A Hópelyhek májusban fantasy trilógia zárókötete csavaros fordulatokkal rántja le a leplet a még lappangó titkokról. Kiderül, hogy elég erőt ad-e a hatalomvágy és a cselszövések legyőzéséhez a bizalom, a barátság és az eltökéltség, és hogy az okos Gary, a talpraesett Lora és az érzékeny Emma képesek-e felnőni a feladatukhoz.
Ha te is úgy vagy vele, hogy akkor olvasol egy trilógiát, ha annak már mindhárom kötete megjelent, akkor eljött a te időd! Ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
A közös munka
Aki sorozatírásra adja a fejét, annak jó tudnia, hogy ez bizony hosszú távú elkötelezettséget jelent! Petra több éve élt és lélegzett együtt Garyvel és a többiekkel. Annak idején sokkal fiatalabb szereplőgárdával indult el a történet, iskolarendszerű alapfelépítéssel. Aztán Petra úgy döntött, idősebb szereplőkkel írja meg a sztorit, az iskolát teljesen kihagyva, csak a küldetésre koncentrálva – és így látott végül napvilágot a sorozat. Számomra is izgalmas ennek a kalandnak a lezárása!
Az utolsó kötet kéziratát áprilisban kaptam kézhez. Nem meglepő módon olyan jól sikerült, hogy Kindle készüléken olvasva tettem hozzá csak megjegyzéseket – kizárólag lokális javaslataim voltak. Talán a legnagyobb változtatási javaslatom az volt, hogy a csúcspontot Garyvel és a kehely titkával húzzuk kissé át, és szakítsuk meg. Azaz vágjuk rövidebb jelenetekre, és tegyünk a jelenetek közé más jeleneteket más szereplőkkel: Lorával, Emmával, Borraóval.
A regény vége felé is kértem néhány jelenet hosszabbra írását, például a nagy csatát és az epilógust. Mert igen, a kötet epilógussal zárul, felnőttként is viszontlátjuk a szereplőket!
A szerző így élte meg a közös munkát
Az első betűtől az utolsóig.
Örülök a közös munkának, jó érzés, hogy a teljes sorozat szerkesztését a KNW csapat végezte, mert szakmailag felkészült, empatikus gárdával dolgozhattam. Nem könnyű megírni egy zárókötetet, a középponton volt is egy elakadásom, azt Krisz javaslata alapján sikerült áthidalnom, és így meglett a befejezéshez vezető cselekményív. Krisz, Vera és Kata kedves megjegyzései, dicséretei és javaslatai segítettek a javítás során, hogy mosolyogva húzzam ki a felesleges sorokat, vagy írjam át a – szerintem – frappáns mondataim.
Jó, ha az ember olyan szakemberekre talál, akikkel emberként is együtt tud működni, mert amikor az elakadás oka nem a sorokban keresendő, hanem az író lelkében, egy jó szöveggondozó képes visszaterelni őt a szöveghez, és megfelelő biztatás, tanács mellett hamar visszatér az önbizalom, az elveszett lelkesedés. Ez pedig megfizethetetlen.
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
Emma az erkélyen terített meg a barátainak, Floria segített neki. Büszke volt a lány elszántságára, és némiképp irigyelte is, hogy ért a fegyverekhez, miközben ő nem találja a helyét. Ezen az estén azonban csak azt akarta, hogy végre nyugodtan együtt lehessenek, hiszen senki nem tudta, mikor lesz erre alkalmuk legközelebb, ha egyáltalán lesz.
Az utolsó simításokat végezték, amikor Lora belibbent az ajtón. Két megpakolt tálcával érkezett, konyháról szerzett maradék kenyérfélékkel. A hűvös idő nem zavarta őket; felöltötték a köpenyeiket, és kiültek a hosszúkás, tágas erkélyre. A falhoz asztalt toltak, székeket rendeztek köré.
Gary is betoppant, Felixszel egyszerre. A férfi kupa bort hozott.
– Ilyet még nem ittatok – kurjantotta. – Igazi navatloni különlegesség!
– Éppen a legjobbkor érkeztetek – köszöntötte őket Emma az erkélyajtóban állva. Az asztalra mutatott. Pogácsák, sajtok, zöldségek sorakoztak tálcákon a kancsók és kupák között. Felix töltött magának bort, és megkínálta a többieket, de egyelőre csak Floria fogadta el.
– Hogyhogy itt maradtál? – kérdezte Gary, miután leült.
– Beállok a seregbe – felelte Floria büszkén.
– Képzeld, kiválóan bánik az íjjal – egészítette ki Emma.
– Tényleg? – Lora odafordította a figyelmét.
– A bátyám tanított lőni, navatloni katona volt – felelte Floria. – Sajnos már nincs köztünk, de minden mozdulatban tovább él… amikor előkészítem a fegyverem, az idegen tartom az ujjam, és összpontosítok. Én ebben hiszek.
– Ez szép gondolat – ismerte el Emma.
– Arra tanított, hogy mindig keressek magamnak biztos pontot, ha veszély közeleg; nekem ő lett az a biztos pont.
– Biztosan éppen ezért tanította – mondta Gary. – Ezzel fejezte ki, hogy mindig megvéd.
– Ez igaz lehet. – Floria mosolyra húzta a száját, és belekortyolt a borba.
Lora átnyúlt az asztalon egy szelet kenyérért, ezzel kizökkentve a csapatot a komoly témából. Gary a homlokára csapott.
– Majdnem elfelejtettem, Ármin kérte, hogy mentsem ki, ha nem jön. Újabb fenyegetést kaptunk, ennek ügyében marad távol. Viszont Borraót is elhívtam, ha nem baj, de nem hiszem, hogy elfogadja.
Emma kezéből kiesett az üres pohár, és apró darabokra tört a kövön.
– Ne haragudjatok, máris összeszedem – habogta zavartan.
A lányok odaugrottak segíteni, Gary töltött neki egy újabb pohár vizet. Emma arca felforrósodott, nem tudta eldönteni, örül-e a hírnek, vagy sem. Valami félbemaradt köztük a fegyvertárban, és nem tudta, hogyan kezelje saját bizonytalanságát. Az egyik pillanatban akarta a fiút, és nem érdekelték a körülmények, a másikban nem mert belebonyolódni valamibe, aminek úgyis elválás a vége. Tomboló érzéseit semmi nem csillapította.
Visszaültek az asztalhoz, és megvacsoráztak. Felix tájékoztatta őket az aktuális hadiállapotokról; nem voltak kedvezőek. Elmondta, hogy Ármin tanácskozott a druidákkal, de elutasították, nem segítenek a háborúban. Ezen mindnyájan meglepődtek. Azután Felix a tündérekről mesélt, belement a világ történetébe, merre járt annak idején, illetve arról is beszámolt, milyen érzés volt, amikor először járt a fiatalok világában, és egyáltalán honnan jött rá, hogy képes utazni a világok között.
– Bizsergett a testem, és fényes pont jelent meg a szemem előtt – magyarázta. – Átengedtem magam az erőnek, kíváncsian vártam, mi történik. Ekkor történt az első átlépés. Utána már tudtam irányítani.
Nem sokkal később kopogást hallottak a szoba felől. Emma felugrott, az erkélyajtóhoz lépett, de Ármin addigra már belépett a szobába.
– Úgy érzem, a világ nem menekül meg attól, ha én most egyedül búslakodom. Mindent megbeszéltünk, amit kellett, így hát itt vagyok. Remélem, még csatlakozhatok.
– Persze, örülünk neked – invitálta Emma.
A herceg a kilincsért nyúlt, de az ajtó nem záródott: Borrao lába ékelődött az ajtótest és a küszöb közé. Emma pulzusa az egekbe emelkedett a fehér ing láttán, ami kiemelte a fiú lebarnult bőrét, markáns arcvonásait. Sosem látott rajta korábban ennyire világos színt, és egy pillanatra úgy érezte, talán jobb is, mert a látvány számára is meglepő gondolatokat ébresztett benne. A fiúk az erkély felé indultak. Borrao kancsót szorongatott, bizonyára vörös gyümölcsborral, mert egyik karján a félig felhajtott ingujjon halvány rózsaszín, nedves csík futott végig. Emma elmosolyodott. Elképzelte, ahogyan a fiú bosszankodik a kilöttyent csepp miatt. Úgy elmerült a nézelődésben, hogy akkor eszmélt csak fel, amikor mindketten megálltak előtte az erkélyajtóban. Emma utat engedett nekik.
Borrao a kancsót felmutatva üdvözölte a társaságot.
– Eperbor, mert ha jól sejtem, Felix szörnyűségeset hozott a pincéből.
– A hallásom és a borom is tökéletes – szólt oda nagybátyja derűsen. Borrao hangyányit elmosolyodott. Emmának ez már túl sok volt; az erkélykorlátba kapaszkodva lépett vissza a többiekhez.
Amikor elhaladt Borrao mellett, megtelt orra azzal a jellegzetes, fűszeres mentaillattal, amit valószínűleg hazajutása után soha többet nem tud majd anélkül befogadni, hogy ne szoruljon el a torka.
– Nagyon jó, hogy jöttök – kurjantott Felix. – Éppen a világunk történetéről mesélek, meg a családról, de hát nekem kiesett közel húsz év. Olyan jó lenne hallani valamit erről az időszakról! Borrao, Ármin, meséljetek! Mondjuk arról a csatáról, amikor nem is volt ellenség, hanem önmagukat kerítették be a mustáringesek. Állítólag a katonák azóta is ezen röhögnek.
– Várjunk csak – vágott közbe Lora Borrao ingére bökve. – Mi ez a fehér szín rajtad?
– Nem meglepő, mind azt viselünk – felelte helyette Felix, és széthúzta köpenyét. – Miután hadüzenetet kap a korona, a katonák és a méltóságok minden este fehéret viselnek.
– A fehér szín a kapcsolat Földanya és az égiek között. Ezzel jelezzük, hogy szándékunk tiszta és nemes, nem mi támadunk; hátha a Földanya és a közös akarat ereje visszatántorítja az ellenséget. – Ármin levetette a köpenyét, és a székre hajította. Inge előbukkant, büszkén húzta ki magát benne. – Fehér, mint a hó.
– Mint a hópelyhek májusban – egészítette ki Gary lelkesen.
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
Gyere regényíró tanfolyamra! Három nap alatt rengeteg írástechnikai és dramaturgiai ötletet, ihletet és motivációt kapsz, kattints ide!
Ha a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
