Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Puha Andrea: Az angyal próbanapja (karácsonyi novella)

Ma rendhagyó módon egy karácsonyi történetet szeretnék veletek megosztani – a KNW Írókocsmából, Puha Andrea tollából. Ezzel szeretnék nektek boldog karácsonyt kívánni!

Rozi húsz perce mocorgott a piros bársonyszéken. Cipője talpa ütemesen dobogott a fekete-fehér kockás laminált padlón, fehér lambadaszoknyájának legfelső fodra merő gyűrődéssé vált két keze alatt. Amint észbe kapott, összedörzsölte a tenyerét. Nyirkos volt; beletörölte a szoknyája oldalába.
Még öt perc – gondolta. Felnézett a vele szemben álló ajtóra, amelyre nagy betűkkel ki volt írva: Maion, főangyal rezidencia. Rozi elfintorodott. A Maion név kötelez. Az önfegyelem angyala híres volt arról, hogy szigorúan veszi a szabályokat, és jaj annak az ifjú angyalnak, aki megszegi azokat!
Ekkor kinyílt az ajtó. Felcsendült Maion karcos, tiszta hangja:
– Rozália, kérem, jöjjön be!
Rozi felpattant. Elsimogatta ruháján a ráncokat, és néhány gyors lépéssel a Főangyal asztala előtt termett.
– Jelen! – kiabálta izgatottan, a szó közepén el is csuklott a hangja.
Maion összerántotta a szemöldökét, de nem nézett fel, elmélyülten tanulmányozta Rozi papírjait.

A fiatal angyal nem tudta elképzelni, hogyan lehet órák hosszán át ilyen passzentos öltönyben ülni; már-már légszomja lett, ahogy Maion szorosra kötött nyakkendőjét nézte. Hozzá képest Rozi megjelenése maga volt a bűn: kócos fekete haj, pörgős szoknya, lezser felhőfonálból szőtt póló, rajta napsárga szöveg: “Felhőbagázs” – ez egy heavy metal angyalegyüttes neve volt, akikért Rozi rajongott. 
A fiatal angyal kínjában nyelt egyet.
Maion végre valahára Rozira nézett.
– Ha jól látom, szeretne szintet lépni, és karácsonyi csodatévő angyal posztra váltani.
– Khmm. Igen. Így van! – bólogatott hevesen Rozi.
– És eddig a Felhőgyár szekcióban dolgozott, mint hócsináló angyal. Igaz?
– Ühüm.
– Ugye tudja, hogy a karácsonyi csodatévő angyal poszt különleges önfegyelmet és szabálykövetést igényel? Itt azt látom a papírjai között, hogy egyszer lebénította a forgalmat Budapesten, mert úgy ítélte meg, idézem: “létfontosságú volt”. És volt egy incidens, amikor felelőtlenül elolvasztotta egy kisközség tavának a jégtakaróját.
– Khmm. Nos, igen. Hát – lehelt egy hosszút Rozi. – Ha megengedi, hogy megma…
– A lényeg, hogy szemlátomást nem szereti igazán követni a szabályokat, példának okáért az egyenruhát sem viseli következetesen – mérte végig a fiatal angyal öltözékét Maion.
Rozi hátán görcsbe rándult egy izom.
Maion ledobta a lány dossziéját az asztalra, és a nagy papírhalom alól előszedett egy másikat. Elhúzta a száját.
– Ez komoly aggályokat vet fel bennem azt illetően, hogy alkalmas-e egy ilyen fontos poszt betöltésére, de mivel az eddigi vizsgákon megfelelt az elvárt szintnek, ezért jogában áll részt venni egy próbanapon.
– Ó! Köszö… – nyitotta száját Rozi, de Maion megállás nélkül folytatta.
– Itt ez a dosszié! – lebegtette meg Rozi előtt az anyagot. – Beosztom magát Észak-Karolinába, Lincoln megyébe, Lincolnton városába. A célszemély T. Károly. A maga dolga, hogy próbanapos karácsonyi csodatévő angyalként véghezvigyen néhány csodát. Ahogy tanulta, a csoda lényege abban rejlik, hogy boldoggá tegyen vele valakit. Tegyen belátása és a tanultak szerint. Szenteste holnap van, reggeltől éjfélig van lehetősége elvégezni a feladatot, a végleges döntést a próbanapon nyújtott teljesítménye alapján hozom meg. Most már elmehet. – Azzal ledobta T. Károly aktáját a megszeppent angyal elé.
Rozi kissé reszkető kézzel magához vette a paksamétát, majd az ajtó felé indult.
– Rozália! – szólt utána Maion.
– Igen? – fordult vissza Rozi.
– Remélem, világos, hogy itt egyetlen szabály megsértése is lefokozást von maga után! Egyetlen irreális csoda, és mehet felhőket mosni!
Rozi biccentett egyet, majd behúzta maga után az ajtót.

*

Rozi december 24-én délelőtt Lincolntoln felé tartott a felhőtaxiban. Végigvette, mi mindent tanult a továbbképzésen, és hogy mely csodákat alkalmazhatna T. Károlynál. Az úr aktája tetszett Rozinak: kifejezetten kedves embernek tűnt, aki szereti az állatokat, ért is hozzájuk, szeret a kandalló előtt üldögélni, vastag könyveket olvasni, a gondolatait papírra vetni, és elszopogatni egy-egy jó whiskyt.
Rozi fantáziája rögtön beindult. Adhatna Károlynak egy történetekből soha ki nem fogyó könyvet, vagy egy tollat, ami leírja Károly gondolatait. Esetleg egy öntöltődő whiskys poharat, az lenne ám a karácsonyi csoda! Világmegváltó gondolatait azonban rögtön eloszlatta Maion szigorú arca. Rozi megborzongott.
Önfegyelem! Szabálykövetés!
Végignézett saját magán, és elégedetten konstatálta, hogy az öltözéke mindenképp megfelel a szigorú előírásoknak.
A felhőtaxi közben megállt. Megérkeztek Lincolntolnba, Károly háza fölött lebegtek. És mivel az első szabály, hogy senki ne lásson meg, és a karácsonyi csodatévő angyalok megtanulták, hogyan lehet láthatatlanná válni az emberi szem számára, így Rozi csettintett egyet, és immár láthatatlan testével lelibegett T. Károly ablaka elé.
A férfi éppen fát rakott a kandallóba, és úgy tűnt, percek óta keres valamit. Nem találta a gyufát, pedig még a lába körül keringő amerikai cocker spániel is beszállt a keresésbe. Rozi fellelkesült. Az angyalok kiváltsága, hogy egyszerűen mindent tudnak: a gyufa ott volt a szőnyeg alá beszorulva. Rozi megvárta, míg Károly elfordul, és egy csettintéssel kilökte a gyufát a szőnyeg alól. A spániel rögtön rávetette magát.
– A teremburáját! – morogta Károly, amikor észrevette a földön heverő gyufás dobozt. – Hát itt van ez a nyavalyás! Ügyes vagy, Kozmosz!

Azzal felkapta a gyufát, és feltette a kandalló fölé a polcra. Rozi igazán elégedett volt, egy feladatot máris teljesített: a megtalálás csodája is egyfajta csoda! Hosszú még az idő éjfélig, bőven van ideje jó pontokat gyűjteni!
Rozi egész nap Károly nyomában járt. Megfigyelte, milyen magabiztosan áll a kezében a balta, ahogy kemény munkával felaprította a fát. Nézte, ahogy behordja azt a kandalló mellé egy kosárban. Egyszer mondjuk beavatkozott, hogy Károly ujja megmaradjon a nagy baltasuhogtatások közepette… egy pillanaton múlott.
Látta, hogy a ház végében van egy hintapad, amit a szomszéd gyerekek használnak. Úgy tűnt, ez egy hallgatólagos megegyezés volt Károly és a gyerekek között, hogy átmászhattak a kerítésen, és hintázhattak kedvükre. Volt valami megható ebben a kapcsolatban, mert Rozi emlékezett rá az aktából, hogy Károly és Kozmosz, valamint a  szomszédok nem beszélgetnek egymással, pedig külön-külön kedves bagázs volt mindegyik, és igyekeztek is egymás kedvében járni. Erről árulkodtak az olyan kedvességek, mint hogy a szomszéd süteményt hagyott Károly teraszán, vagy Károly felvágta a szomszédék fáját.
Ma is valami ilyesmi volt készülőben. Dél körül Károly elment a közeli boltba, és Rozi végignézte, ahogy vesz takarót, édességet, teát, könyveket, fényfűzért és ponyvát. Az egész kora délutánt azzal töltötte, hogy a hintapadot téliesítse: ponyvából kis fülkét állított köré, hogy védje a széltől, puha párnákkal rakta tele, takarót készített oda, könyveket, édességet és termoszban meleg teát. Még arra is volt gondja, hogy finom falatokat készítsen elő a gyerekek befogadott keverékének, Kyrának.
Rozi nem győzött segíteni kisebb-nagyobb csodákkal, hogy minden rendben és olajozottan menjen. A végén Károly kipirultan elnevette magát, és Rozi hallani vélte, hogy valami olyasmit mormog maga elé, hogy nem hiszem el, hogy én itt ökörködöm ezzel, és elégedetten vette szemügyre a végeredményt.
Ami azt illeti, Rozinak is tetszett, amit látott. A fülkét körbefonták a fényfüzérek, és amikor Károly felkapcsolta a fényeket, azok sokkal szikrázóbbak voltak a megszokottnál. Rozi tudta, hogy ez azért van, mert ha egy csodatévő karácsonyi angyal igazán elégedett, és úgy érzékeli, hogy valahol nagy szeretet van, akkor ott a fények mindig ragyognak.

Este, vacsora után Károly begyújtotta a kandallót, töltött magának egy pohár whiskyt, leült a foteljébe, és nekiállt írni a noteszébe. Kozmosz a lábához telepedett, és a férfi lábfejére hajtotta a fejét. A lángok halkan duruzsoltak, Rozi pedig Károly válla mögül olvasta az újabb és újabb sorokat. Nahát – ámuldozott –, ennek az embernek igazi lelke van. Egyszer felpillantottak mindketten, és kinéztek az ablakon. Látták, hogy a gyerekek befészkelik magukat a hintapadba, olvasnak, eszegetnek és nevetnek. Károly mosolygott, majd újra a noteszbe temetkezett.
Telt az idő, gyűltek a betűkkel teleírt lapok, és Károly éppen azon gondolkodott, hogy le kellene dőlnie aludni, amikor kopogtak. Kozmosz felriadt és csaholni kezdett. Rozi letörölte a szája széléről a nyálat – restelkedve vette észre, hogy elaludt.
– Hát ez meg ki lehet? – csodálkozott Károly. – Közel járunk az éjfélhez.
Amikor ajtót nyitott, csodálkozva látta, hogy a szomszéd gyerek közül az egyik az; reszket, mint a kocsonya.
A kisfiú kérte, siessen, jöjjön át, mert Kyra kutyájuk most fog lekölykezni, és rettenetesen aggódnak, mert az utolsó kölyök nehezen akar kibújni. Segítsen Károly bácsi, mert nekik ebben nincsen tapasztalatuk, és tudják, hogy ő ért az állatokhoz.
Károly azonnal kabát után nyúlt, és átszaladt a szomszédba, Rozi loholt utána. Kyra a fészerben bújt el, ott keresett védő közeget az egyik zugban, a puha rongyok között. A család körbeállta, a fiúk édesapja guggolt mellette. Károly rögtön látta, mi a baj: az utolsó kölyök elakadt a szülőcsatornában. Gyakorlott mozdulatokkal kisegítette a kutyust, felszakította a burkot, amiben világra jött, a kis állat szájánál, hogy szabaddá tegye az orrnyílást, és a kicsi kapjon levegőt.
Rozi rögtön látta, hogy baj van.
A kölyök nem kapott levegő után, és az angyal érezte, ahogy a test élettelen marad. A lélek, amelyik arra várt, hogy beköltözzön a kutya szívébe, csaholva szaladgált a fészerben. Károly gondterhelten figyelt, a gyerekek pityeregtek, Roziba pedig belehasított a rémület. Tennem kell valamit, de amit tehetek, azzal megszegem a szabályokat – gondolta. Majdnem elsírta magát.
Károly közben átvette Kyra feladatait – az anyakutya túlságosan elfáradt –, letörölte a kicsiről a burokmaradványt, finoman dörzsölgette a mellkasát, hogy légzésre ösztönözze. De a kölyök nem akart lélegezni. Károly leöblítette hideg vízzel, hogy levegőhöz kényszerítse, majd újra megdörzsölte a mellkasát.
A fészer hirtelen mindenkinek nagyon szűk lett.
Rozi úgy érezte, mintha Maion nyakkendője szorult volna a torkára. Szemébe tolultak a könnyek, és azonnal döntött. Csettintésre emelte a kezét, és jelezte a kis léleknek, hogy foglalja el a helyét.
Amikor Károly újra leöntötte a kiskutyát hideg vízzel, az sípolva kapott levegő után. A férfi addig dörzsölgette ismét, míg teljesen magától nem vett lélegzetet.
Rozi boldogan nézte, ahogy a család az alom köré gyűlik, és nézik, ahogy a kölykök szopnak Kyra hasán. Szipogás hangjai töltötték be a pici helyiséget – nagyon meleg volt, pedig nem volt fűtés. A gyerekek édesanyja megköszönte Károlynak a segítséget, és megkérdezte, finom volt-e a kocsonya, nem jön-e be enni, igaz, éjfél van mindjárt, és olyan gyönyörű a hintapad, a gyerekek imádták!
Rozi elsápadt, amikor éjfélt ütött az óra. El is feledkezett róla, hogy mekkora slamasztikában van, de nem volt ideje feleszmélni sem, mert hirtelen Maion irodájában találta magát. Összerezzent a főangyal szúrós tekintetétől, amely egyenesen rá meredt.
– Információim szerint ma este beavatkozott a természet rendjébe. Segített újraéleszteni egy kölyökkutyát.
– Így van. Sajnálom. Tudom, elrontottam. Megyek is, bejelentkezem a felhőmosodába…
– Igazából… megfelelt a próbanapon – mondta Maion.
Rozi álla leesett.
– Hogy mi?
Maion elmosolyodott, és megkérdezte:
– Tudja, mi a legnehezebb feladata egy karácsonyi csodatévő angyalnak?
Rozi rettentő buta fejet vágott.
– Ööö… Követni a szabályokat?
– Nos. Magának biztosan – mosolygott Maion. Aztán újra komollyá vált az arckifejezése. – De nem. A legnehezebb jól megítélni, mikor hágjuk át a szabályokat. Magának ehhez jó érzéke van.
Az angyal még mindig értetlenül nézte Maiont. Az folytatta:
– Tudom, hogy a hóvihart azért kavarta, hogy egy szétesőben lévő családot összehozzon. Azzal pedig, hogy elolvasztotta a tó jégtakaróját, megmentett egy fiút. Egy ilyen döntés meghozatalához bátorságra van szükség. Olyan bátorságra, ahol az angyal nem fél előtérbe helyezni mások érdekeit a sajátjáénál. Gratulálok, Rozi – kacsintott az angyalra Maion –, hivatalosan is karácsonyi csodatévő angyal lettél! A továbbiakról értesítünk.
A papírjai után nyúlt és elkiáltotta magát:
– Jöhet a következő!
Rozi az ajtón kívül találta magát.
A frissen kinevezett karácsonyi csodatévő angyal szédült, és eltartott egy ideig, mire felfogta, hogy mi történt. Amikor az előléptetése eljutott a tudatáig, körbeugrálta a várót, és üvölteni kezdte a Felhőbagázstól a Boldogságszivárvány című dalt.
Pontosan ugyanekkor T. Károlynál a fényfüzérek soha nem látott fényáradatba borították a szobákat.

Puha Andrea író és újságíró. Felvidéki, hallássérült lányként jött Magyarországra 2009-ben, és azóta sok minden történt vele: három diplomát szerzett, interaktív kiállítást tartott a szájról olvasásról a Trafóban, Szegő-díjat nyert, és A Hallás Társasága Alapítványhoz került, ahol egy szuper csapatban dolgozik. Lélekben gyógypedagógus, hallássérült aktivista, hobbilakberendező, újságíró, szövegíró, egyébként pedig egy lány, aki szeret történeteket kötni a betűk fonalaiból.

Weboldala: http://puhaandrea.hu/
Cikkeit itt is olvashatod: https://hallastarsasag.hu/blog/egyperces/
https://hallastarsasag.hu/blog/tabu/
Instagram-oldala: https://www.instagram.com/andreapuha

Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Egy kis gondolat “Puha Andrea: Az angyal próbanapja (karácsonyi novella)”