V. Kiss Orsolyára emlékezhetsz – nem mindennapi romantikus regényt írt, melynek szerkesztésére engem kért fel. Orsolya e történet megírása után visszatért kedvencéhez, a gyermekeknek szánt képeskönyvhöz, és olyan csuda aranyos sztorit írt, amit öröm volt gondozni.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nehezen találok jó gyerekkönyvet. Olyat, ami tényleg a mai kisgyerekek vágyairól szól, és amelyekben erősnek, bátornak és okosnak hihetik magukat – ugyanakkor a téma is izgalmas és a nyelvezet is érdekes. Amikor ilyen mesét kapok lektorálásra, mindig megmelegedik a szívem környéke…
Orsolya meséje is ilyen. A címe A jegesmedve, de valójában arról szól, hogy egy mai óvodás is lehet mindennapi hős – ha te is szereted az ilyen történeteket, akkor a könyvet megvásárolhatod itt!
A szerkesztésről
A mese szövegszerkesztőben mindössze másfél oldal – hiszen képeskönyvről beszélünk. Így is alakítottunk kicsit a végén, hogy Ádám igazi hős lehessen, és ne kelljen a szüleire támaszkodnia. Orsi így nyilatkozott a könyvről, illetve a közös munkáról:
Krisszel ez a második könyv, amin együtt dolgoztunk. Örültem, hogy a mese befejezéséhez új ötletet adott, amitől teljesebb lett a történet és a szöveg újrafogalmazásában is segített. Az angol fordítást is ő készítette, ami pontos és profi lett.
Ez a harmadik mesekönyvem, amit kiadtam és jelenleg a kedvenc is. Még a kiadás előtt az ötéves unokahúgaimmal teszteltem a történetet és tetszett nekik, elsőre megjegyezték, így tudtam, hogy elég játékosra, könnyedre sikerült.
Arról szól, hogy két testvér, Ádám és Böbe az állatkertből visszatérve csodálkozva veszik észre, hogy a jegesmedve is csatlakozott hozzájuk. Megörülnek neki és befogadják játszótársuknak.
Ha te is számítasz a segítségemre a kéziratoddal kapcsolatban, itt írtam róla bővebben, mivel kereshetsz! (Fordítást csak rövid írásokra vállalok.)
Beleolvasnál?
Erre számíts:
Vedd meg a könyvet még ma! Nem fogod megbánni!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!