Érdekel a természetfeletti világ? Hiszel benne, hogy léteznek őrangyalok és meghatározott feladattal születünk? Ha igen, akkor szeretettel ajánlom az Angyal barna ballonkabátbant!
Samu Gabriella: Angyal barna ballonkabátban
Spirituális útkereső regény igaz történet alapján egy lélek legbensőbb küzdelmeiről. Nem az idegeidet borzolja, hanem a lelkedet simogatja. Egy gyermeklélek, egy különös csoport, egy rejtélyes iskolapince, megdöbbentő reinkarnációs emlékek és egy angyal barna ballonkabátban, aki rendet teremt a káoszban. Ám a rend olykor egészen mást jelent, mint azt elsőre gondolnánk…
Csak akkor kezdd el, ha időt szánsz rá, mert ha belemerülsz a regény világába, hosszasan elidőzöl majd benne!
Felkeltette az érdeklődésed? Itt tudod beszerezni a könyvet, és további információkat is megtudhatsz a szerzőről.
A közös munka
Samu Gabival a KÖNYV konferencián találkoztunk, még 2019-ben, akkor keresett meg a kéziratával. Örömmel olvastam, mert noha magam inkább racionális természet vagyok, éppen ezért érdekel, hogy mi azok igazsága, akik másképp szemlélik a világot.
Gabi kéziratával kapcsolatban azt javasoltam, engedje el az erős önfókuszt, nyíljon ki és íróként vegye szemügyre a környezetét, ne ennyire a belső folyamatokra figyeljen. Ebből adódóan viszonylag sok gondolati és történeti vargabetűt írt le a szöveg, erőssége volt viszont az iskola rejtélye – hiszed vagy nem, de a regény valóban leír egy rossz lélek által lakott iskolát, ahonnan a hősök valóban kiüldözték a szellemet… no de mi is ez a szellem? Ha szereted a thrillereket és nyitott vagy, akkor is érdekelhet Gabi könyve!
A szerző így élte meg a közös munkát
„Noha a könyvem saját magam általi szerkesztéséhez ragaszkodtam, óriási segítséget jelentett Nádasi Krisz lektori munkája. Az akkor még csaknem hatszáz oldalas könyvről alapos, valóban mindenre kiterjedő, tizenöt oldalas véleményt fogalmazott meg. Részletes elemzése rávilágított arra a nagyon fontos ellentétre, amely a szerzői szándék és a befogadói élmény között feszült. Az üzenet – a lektori alapján – nem ment át maradéktalanul, azaz nem azon volt a hangsúly, amin szerettem volna, hogy legyen.
Végül féléves munkát jelentett a regény szerkesztése, amelynek során a lektori alapján ízekre szedtem a regényt! Krisz szempontjai mentén fejezetről fejezetre haladva végrehajtottam a javasolt módosítások jelentős részét, és – ami esetemben az egyik fő csapásirány volt a javításban –, megszabadítottam regényem főhősét az indokolatlan drámázástól. Legnehezebben a törlésre szántam rá magam. Csaknem kétszáz oldallal rövidítettem meg a történetet, de a legutolsó szövegolvasáskor igazolni láttam Krisz felvetését a fölösleges fejezetekkel kapcsolatban.
Habár a lektorihoz járt egy félórás telefonbeszélgetés is, én erről lemondtam, mert annyira mindenre kiterjedő és érthető volt az elemzés, hogy nem tudtam volna mit kérdezni. Szeretem a regényemet és mély hálát érzek azért, mert megírhattam és kiadhattam, és hálás vagyok Krisznek, amiért lehetővé tette, hogy az ő sok szöveget látott szakértő szemével tudjam megalkotni regényem végső formáját!
Ajánlom őt mindenkinek, aki nem hízelgő szavakat akar olvasni a munkájáról, hanem egy valódi szakértő véleményt!”
Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet!
Olvass bele!
Atlantisz
Karácsonyra úgy éreztem – avagy úgy akartam érezni –, hogy lelkem fölkészült Szofi visszatérésére. Mindennapjaim a várakozás és a lelki tisztulás jegyében teltek. Az otthoni és a helyi csoport körében folytatott meditációk segítettek közeledni belső énem felé; ittam magamba a tiszta feltétel nélküli szeretetet, s igyekeztem egyre hosszabb időn át megtartani lelki egyensúlyomat. Ha nem is értem el, legalább törekedtem a harmónia megteremtésére, amelyre azonban árnyékként vetült az elengedés és elfogadás hiánya. Merthogy nem a megvilágosodás szándéka ösztökélt a spirituális fejlődésre; nem az istenhit és a túlvilág létezésének elfogadása, illetve ennek a vágya – ó, nem. Az csak később jött. Egyelőre minden spirituális lépéssel Szofi után kutattam. Mindaz, amit közben átéltem, inkább volt természetes velejárója a spirituális csatornám lassú megnyílásának, mint önmagáért való szándék.
Azokban a percekben, amikor az elkeseredés maga alá gyűrt, sokszor vágytam Lea angyalközvetítésére. Jólesett volna újra és újra bizonyossághoz jutni általa: hinni, hogy a várakozásom nem hiábavaló. Nem a bezáródó ládika képe tartott vissza attól, hogy időpontot kérjek tőle, hanem az anyagi korlát, amelyet bőven túlléptünk a vagyonba kerülő vitaminok, étrend kiegészítők vásárlásával és az orvosi konzultációkkal. Lea egész egyszerűen nem fért bele a családi büdzsébe, már csak a karácsonyi ünnepek miatt sem.
És ez az anyagi korlát nem remélt élményhez juttatott, amelyet aztán egyre több követett. Mivel Lea nem volt elérhető számomra, jobb híján magam kezdtem szólongatni Tézeuszt – kezdetben esetlenül, Lea szolgai utánzásával. Napokkal később már valamivel tudatosabban, de még mindig színpadias stílusban, meggyőződés és hit nélkül kértem, hogy szóljon hozzám.
Mivel fogalmam sem volt arról, mit kellene éreznem vagy milyen érzés a tisztánhallás, napokig észre sem vettem a kapcsolódásunkat.
Valami azonban mégis változott: Lea rám gyakorolt hatása gyengült anélkül, hogy ez tudatosodott volna bennem. Csak később vettem észre, hogy alakja elhomályosul, s mindinkább Tézeusz láthatatlan ereje felé sodor imám őhelyette. Addig is hatással volt érzelmeimre őrangyalom Lea általi jelenléte, de ezekben a karácsonyváró napokban vált közvetlenné. Az is előfordult olykor, hogy amikor beszéltem hozzá, bevillant róla egy-egy elmosódott kép, s néha még arcának vonásai is felsejlettek előttem, ám mint annyi mást, ezeket is élénk fantáziám számlájára írtam.
Ilyen körülmények között egy szuperhold utáni hétfő délelőtt, amikor egyedül voltam otthon, fölemelkedtem a Teremtőhöz és feltétel nélküli szeretetet kértem a tisztánhalláshoz.
Amint a teremtő síkra értem, könnyed sugallatnak engedve bekapcsoltam telefonom hangrögzítőjét és megszólítottam Tézeuszt.
És akkor meghallottam. S a tényt, hogy hallom őt, csodálkozás nélkül fogadtam. Magától értetődő volt a kapcsolódás, s könnyed, akárha régóta ismert beszélgetőtárs ült volna velem szemben fizikai testben. Minden végtelenül természetes volt, noha a meghatódottságot nem nélkülözték e különleges percek. Éreztem arcbőrömön könnyeim cirógatását. Nem a meghatottságtól sírtam, hanem attól az erőtől, ami hirtelen ránehezült testemre, miközben lelkemet fölszabadította. Látni korábban is láttam már egyfajta meditatív gondolati képben, de hallani ekkor sikerült először. Most csodálattal néztem magas, vékony alakját, elegáns testtartását, amint angolos udvariassággal meghajtja magát előttem. Lélekteste ezúttal is, mint mindig, barna színű, térd alá érő ballonkabátba burkolózott, amelynek derékrészén vastag öv ölelte körbe lazán derekát. Ovális arcának minden kis részlete tökéletesen szabályosnak tűnt: keskeny homloka fölött egyenes szálú, barna haja oldalt volt elválasztva, amely rakoncátlan hajtincsek nélkül feküdt fejbőrén tökéletes ívben félre fésülve. Szabályos ívű szemöldöke alatt nyitott szemhéj engedte áthatóvá tenni sötétkék, nyílt tekintetét. Hegyes, vékony orra alatt szája, amelynek felső ajka valamivel teltebb volt, mint az alsó, kedves, de tartózkodó mosolyra húzódott. A keskeny homlok és áll között arccsontja, mint arcának legszélesebb
pontja, markánsan emelkedett ki. Ajka és szeme sarkában alig látható, finom kis ráncok tették még vonzóbbá az összképet.
Előbb érzékeltem gondolatait, mint ahogy megszólaltam. Egy ideig forgattam számban szavait, mint aki ismeretlen ételt kóstolgat óvatosan. Végre aztán szóra nyitottam számat, s attól kezdve negyven perc és negyvennyolc másodpercen át folyamatosan, megszakítás nélkül társalogtam őrzőangyalommal. Hangom mindvégig suttogó volt, beszédem monoton, azonos ütemű, természetesnek egyáltalán nem nevezhető. Amikor visszahallgattam a felvételt, feltűnt, hogy a kérdéseim sokkal szaggatottabbak, mint Tézeusz válaszai. Utóbbiak gondolkodás nélkül, azonnal érkeztek, amint föltettem a kérdéseket. Amikor Tézeuszt szólaltattam meg, hangom tónusa és ereje nem különbözött attól, ahogyan kérdeztem, különbözött viszont beszédem stílusa, amely kissé régimódinak tetszett:
– Tézeusz! – szólítottam meg. – Engedd, hogy beszéljek veled!
– Bármikor megteheted – mondta rögvest.
– Ki vagy te? – tettem föl gyorsan a következő kérdést, amelyre ugyan pontosan tudtam a választ, de szerettem volna tőle hallani.
– Őrzőangyalod vagyok, kedvesem.
– Mióta?
– Az atlantiszi idők óta.
Atlantiszról annak ellenére, hogy olvastam róla, nem sokat tudtam; kíváncsian vártam hát a folytatást. Ekkorra már sikerült teljesen belemerülnöm e különös szituációba, s ahogy egóm egyre jobban háttérbe szorult, lelkem mind könnyedebben adta át beszélőszervemnek pergő kérdéseimre fantasztikus válaszait.
– Ki rendelt mellém?
– Én magam, a Teremtő áldásával.
– Miért volt szükség arra, hogy őrangyal legyen mellettem?
– Mert magadtól már nem hallottad Teremtőd szavát, amiként mások sem.
– Miért nem?
– Elzártátok magatokat tőle. Átértékeltétek az istenség fogalmát. Úgy helyeztétek magatokat az istenség trónjára, hogy közben megfeledkeztetek a valódi Teremtőről, aki mindannyiunkat teremtett.
– A Teremtő határozta meg, hogy kihez melyik őrangyal kerüljön?
– Erre nem volt szükség, kedvesem. Megtaláltuk egymást a rezgéseink alapján.
– Azaz csak te kerestél engem, igaz? – kérdeztem óvatoskodva, mert nem voltam biztos abban, hogy jól értem szavait. Magyarázata azon nyomban megérkezett:
– Hívásomra válaszolt energiatested anélkül, hogy tudtál volna róla. Mi, őrangyalok, a lelkek másik felei vagyunk. Veletek együtt létezünk.
Ez a gondolat nagyon tetszett – simogatta lelkemet. Akartam még, hogy erről beszéljen, így nem tágítottam a témától:
– Tehát kezdettől szerettél engem? – kérdeztem.
– Nem tudok mást, csak szeretni – felelte egyszerűen, magától értetődően. Vallomásához nem tudtam mit hozzáfűzni, témát váltottam hát:
– Miként léteztél, mielőtt őrangyalom lettél?
– Mindig a Teremtő része voltam, ezért, akárcsak ő, én is mindent tudok rólad, mint magamról.
– Bár én is tudnék rólad – mondtam. – Amikor mellém szegődtél, még érzékeltelek?
– Nem tudtál rólam, ám bizonyos módon, egy másfajta tudással, amely akkoriban még létező állapot volt, érzékeltél egy ideig. Pontosabban tudomásul vetted, hogy nem vagy egyedül; hogy energiatested kiegészítetté vált. De nagyon hamar bekövetkezett az egyedüllét érzésének, a magánynak állapota. Az egész Földön eluralkodott ez az érzés.
– Miért?
– Nos, a teremtés egyik legfontosabb törvénye a szabad akarat. Ez még Atyátok haragjától is védene benneteket, ha lenne benne harag. A mennyei ajándékot azonban öngyilkos fegyverré változtattátok. A Teremtő által alkotott ember nem volt képes önállóan megfelelő döntéseket hozni az életéről. Az elme, amely az alkotott ember anyagi része, különvált a lélektől. De az elme, épp alkotottsága miatt, nem volt tökéletes. Gond-olkodó lénnyé váltatok.
Érzéseitek differenciálódtak, ám ezeket már csak a magány táplálta: a valami hiányzik érzése.
Elveszítettétek a tudom, hová tartozom érzést, a származásotok eredetét. Nem találtatok többé haza. Ezt hívjátok ma az otthontalanság érzésének.
Feltűnt, hogy Tézeusz válaszai egyre hosszabbakká válnak. Ennek fizikai hatásai is voltak rám nézve: ajkam egyre jobban zsibbadt, hangom pedig olybá tűnt, mintha másé lenne, s valahonnan messziről szólna. Beszélő írógépnek éreztem magam. Rakosgattam egymás után a szavakat anélkül, hogy tudtam volna, mi lesz a mondat vége. És a szavak jöttek megszakítás nélkül, folyamként áradva, minden töredezettséget mellőzve.
Ha szeretnéd tudni, hogyan folytatódik a történet, akkor rendeld meg a könyvet Gabriella oldaláról!
-
Akciós termék– KÖNYVTITKOK KLUB – Haladó regényíró tanfolyam, bérletOriginal price was: 90000 Ft.79900 FtCurrent price is: 79900 Ft.
-
– SZTORILABOR – NOVELLAÍRÓ KLUB20000 Ft
-
– A regényíró tanfolyam: KNW NOVEL SCHOOL59999 Ft – 99999 Ft
Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!