A XXII. században, Szeléné holdvárosban titokzatos balesetek történnek, szellemek bolyonganak a folyosókon, néhány tudósnak pedig nyoma veszik. Vajon van összefüggés a rejtélyes események között?
Amikor négy fiatal önkéntes szolgálatra érkezik a holdváros klinikájára, még nem sejtik, hogy hamarosan olyan kalandok várnak rájuk, amelyek során nemcsak egy hátborzongató ellenséggel kell szembenézniük, hanem saját esendőségeikkel is.
Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
A közös munka
Dömötör László újabb kéziratát élvezettel olvastam. Külön tetszett, hogy a főszereplő Ben jelleme fejlődött az első rész óta, a fiú így az előző kötet olvasóival együtt lett érettebb. A legfőbb javaslatom az volt, az első fejezetek legyenek izgalmasabbak, a történet ugyanis prológussal kezdődött, majd Ben álmáról volt szó. Ez utóbbi túlhasznált kezdés, neked sem ajánlom!
Azt is javasoltam Lászlónak, a rosszfiú kicsit kevésbé legyen ügyes. Ugyanis mindent meg tudott oldani, például a részecskegyorsítót is átprogramozta, illetve a terve annyira körmönfont volt, hogy felfogni is nehéz. Te is figyelj rá, hogy az ellenlábas a regényedben legyen emberi.
László remekül kezelte a szereplőket a kötetben, külön kiemeltem, milyen jó ötlet volt változtatni a stábon: egyes szereplők, akik az első kötetben fontosak voltak, most nem játszottak szerepet, megismertünk viszont új hősöket. Ezt egy sorozatban pontosan így kell megírni!
A szerző így élte meg a közös munkát
A korábbi közös munka kedvező tapasztalatai alapján nem volt kérdés, hogy A Hold hősei folytatásának gondozását is Kriszre és csapatára bízom.
A lámpás hölgy című regény munkálatai a lektorálással kezdődtek. Az első regénynél megtanultakat gondosan alkalmaztam, de még így is számos ötletet, tanácsot kaptam az új kézirathoz mind a karakterekre, mind a történetvezetésre vonatkozóan. Szerencsére sikerült rögtön elsőre elég feszesre megírnom a történetet, így elkerültem a szerzők rémálmát, amikor jócskán húzni kell a szövegből. Sőt, lehetőségem nyílt itt-ott megtoldani, kerekíteni a jeleneteket. Mivel meglehetősen csavaros a történet, fontosak voltak azok a visszajelzések, hogy logikailag hogyan áll össze a mozaik, ebben is kaptam tippeket, amelyekkel sikerült minden szálat megnyugtatóan lezárnom.
Ezután következett a szerkesztés, amelynek során ezúttal is rácsodálkoztam, hogy egy elsőre jól hangzó szöveget is hogyan lehet szakértő segítséggel még szebbé, gördülékenyebbé, igényesebbé tenni.
Úgy érzem, a második regény előkészítése során sikeresen hasznosítottam és gyarapítottam a Kriszéktől eddig megszerzett tudást, és egy még színvonalasabb írást tudok átnyújtani az olvasóknak.
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
Ben arra ébredt, hogy egy alak áll a fekhelye mellett.
Leugrott a kanapéról, közben alaposan oldalba rúgta Gergőt. A magyar srác feljajdult.
– SZIMI, hajnali fényt! – szólt Ben. A kabin halványan derengő világosságba borult. Már Sven is ébren volt, álmosan dörzsölte a szemét.
– Mili? Te vagy az? A frászt hoztad rám – fakadt ki Ben, felismerve a fekhelye mellett álló lányt. Csak ekkor vette észre, hogy Mili egész testében reszket. Tenyerét görcsösen ökölbe szorítva, nyakát behúzva, riadtan állt a fiúk előtt halványzöld pizsamájában, göndör fürtjei az arcába lógtak.
– Rosszat álmodtál? Beteg vagy? – kérdezgette szelíd hangon Gergő.
– Történt valami – suttogta Mili, mintha más is lenne még a kabinban rajtuk kívül, aki meghallhatja a szavait.
– Meséld el! – szólt hozzá a takarókon ücsörgő Sven.
– Biztos komplett hülyének fogtok nézni – feszengett a lány.
– Bökd már ki! – biztatta Ben.
– Felébredtem és úgy éreztem, nem vagyok egyedül a fülkében. – Mili lassan beszélt, keresgélte a megfelelő szavakat. – A falból furcsa fény lépett ki. Először azt hittem, csak a sötétben káprázik a szemem. Aztán a fénynek alakja lett. Karja, lába, meg feje. Ronda, nagy feje.
Mili elhallgatott. Nyelt egy nagyot.
– És aztán, mi történt? – kérdezte riadtan Sven és közelebb húzódott Gergőhöz. Lopva a háta mögé pillantott.
– Az alak fölém hajolt és csak nézett. Én meg közben le voltam dermedve. Mintha ismerős lett volna.
– Hozzád ért? Bántott? – kérdezte Gergő, és ösztönösen harci pózba vágta magát.
A lány hálásan nézett a fiúra.
– Nem bántott. Kinyújtotta felém a karját, erre én ijedtemben becsuktam a szemem. Sikoltani akartam, de lefagytam a rémülettől. Aztán mire felnéztem, megint sötét lett. Az alak eltűnt.
– Lehet, hogy megártott a török kaja és rosszat álmodtál – vigasztalta Ben.
Mili a fejét rázta.
– Nem álom volt.
– Honnan tudod? – kérdezte Sven.
Mili előrenyújtotta a karját. Kinyitotta ökölbe szorított tenyerét.
– Ez maradt utána.
Azzal szürke homokot szórt a padlóra.
Felkapcsolták a nappali fényt és átvizsgálták az egész kabint. A finom szemcséken kívül semmi gyanúsat nem találtak.
– A kabinba kívülről nem jöhetett be idegen – mondta Gergő, miközben közelről megvizsgálta a kétszárnyú, falba húzódó bejáratot. – Sértetlennek tűnik.
– És ha mégis, az a valami, vagy valaki csak rajtunk keresztül jutott volna el a hálófülkébe – állapította meg Ben. – Észrevettük volna.
Sven szokás szerint a csuklókijelzőjén matatott, mutatóujjával villámgyorsan pöccintette tovább a megjelenő oldalakat.
Mili a főzőfülkéből dugta ki a fejét.
– Gyertek srácok, főztem levendula teát.
Mindenki megmarkolt egy bögrét, majd letelepedtek a társalgóban.
– De mégis mi lehetett az? – kérdezte Ben.
– Talán egy szellem? – huhogott Gergő.
– Ne bomolj már! – intette le Ben. – Ez csak valamilyen fizikai jelenség lehetett. Talán elektromos mező keletkezett, és égésterméket hagyott maga után.
– Nem éreztem égett szagot. És határozottan emberalakja volt. – Mili az emlékei között kutatott, miközben barna hajfürtjeit csavargatta.
Sven még mindig a hálózatot bújta.
– Megalapozott gyanúm van arra, hogy ez a skandináv máris talált egy nyomot – viccelődött Gergő, majd Milihez fordulva magyarázott tovább. – Svensson barátunk egy kétlábon járó keresőmotor.
Sven dicséretnek vette a megjegyzést. Felpillantott a kijelzőjéről és büszkén nézett Milire.
– Rákerestem mindenre, amiről az előbb beszéltetek. És valóban találtam érdekes egybeesést.
– Na, erre kíváncsi vagyok – mondta Mili, és belekortyolt a teájába. Lehunyta a szemét, és ahogy megérezte a forró bögre és a felszálló illatos gőz nyugtató hatását, vonásai egészen kisimultak, feloldódott a néhány perccel korábbi ijesztő események miatti feszültsége.
– Nem fog tetszeni – figyelmeztette Sven. Kék szemében visszafogott rémület tükröződött. Mili éppen helyre álló nyugalma azon mód szerte is foszlott.
– Lökjed már, haver! – türelmetlenkedett Gergő. –Tűkön ülök! Mi volt az az izé?
Visszafojtott lélegzettel várták a választ. Sven elhaló hangja áramütésként érte őket.
– A Homokember.
– Homokember? Ez atomjó! Na és melyik bolygóról jött? És te meg mit szedtél be? – mérgelődött Gergő, de színlelt felháborodásával csak a tanácstalanságát igyekezett leplezni.
– Hiába cukkolsz, attól még ez a legenda írja le a legjobban azt a jelenséget, amit Mili elmesélt – magyarázta Sven.
Mili csendesen iszogatta a teát. Közben azon tűnődött, hogy bármilyen hajmeresztő magyarázatot elfogadna, csak ne nézzék őrültnek a társai.
– Végül is ki, vagy mi ez a Homokember? – kérdezte Ben.
Sven az asztali kijelzőre küldte a kikeresett információkat.
– Nálunk, Skandináviában a Homokember közismert mesebeli lény, aki éjszaka varázshomokot szór az emberek szemére, hogy ezzel hozzon nekik szép álmokat.
– Akkor ez a homokfickó nem is olyan rossz arc – szusszant megkönnyebbülve Gergő.
– Nem egészen – folytatta Sven és a képernyőn megjelenő rajzra mutatott, amelyről egy rémisztő alak vicsorgott rájuk. – A Homokember igaznak mondott történetét Ernst Theodor Amadeus Hoffman írta meg 1816-os könyvében. A sztori szerint a Homokember éjszaka megjelenik azoknak a gyerekeknek az ágya mellett, akik nem akarnak aludni, és homokot szór a szemükbe. Ettől pedig a gyerekek megvakulnak. A szemük kiugrik a helyéről.
– Oké, visszavonom. Annyira mégsem csípem a csávót – jelentette ki Gergő.
– Pedig még nem is tudsz mindent. A Homokember az éjszaka végén az összegyűjtött szemekkel fölrepül a Holdra a fészkébe. Görbe csőrű fiókái éhesen sivalkodva várják, és mohón felcsipegetik a vérző szemeket.
A társaság döbbenten hallgatta Svent.
– Na ne szívassatok! – fakadt ki Gergő. – Az mondjátok, hogy egy több száz éves démon szabadult el a Holdon?
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!