Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Mi érdekel titeket?

Mi érdekel egy olvasót?

Csodás élményben volt részem bő egy hete, amikor április 19-20-án Pécs környékén jártunk az Irodalmi karavánnal. Egy általános iskolában és egy gimnáziumban tartottunk rendhagyó irodalomórát, és meg kell mondjam, csodálatos élmény volt, amikor a felolvasás után odajöttek hozzánk a diákok, verseket, novellákat mutatva, és azt kérve, hagyjak ott nekik bármi regényt, mert az alapján, amit felolvastam, olvasni akarnak még tőlem… Engem főképp szakkönyvíróként, mentorként ismernek, így meglepett, hogy a novelláimmal arattam sikert, és persze rettentően jólesett. A sikeren felbuzdulva még több iskolába megyünk majd bemutatkozni, felolvasni, mert nagyon örülünk neki, hogy a fiatalokat érdekli az irodalom!

Képek: Palkó Attila
Közönségünk Bonyhádon
Felolvasok…
Hernádi Anna költő, Csender Levente (József Attila-díjas író), jómagam és Bék Timur költő

Mi érdekel egy írót?

Április 21-én, a Kis Könyves Éj keretében is tartottunk egy felolvasást (három fiatal költő-íróval a Lilaköd könyveskávézóban), majd következett az interaktív ÍRJUNK KÖNYVET! beszélgetés. Örömmel láttam, hogy kihasználtátok a lehetőséget, és éppen az ideális létszám jött össze az előadáshoz.

Képek: Lacza Virág
A Lilaködben humoros írásokat olvastam fel
Mellettem Nagyházi Márton, majd Karkó Ádám és Pataki Tamás
Irodalmi karaván

És hogy miről volt szó? Arról, amire a résztvevők kíváncsiak voltak:

Ezen kérdések egyikéről-másikáról írtam már cikket, ezt belinkeltem; a többiről meg fogok, úgyhogy kövesd továbbra is a blogot!

Ha minden kérdésedre azonnal szeretnéd a választ, ajánlom a HOGYAN ÍRJUNK KÖNYVET? c. kiadványomat is.

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .