Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Isteni fény vezet az úton – lélektani ifjúsági fantasyt szerkesztettünk

Bella családja kettészakad, miután édesanyjával egy térképet kell kijuttatnia Diamondiából. Amikor egy évtized után végre visszatérhet a hazájába, békében csak rövid ideig lehet része, mivel Kinton báró lázadást szít a király ellen, hogy megkaparintsa a gyémántbányákat. Bella a harc árnyékában visszakapja a családját, megtapasztalja az első szerelmet és igaz barátra lel, miközben keresi a választ az élet értelmére. A csata azonban egyre közeledik. Vajon sikerül az isteni gondviselés segítségével nyerniük?
A Diamondia egy ifjúsági fantasy regénysorozat első része, amelyben egybeolvad a történelem, a romantika és a hit.

Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

Brenner Abigél: Diamondia – Harc a gyémántért és a trónért
(a borítót Mihalik Nikoletta tervezte)

A közös munka

Abigél ifjúsági fantasy regényével keresett fel minket. Krisz a lektori véleményben a világépítésre és a dramaturgiára helyezte a hangsúlyt, és kiemelte, milyen lendületes, olvasmányos a szöveg. Több ötletet és példát adott, hogy bátorítsa Abigélt a kreatív megoldásokra. A részletesebb leírások fontosságára is felhívta a figyelmét, hogy az olvasó még jobban bele tudjon helyezkedni a történetbe. Fontos megtalálni az egyensúlyt: legyenek a részletek kellően ábrázolva, ugyanakkor ne legyen túlírt a szöveg. Mire szerkesztésre került hozzánk, addigra több eredetiséget és csavart tartalmazott a szöveg, Abigél fantáziája valóban szárnyalt!

Először Bondár-Andor Kata szerkesztette meg a szöveget, és tett javaslatokat a túlírt részek tömörítésre, a lényeg kiemelésére. Ezután hozzám került a kézirat. A helyszínleírásokra és a hiteles, kidolgozott párbeszédekre kiemelt hangsúlyt fektettem, mert a szerző sok szereplőt mozgat, fontos, hogy a személyiségüknek megfelelően beszéljenek, mozogjanak. Arra is felhívtam Abigél figyelmét, hogy már a történet elején is jelenjen meg a hit keresése, illetve a fülszövegben is érdemes jelezni, hogy vallásos tartalommal is találkoznak majd az olvasók a könyvben, hiszen ez egyediséget ad történetnek.

A mi munkánk a szerkesztéssel befejeződött, Abigél gondoskodott a korrektúráról és tördelésről, mi borítótervezőt ajánlottunk neki Mihalik Nikoletta személyében, aki a szerző ötlete alapján készítette el a csodaszép borítót.

A szerző így élte meg a közös munkát

Brenner Abigél, a Diamondia c. kötet szerzője

Nagyon örültem, amikor az interneten rábukkantam Kriszre és a csapatára, akik nélkül valószínűleg nem születhetett volna meg a regényem. Krisz, Petra és Kata mindenben a segítségemre voltak, bátran rábízhattam magamat a szakértelmükre. A közös munka gördülékenyen haladt, mivel biztattak és érdeklődtek, hogyan állok az egyes munkafolyamatokkal. A lektorálás és szerkesztés során sokat tanultam magáról az írásról is, például, hogyan ne legyen túlírt a szövegem és ne váltogassam olyan gyakran a szereplők nézőpontjait. Ezt a megszerzett tudást külön köszönöm nekik.

Nagyon hálás vagyok értük, jó szívvel ajánlom őket mindenkinek, aki szeretné, hogy a megálmodott történetéből könyv szülessen!

Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!

Olvass bele!

A vártorony és a várat körbeölelő fal lángokban állt. A távolból lövések zaja hallatszott, s a völgyre sűrű fekete füst ereszkedett. A vár mind a tizenkét helyisége üresen ásítozott – egyetlen kivétellel.

Diamondia legrégebbi várának huszonöt esztendős, hamvas úrnője, Elizabeth Rose a támadás óráiban rettegve várta a gyerekszobában, hogy férje, John az embereivel visszaverje a támadást, és elmúljon a vész. Négyéves kislánya, Bella feje az ölében nyugodott, és ő a selymes, mogyoróbarna hajat cirógatta, maga előtt is leplezve remegését. Bella bátyja, Will zaklatottságában egyfolytában felpattant, az ablakhoz szaladt volna, de Elizabeth mindannyiszor visszaparancsolta maguk mellé az ágyba.

Az öreg óra mutatója egyre nehezebben vánszorgott körbe, mígnem egy robusztus testalkatú, fekete hajú, rövid szakállas férfi esett be az ajtón: a család jóbarátja, György, a magyar gyökerekkel rendelkező kertész.

– Elizabeth, kérlek, itt az idő! Hozd a gyermekeket, én hozom a koffert.

– Hol van John?

A kérdés megállította a felé közeledő férfit.

– Még odakint. Nem fogja feladni a harcot. De engem megesketett, hogy vigyelek ki innen titeket. Egy térképet említett…

– Nálam van. – Eliza megérintette magas nyakú ruhájának mellrészét; alatta, a fűzőjébe rejtve lapult. Ha ő kijut innen, akkor az is. – Induljunk!

Felkapta Bellát, megfogta a hétéves fia apró kezét, és az ágy végében álló kofferre mutatott, amiben az a több tucat gyémánt lapult, melyekről csak ő és John tudott. György kérdés nélkül felemelte, majd együtt elhagyták a hálószobát.

A folyosóra érve megérezték a kintről beszivárgott füst szagát, így megszaporázták a lépteiket. A szalonig meg sem álltak, ott a kertész félrehúzta a könyvespolc előtt elterülő széles, piros szőnyeget a padlón, hogy az alatta megbújó csapóajtón át bejussanak a titkos alagútba. Először Elizabeth mászott le Bellával a kezében a létrán, majd Will követte, kis lábát hosszan lenyújtva a létra ritkás fokain, majd György is leereszkedett a kofferrel. Miután a férfi bezárta az ajtót, sietve elindultak. Elizabeth magához szorította kislányát, másik kezével Will karját húzta, mert habár a fiúnak a létra nem okozott nehézséget, az iram annál inkább. A járat nemcsak szűk volt, de alacsony is, Elizabeth épphogy csak kiegyenesedve tudott járni, de Györgynek le kellett húznia a fejét. Dohos, nehéz volt a levegő. A sötétben csak a kertésznél lévő olajlámpa gyér fényében látták, hogy hova lépnek. Vigyázniuk kellett a lépteikre, a döngölt földet a téglafalakról lemorzsolódott kisebb-nagyobb darabok borították. A föld alatti járat az erdőbe vezetett, túl a birtokuk határán.

A nő szíve a torkában dobogott, Bella halkan nyöszörgött, s Will is néma maradt az ijedtségtől. Védtelenségükben csak a kertészükre és a nála lévő puskára számíthattak. Ha nem lenne itt György és egy harctérről elkószált felkelő beléjük botlana, minden nehézség nélkül megölhetné őket. Elizabeth úgy rettegett, mint még soha életében.

Mi lesz, ha John meghal? És ha én sem élem túl? Vajon a gyermekeket életben hagyják? Jaj, mi lesz velünk?

Az erdőbe kiérve még jobban megérezték a füst tömény szagát, kezüket az orruk elé szorítva vetették be magukat a fák közé.

Elizabeth elvesztette az időérzékét, nem tudta, mennyi ideje talpaltak már az erdőben, mire kiértek egy útra, ahol már várt rájuk a hintó, a bakon az idegesen körbetekintgető kocsisukkal, Mihállyal; György szerezte gyerekkori barátjának a munkát, miután a felesége elhunyt, s elhagyta Magyarországot. A férfi leugrott, besegítette őket a kocsiba, megvárta, míg György felteszi a koffert a hintó hátuljára és felpattan mellé a bakra, majd a lovak közé csapott.

A hintó meglódult, s az erdővel szegélyezett úton igen nagy sebességgel haladt. A dombról már ráláttak a vasútállomáson veszteglő vonatra, a termetes vasszörnyből csak úgy áradt a fehér füst. Az ellenség még nem jutott el idáig, ám így sem maradt vesztegetni való idejük.

A dombról percek alatt leértek az indóház épülete elé. A férfiak kíséretével Elizabeth gyorsan megvette a jegyet három főre, s már épp indultak a peron felé, amikor lövések dördültek el. Elizabeth leguggolt, magához szorította Bellát és Willt, segítségkérőn nézve Györgyre. A férfi Mihály felé bökött az állával.

– Menjetek, mi ketten feltartóztatjuk őket!

A nő a gyermekeivel és a táskával megindult a peronra vezető kijárat felé, de mire elérte volna, fegyveres férfiak nyomultak be az épületbe. A felkelők.

Elizabeth a falhoz lapult, maga mellé húzta a kicsiket.

– Dobd el a fegyvert! – kiáltott rá az egyik magas férfi Györgyre, és társaival megindult az irányába.

Elizabeth utolsó pillantást vetett a minden tettével őket védő Györgyre, majd a mozgolódást kihasználva maga előtt tolva gyermekeit kilépett a peronra. A legközelebbi vonatajtót azonban nem érték el, mert még jó néhányan álltak előtte felszállásra várakozva, és a felkelők ekkor kiözönlöttek az épületből, hogy átvizsgálják az ácsorgó utasokat. A vonatot is elözönlötték a felkelők, s akiket gyanúsnak véltek, azokat leszállíttatták.

Elizabethhez még nem értek oda. A szíve hevesen vert. Már csak egy idős embert kellett megvárniuk, amíg felszáll, amikor kiáltást hallott maga mögött.

– Hé, maga ott – szólt a jól öltözött, idős úrra az egyik felkelő férfi. – Szálljon le! Csak azok szállhatnak fel, akiket már átvizsgáltunk.

Az idős úr nem mozdult. Megindultak felé, majd a puskáikat rászegezve ismét rákiabáltak, ekkor a háta mögött felbukkanó fiatal felkelő leráncigálta a vonatról. Elizabeth egy másik vonatajtó felé sietett a gyerekekkel, amikor a szeme sarkából meglátta, hogy egy sötétbe öltözött, betegesen fehér bőrű alak közeledik felé. Mögötte a már fegyvertelen György bukkant fel, felemelt kézzel, rászegezett puskákkal körbevéve.

– Elizabeth kisasszony, ha nem tévedek – szólalt meg a betegesen fehér bőrű, vékony férfi.

A nő szíve kihagyott egy ütemet, mert felismerte a hangot. Nem merte ráemelni a tekintetét. A férfi közvetlen közelről ráfogta a pisztolyát.

– Oren, könyörgöm, engedj minket elmenni! Megteszek bármit. – Hátranézett a férfira. Csak egyszer látta életében.

– Meg is lesz az ára. Tudni fogom, hol keresselek – sziszegte a férfi, és elemelte a nő fejétől a díszes fegyvert. A markolata sárkány alakban volt kivésve és arany festékkel megfestve.

Elizabeth alig akart hinni a szerencséjének, s már épp fordult volna a vonat irányába, amikor a férfi elkapta Will karját és kitépte a szorításából. A gyermek hiába kapálózott és sikoltozott, Oren a szájára tapasztotta a kezét és nem eresztette.

– A fiadból remek katona lesz – mondta röhögve, kiélvezve az édesanya rémületét.

– Ezt nem teheted!

– Elmehetsz, de csak a lányoddal. Vagy itt maradtok mindannyian.

Elizabeth ösztönösen Will felé kapott, de Oren elhúzta tőle és a pisztolyát újra rászegezte.

– Hogy döntesz?

Elizabeth úgy érezte, megfagy az idő. A kicsi fia, vagy a hazája sorsa? Más körülmények között egy pillanatig sem gondolkozott volna azon, hogy elhagyja-e Willt, ha nem lett volna a térkép és a gyémántok, amiket az életük árán is ki kell juttatnia az országból, különben Diamondia jövője veszélybe kerül. Mélyen a fia szemébe nézett: ugyanazt a félelmet olvasta ki belőle, mint amit ő érzett. Egy könnycsepp gördült le az arcán, miközben megtörten a kertész felé fordult.

– Vigyázz rá, György!

– Ígérem, úrnőm!

Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .