Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Tudományos ismeretterjesztő könyvet szerkesztettem

Pergel Attila szoftverfejlesztő, programozó és cégtulajdonos – és tíz éve álmodik róla, hogy ír egy könyvet, ami mindenek alapjait feszegeti. Megmutatom, hogyan készült a VÉLETLEN KÖNYV  – Avagy a véletlennek megélt valóság!

Mi az, hogy tér? Mi az, hogy idő? Van-e véletlen? Létezik-e végtelen? Pergel Attila ezeket a kérdéseket boncolgatja könyvében, mely már előrendelhető a weboldalán és a Líránál!

A közös munka

Pergel Attila (fotó: Hauberger Szabina)

Attila több mint fél éve keresett meg a könyvtervvel, ami nekem különösen tetszett, mert a kvantumfizika a gyengém. Mentori rendszert javasoltam neki, és ebből született meg az a könyv, amiből a Libri már csak a fülszöveg és a borító koncepciója alapján rekordmennyiséget rendelt.

Attila így mesél a közös munkáról:

„Már egy éve ott állt a kézirat a fiókban, félig befejezve vagy talán félig befejezetlenül. Amit addig leírtam, azt értettem, azt is tudtam, hogy mi a folytatása, de egyáltalán nem tudtam, hogy amit csinálok, azt jól csinálom-e. Kerestem szerkesztőket, hogy segítsenek, de a témavázlat láttán postafordultával utasítottak el. Kezdtem feladni, a fiókomnak fogok írni – gondoltam. Az egyik nap „véletlenül” rábukkantam a Hogyan írjunk könyvet című műre, beleolvastam, meglepődtem. A könyv hajszálpontosan azokat a problémákat írta le, amikkel én is szembesültem az írás folyamán. Krisznek írtam egy félénk levelet – tuti Ő is elutasít –, de nem! Időpontot ajánlott egy konzultációra.”

Végtelen-e a világunk? A válasz (egy válasz) benne van Pergel Attila könyvében, a Véletlen könyvben

„Meglepően lényegre törő volt a konzultációs óra, Krisz egyből a lényegre tért, lefektettük a folyamatokat, helyet kaptam a mentori rendszerében. Amit még fontos megjegyezni, hogy azokat a kérdéseket, amiket másnak nem mertem feltenni, neki feltehettem és a válasz azonnali volt. A konzultációról úgy jöttem el, hogy éreztem a Véletlen Könyv nyomdafestékillatát. Persze ekkor még nem tudtam, hogy életem legnehezebb és legcsodálatosabb délután- és hétvégesorozata következik.
Folytattam a kéziratot a kapott válaszok és instrukciók alapján.”

„Amikor Krisznek átküldtem a kéziratot, talán a felénél tarthatott az írás. Krisz  fogadta a kéziratot és szerkesztői szemmel végigolvasta, majd visszaküldte korrektúrázva. Az addigi levelezésekből és konzultációkból is egyértelmű volt, hogy olyan író-szerkesztő a mentorom, aki érti a dolgát, de amikor megnyitottam a korrektúrázott anyagot, akkor bebizonyosodott, hogy nemcsak érti a dolgát, hanem felsőfokú profizmussal rendelkezik. A Véletlen könyv amúgy sem egy könnyed olvasmány, így a kéziratra leginkább azt lehetne mondani, hogy nagyon nehezen érthető olvasmány. Krisz mindegyik mondatát értelmezte! Rengeteg kérdést írt megjegyzésekbe. Most komolyan, még jobban meg akarja érteni a leírtakat? –  gondoltam. Sokat időztem mindegyik kérdésén, megjegyzésén. Megértettem, hogy amit leírtam, az nekem egyértelmű, de másoknak nem lesz az.”

Pergel Attila: Véletlen Könyv – könyvtrailer

„Krisz több olyan összefüggést talált a kéziratban, amiknek egymást követően kellene szerepelniük, hogy vezessék az olvasót, Ő ezt a kézirat elejéről és a végéről halászta össze – ma sem értem, hogyan képes erre. Nagyon sok tanácsa, megjegyzése volt a mondatszerkezetekre, de számomra a kérdések vitték a pálmát, mert mindegyiket meg tudtam válaszolni a könyvben és szépen lassan koptak a piros buborékok a Wordben. Ahogy az összes kérdés és javaslat kidolgozásra került, végigolvastam ismét a félkész kéziratot, szembetűnő módon lehetett érezni azt a folytonosságot, érthetőséget és logikai könnyedséget, melyet a kérdések és javaslatok teljesítése váltott ki a műből. Írás közben, ha valamiben nem voltam biztos, bármikor írhattam Krisznek, hamarosan jött is a válasz, folyamatosan biztonságban éreztem magam, végre nem kellett olyan dolgokon agyalni, amit meg is lehet kérdezni!”

„Két nagyobb szerkesztői elemzési kör történt és több kisebb. Idővel elfogyott az összes Krisz által feltett kérdés és kérés, én is úgy éreztem, hogy leírtam mindent. Nekem már akkor nagyon tetszett a kézirat – mehet a nyomdába! Őszintén szólva én nem tudtam, hogy pontosan mi történik, amikor egy könyv szerkesztésen esik át. Krisz csak annyit mondott, hogy akkor most szerkeszteni fogja a kéziratot – hát jó –, persze gyanús volt, hogy miért kell hetekig szerkeszteni valamit, aztán egyik este, jóval a határidő előtt jött Krisztől a levél a csatolmánnyal, amiben a Véletlen könyv szerkesztett változata volt.
Még aznap éjjel elkezdtem olvasni és bevallom, magával ragadott a kézirat. A totális logikai folyam köszönt vissza, egy gördülő, pörgő csodát készített a nyers kéziratból. Ott volt az összes addig leírt szavam, mondatom, logikai folyamatom, de tett valamit a kézirattal, amitől könyv lett belőle és élvezet volt olvasni. „

Az univerzum szélére látogatunk el a Véletlen könyvben

„Kriszéket kértem meg a tördelésre és a korrektúrázásra is, de Krisz segített grafikust találni a könyvhöz, sőt még a portréfotózást is Ő intézte. Minden szépen összeállt, Krisz összes partnere és ismerőse magas minőségben végezte a vállalt feladatát.
A nyomda felkutatásában is Ő segített, végig fogta a kezemet, egészen az árajánlatkérőtől a megrendelésig. Van könyv, de hol értékesítsem? Krisz neve kapukat tár ki. Kaptam listát, hogy hol, kivel kezdjek, most 700 lekötött példánynál tartok… a megjelenés előtt. Úgy gondolom, az értékesítők is tisztában vannak azzal, ha Krisz kezei közül kerül ki egy könyv, annak van helye a piacon és ha az eladási példányszám esetleg nem is lesz magas, biztosak lehetnek benne, hogy magas minőségű művet, illetve könyvet forgalmazhatnak.”

„Ami nagyon tetszett a közös munkában, hogy Krisz soha nem erőltetett semmit. Nem hallottam olyat, hogy ezt vagy azt ne tedd, csak azt, ha teszed, azt így vagy úgy tedd.  Persze én nem mertem megkockáztatni egyszer sem, hogy ne hajtsam végre a javaslatait vagy ne fogadjam meg az iránymutatását. Azt hiszem, a szerkesztőnek mindig igaza van, egyedül ő képes látni az erdőt, mi csak a fákat látjuk. Krisszel a közel egyéves munkakapcsolat minden tekintetből élmény volt és büszke vagyok arra, hogy a legjobbak egyikének lehettem a mentoráltja. Úgy gondolom, nagyon fontos feladatot vállalt fel Krisz és csapata, én erről egy teljes bekezdést is írtam a  Véletlen könyvben, mert nagyon megérintett az egész folyamat, amin átmentem.
Köszönöm, Krisz, hogy végigvezettél ezen a különleges úton!”

Olvass bele a könyvbe!

AZ ÉPÍTETT VALÓSÁGUNK – Az idő

Vajon miért alakult ki az idő abban a formában, ahogy ismerjük? Gyaníthatóan a pontos időmérést megelőzően is voltak olyan élethelyzetek, amikor több embernek egyszerre kellett cselekedni, mondjuk vadászatra indultak vagy áldozatbemutatást néztek végig. Vélhetően megvolt a csoportos eseményeket vezérlő jel, ami lehetett akár a Nap állása is. Egy biztos, egyszer valaki felfedezte: ha botot szúr a földbe, akkor a bot árnyéka a Nappal együtt mozog. Ha másnap megnézte a bot árnyékának a mozgását, azt tapasztalhatta, hogy kísértetiesen ugyanolyan, mint előző nap. Észrevehette, hogy ha a bot árnyékának útvonalán köveket tesz le a földre, amikor mondjuk áldozatbemutatásra vagy vadászatra kell menni, akkor biztos lehet abban, hogy másnap, amikor a bot árnyéka érinti az eseménykövet, eljött az áldozatbemutatás agy vadászat ideje.
Nagy bajban lehetett azonban felfedezőnk, mert napról napra egyre több kő került a bot árnyékának útvonalára, melyek mind eseményjelzők voltak, és teljesen rendszertelenül helyezkedtek el. Gondot jelenthetett még az is, hogy nem volt minden nap vadászat vagy áldozatbemutatás, így a rengeteg kő zavaró is lehetett, hiszen az árnyék azokat a  köveket is érte minden nap, amelyekhez aznap nem kapcsolódott esemény.
Ami feltűnhetett a felfedezőnek, hogy a kövek a rendezetlenség ellenére kirajzoltak egy oválisszerűséget. Az ovális minta felfedezése vezethetett el a találmányhoz: a napórához.

Pergel Attila: Véletlen könyv
(illusztráció: Somogyi Klára)

Az egyik legjelentősebb állítást a kezdeteket illetően most kimondhatjuk: hogy felfedezőnk nem az időt mérte, hanem milliónyi és milliárdnyi részmozgás következményekből összeálló eseménysort, hisz tulajdonképpen mozgási folyamathoz rögzített eseményjelölőket helyezett el, ahogy az árnyék haladt. Leegyszerűsítve: a mozgást mérte, számlálta.

Abban biztos lehetett a felfedezőnk, hogy amikor a bot árnyéka egy kőre vetül, akkor valaminek történnie kell, például áldozatbemutatás kezdődik. De mi történt volna vajon akkor, ha a Föld forgási sebessége valaminek a hatására megváltozik, mondjuk három napon keresztül 30%-kal gyorsabban forog? (Ne vegyük figyelembe az ökológia és természeti katasztrófák lehetőségét, tételezzük fel komolyabb következmények nélkül azt, hogy a gyorsulás megtörtént.) A felfedezőnk vajon mit vett volna észre ebből?

Az égvilágon semmit. A bot árnyéka ugyanúgy odaért volna az eseménykőhöz. Felfedezőnk esetleg az esti órákban álmatlanságra és fáradtságra panaszkodott volna, hiszen rövidebb lett a nap, mégis ugyanannyi eseményt kellett elvégezni egy rövidebb eseménysor alatt (ami a Föld forgása volt).

Mindazok az alapfogalmak, amelyre a világunk épül, légből kapottak. Az idő, a tér, a végtelen - ezeket kutatja a Véletlen könyv, amely mentori rendszerben készült!
Pergel Attila: Véletlen könyv
(borítóterv: Somogyi Klára)

Tudományos megközelítésben egyértelmű, hogy felfedezőnk nem megfelelő összehasonlítási alapot választott, mert ha a Föld gyorsabban vagy lassabban forog, akkor neki nem lesz tudomása róla, hogy nem a megfelelő időben végzi el azokat a tevékenységeket, amelyeket szeretne megtenni. Tehát ha az alapok alapja nem stabil, úgy történhet változás, amiről lehetetlen tudomást szereznie: ugyanis a bot árnyéka így is, úgy is érinteni fogja az eseménykövet.

Egy gondolatébresztő kérdés. Elvonatkoztatva a Holdciklusoktól és a Föld Nap körüli pályájától, ha Földünk holnaptól kétszer olyan gyorsan forogna, mint eddig, és ennek nem lennének különösebb következményei, a mai nagyjából hetvenöt éves átlagéletkor holnaptól mennyi lenne? Hetvenöt év vagy harminchét év? (Az évek, hónapok és hetek problémájával később még foglalkozunk, nem másért, csak azért, hogy meggyőződjünk arról, hogyan építkeztünk egy amúgy is ingatag alapra.)

A technológiai fejlődésnek köszönhetően megjelenhetett a homokóra, amivel hasonlóképp probléma lehetett: például ha a homok kicsit nedvesebb vagy szárazabb volt, egyből más sebességgel folyt ki a tárolóedényből, tehát joggal feltehették a kérdést az akkor élők: Miért megy lassabban az idő, ha párásabb a levegő? Hiszen lassabban folyik ki a homok az edényből. A homokóra esetében is a mozgást számláltuk, így a mozgást befolyásoló külső körülmények a mozgási ciklusok gyakoriságát megváltoztatták, azaz a homokóra is csak egy viszonylagos mérőeszköz, függ a környezeti körülményektől.

Továbbolvasnád? Rendeld meg a könyvet most!

Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .