhatok. A toronyban majdnem lelőttek, utána majdnem belehaltam egy zuhanásba, utána majdnem megfulladtam. Aztán épp csak meg nem haltam tüdőgyulladásban. Szóval maga ne sajnáljon engem! Érti?
Mike tudta, hogy a legjobb, amit tehet, hogy most csendben marad. Nicole folytatta.
– Amikor most felkeltem, biztos voltam benne, hogy már a mennyekben vagyok, és hogy minden szép és jó lesz ezután. Erre kit látok meg először, amikor kinyitom a szemem? Megint magát,
aki eddig csak káoszt és tragédiát hozott mindenkire. Szóval ne sajnálkozzon itt nekem!
Nicole-nak addigra már felszáradtak a könnyei.
– Akkor bocsánatát kérem.
De Nicole még nem végzett.
– Ha valaki sajnálhat itt valamit, az én vagyok, ezt vegye tudomásul! Ha soha nem találkozom magával, akkor most kellemesen élném tovább életemet, amit oly nehezen építettem fel magamnak. Boldog lennék, az emberek szeretnének, és nem lennék folyamatos életveszélyben – mondta Nicole, és ismét könnyek szöktek a szemébe.
Mike odalépett hozzá, magához húzta, és gyengéden átölelte, hogy valami vigasztalásfélét nyújtson neki. Ebben volt már némi tapasztalata, és úgy gondolta, most is ez lesz a helyénvaló. Nicole elfogadta a vigasztalást, és a vállára borulva sírt. Siratta az áldozatokat a toronyban, önmagát és ki tudja, mit még. Amikor összeszedte magát, eltolta magától Mike-ot, és odébb lépett.
– Visszajött már minden emléke?
– Azt hiszem, igen, de bár ne jöttek volna. De ha mégsem lenne meg minden, akkor bizonyára kisegít majd.
Mike jogosnak érezte Nicole haragját.

Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről! Ha tanfolyam érdekel, kattints ide, ha pedig a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .