Hollósi Annamária, azaz Anne Raven neve ismerős lehet a blogról – ez a harmadik regénye, mely szerkesztésemben megjelenik, és elárulom: a negyedik is készen van, 2020-ra ez is várható!
Ebben a történetben Európába érkezünk – Anna korábbi történetei USA-ban játszódtak. A cselekmény nagy része Írországban játszódik (a szigeteken is!), de ellátogatunk Franciaországba is!
A főszereplőnk ugyanis egy francia-ír lány – aki igazságra éhezik.
Alexa Duval magabiztos, határozott lány, de apja váratlan halála fenekestől felfordítja az életét. Nem marad élő rokona, a családi vagyon elúszik, Alexának félbe kell hagynia franciaországi tanulmányait. Új célok által vezérelve költözik vissza Dublinba, munkát kell vállalnia.
Connor Jemison kemény és távolságtartó. Nem érdekli semmi más, csak az üzlet. Nem szereti a meglepetéseket és egyáltalán nincs elragadtatva, hogy Alexa lesz az új tolmácsa. Nem bízik benne, hisz az előző tolmács bizalmas információkat szivárogtatott ki a cégtől. Connor óvatossága arroganciába fordul, amit Alexa jól kezel, mert fontosabb neki a munka, mint főnöke hozzáállása.
Vajon mi az a Petersen-projekt, amivel kapcsolatban a cégnél mindenki titkolózik? Mi az a hiba, amit Connor korábban elkövetett, és amit most túlzott odafigyeléssel kompenzál a Galway-öbölbeli befektetésben?
A lány akármerre fordul, titkokba botlik. Vajon itt mindenki álarcot visel?
Anne Raven harmadik regénye mesés szépségű ír tájakra visz el bennünket. Történetében több a csavar és titok, mint valaha, a romantika kedvelőinek polcáról egyszerűen nem hiányozhat!
Itt tudod megvásárolni e-könyvben!
A kéziratról
Izgalommal vártam Anna harmadik regényét, melyben végre (hosszas unszolásomra) elszakadt USA-tól és kis hazánkhoz földrajzilag és kulturálisan is közelebb jött. A jellemeken és a cselekményen is látszik mindez – történetei közül eddig ez a kedvenc olvasmányom (bár a szerkesztőnek nem lehet kedvence… vagy igen?). A lektori véleményben a leírás részletezését javasoltam, különösen a táj megmutatásának céljából. A cselekményben is rámutattam pontokra, melyeken még csavarosabbá válhatott a titkokkal teli történet.
A lektori vélemény után Anna átírta a szöveget, majd szerkesztettem, és napokon belül e-könyvben már meg is jelent!
A szerző így élte meg a közös munkát
„Mivel Krisszel nem ez volt az első közös munkánk, ebben a regényemben már kamatoztathattam mindazt a tudást, amit korábban megtanultam tőle. Magabiztosabb, kreatívabb és önállóbb lettem. Krisz ismer engem, ismeri a stílusomat, tudja, mit akarok, talán néha jobban is, mint én… Így a szerkesztésből visszakapott kézirat az ő szakértelme által válik teljessé, késszé. Hiszem, hogy minden író mellé kell egy olyan ember, mint ő. „
Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet!
Olvass bele!
– Sajnálom, ha néha nyers voltam hozzád. Azt hiszem, nem mindig érdemelted meg.
Elakadt a szavam a megdöbbentő beismeréstől.
– Én is… sajnálom, ha…
Nem jutottam tovább. Connor halványan elmosolyodott, állát az asztalon könyöklő öklének támasztotta.
– Ne sajnáld. Veled ellentétben én megérdemeltem.
Elakadt a hangom, de azért a mosoly még így is kiült az arcomra. Letaglózott ez az új Connor.
A háttérben felcsendült egy fülbemászó ír dal. Valami ismét megváltozott köztünk és nem tudtam rá értelmes magyarázatot találni. Mocorogni kezdtem a székemben, és nem csak a ritmusos zenétől, hanem mert zavarba jöttem Connor átható zöld szemének fogságában.
Connor egyszer csak felállt, és kinyújtotta felém a kezét.
– Táncolsz velem?
– Most szórakozol? – kérdeztem őszintén megdöbbenve.
Kisfiús mosoly jelent meg a szája sarkában.
– Talán csak az ital beszél belőlem, de nem, nem szórakozom. Szeretném, hogy táncolj velem.
Hosszan néztem Connor felém nyújtott ujjaira, és végül vonakodva ugyan, de elfogadtam. Apró kezem elveszett Connoréban, és ahogy kiegyenesedtem, még a magas sarkú cipőmben is kicsinek éreztem magam mellette.
A táncparketten alig lötyögtek páran. Szerettem táncolni; de amikor Connor keze a derekamra csúszott, elfogott a félelem. A gyomrom összeugrott, ahogy összekulcsolt kezünket mellkasához vonta, majd lassan ringatózni kezdett. A szívem dübörgött, és egészen addig nem nyugodott, amíg Connor gond nélkül siklani nem kezdett velem a fényes kövön.
– Megleptél – vallottam be.
– Mivel? Azzal, hogy felkértelek? – villant meg jókedvűen a szeme.
– Azzal, hogy tudsz táncolni.
Connor elnevette magát. A gödröcske, ami olyan szerethetővé tette, most is megjelent az arcán.
– Akkor ezt most nem sértésnek, hanem dicséretnek veszem – mondta.
Némán ringatóztunk tovább hosszú perceken át, kizárva a világot, ami éppen körülvett minket. Amikor a zene elhalkult, mozgásunk a zenével együtt lelassult, majd egyhelyben megálltunk. Félve néztem fel Connorra. Mellkasa szaggatottan emelkedett előttem fel s alá. Pillantása az enyémbe mélyedt. Az ő illatával telt meg az orrom, amikor mély levegőt vettem. Nyeltem egy nagyot, amikor Connor ujjai feljebb csúsztak a gerincemen, aztán lassan vissza.
– Talán fel kellene mennünk – súgtam.
Connor szemöldöke a magasba szökött, én pedig elvörösödtem, amikor rájöttem, hogy hangzott ez az egész.
– Úgy értem, aludni – nyögtem. Connor kérdőn nézett rám, szája sarka megrezzent. – Mármint külön. Ööö… ki-ki a maga szobájába – tettem hozzá, teljesen hülyét csinálva magamból.
Rémülten néztem Connorra, de ő elmosolyodott, aztán komolyan a mellkasára vonta a kezemet.
– Te félsz tőlem – jelentette ki nyilvánvaló tényként.
Zavartan elnevettem magam.
– Miért félnék?
– Nem tudom, mondd meg te – kérte még mindig kedvesen. Ez a Connor most nem az a Connor volt, akivel én idejöttem.
– Én nem félek tőled. Csupán az első perctől fogva ellenséges vagy hozzám. Illetve néha normális. Most meg egyenesen kedves. Már megbocsáss, de képtelenség kiigazodni rajtad.
Connor megvonta a vállát.
– Ne haragudj, nem figyelek ilyesmire. A munka az első.
– Szóval azt akarod mondani, hogy te mindig undok vagy?
– Nem, csak nem udvariaskodom feleslegesen.
– Ugye nem haragszol, ha én ezt másképp gondolom?
– Oké, talán veled elvetettem a sulykot, mert jó ideig mérges voltam. Beismerem – mondta szigorúan, de szeme játékosan csillogott. Lazán megpörgetett maga előtt, majd újra magához húzott.
– Amiatt, hogy Henry engem vett fel Emily bátyja helyett? – néztem fel rá.
Connor a szemét forgatta.
– Fontosnak tartom, hogy olyanokkal dolgozzam, akiket jól ismerek. – Elfintorodott. – Akiben – kezdte, de aztán elakadt a szava.
– Megbízol – fejeztem be helyette.
Bocsánatkérő pillantást vetett felém.
– Hát igen. Megjelentél a semmiből, akárki lehettél volna. – Lehunyta a szemét, mielőtt újból rám nézett volna, majd halvány mosoly jelent meg az ajkán. Szeme összeszűkült. – Kérlek, ne tégy úgy, mintha nem lenne igazam!
Elkomorodtam. Igaza volt. Connor úgy szorított magához, mintha mindig is ott lett volna a helyem, és csak akkor ijedtem meg, amikor rájöttem, hogy egy percig sem tartottam ezt kényelmetlennek. A zene újra felcsendült a háttérben, én pedig kibontakoztam az ölelésből.
– Jó éjt, Connor.
Connor bizonytalanul utánam lépett. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha mondani akart volna még valamit, és talán a szívem mélyén vártam is egy szóra…
– Persze – nézett végül el mellettem. – Holnap találkozunk.
Ha tetszett a részlet, rendeld meg. Nem fogod megbánni!
Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!
