Ha te is szereted a nosztalgiát és a krimit, akkor ez a könyv is tetszeni fog! Igazi kisvárosi hangulatot tükröző, titkokkal átszőtt, rejtélyes kiadványt lektoráltam, ami nemrég lett elérhető e-könyv formátumban!
Orbán Erika: Kisvárosi Anziksz
Egy összegyűrt cetli a fiók mélyén, ami felfedi a múltat. Milyen kimondott, vagy ki nem mondott titkok árnyékolják be a szereplők életét? Lehetnek-e őszinték önmagukkal, a társunkkal, a testvérünkkel, a közösséggel, amiben élnek? Az izgalmas krimi szálai messzire nyúlnak, és a múltból felbukkanó árnyak mindenki életére hatással vannak.
Ha felkeltette az érdeklődésed, ide kattintva tudod megrendelni az e-könyvet!
A közös munkáról
Orbán Erika lektorálással keresett meg. Először SOS szolgáltatást kért a regénye első öt oldala és a szinopszis alapján, majd az így átdolgozott kéziratot véleményeztem teljes egészében.
Bár a történetben van bűnügy, én mégis a miliőt emeltem ki, ez határozza meg igazán a regényt, Erika ebben nagyon jó. Megteremtett egy kisvárost csupa érdekes szereplővel, egy színes mozaikot alkotott. Azt javasoltam, tegye egyértelművé, melyik szereplő hány éves, és a jellembeli egyenetlenségeket még fésülje át.
A cselekmény szép ívet alkotott, azt javasoltam, a történet vége kapjon több figyelmet, mert csak a rendőri akció lezárását kaptuk meg, az egyes szereplők sorsa nem volt tiszta. Azt is javasoltam Erikának, tagolja a szöveget hosszabb fejezetekre, és a fejezeteknek legyen címe vagy száma.
A szerző így élte meg a közös munkát
Hogy milyen volt Krisszel dolgozni? Félelmetesen jó! Olyan rálátása van a szövegre, olyan lelkiismeretesen gondozza, hogy egyetlen picurka hiba, elírás, rossz kifejezés, pongyola fogalmazás sem kerüli el a figyelmét.
Meg voltam győződve róla (melyik író nincs?), hogy az én „gyerekem” a leg! Mindenféle
szempontból. Aztán jött Krisztől egy mondat: „Ha nincs egy szereplő, akinek a sorsát a
szíveden viseled, akinek a története kikívánkozik belőled, akkor nem általa, csupán öncélúan akarod majd megmutatni a történeted.” És innentől minden megváltozott! Megértettem a saját történetem, adta magát a főszereplő és szabályosan kigördültek a kezem alól a mondatok.
Krisz soha nem mondja, hogy amit írtál az nem jó. Ő azt mondja: jobb lenne, ha… és ez nagy megnyugvást és még nagyobb szabadságot ad az írónak. És lendületet, magabiztosságot! És dicsér! Mindent, ami jó, ami pontos. És magyaráz! Hogy az ott miért szorul javításra, abban, ott mit kellene változtatni és mindig neki van igaza! Az én történetem mindig jobb és jobb lett. Egyszerűen imádtam vele dolgozni!
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
– Most már valaki igazán megmutathatná, hogyan működik ez a nyavalya – hadonászott
Újlaki a horgászbottal a tó szélén.
– Mindjárt megyek – kiáltott oda neki Sebi. – Hallja, Géza úr – súgta a bankigazgatónak –,
nem gondoltam, hogy ez a golyóálló mellény ilyen nehéz.
– Hogy őszinte legyek, én sem – súgta vissza az igazgató, miközben begyújtotta a faszenet.
– Nem mondom – vette elő a grillkolbászokat Sebi –, kurva jó célpontok leszünk ebben a
nagy díszkivilágításban.
– Csendesebben, hé – jött oda Újlaki –, minden szavatokat hallom. És a víz nagyon vezeti
a hangot.
– Sütögetünk? Sütögetünk? – állt meg egy idegen mellettük.
Sebi kapcsolt először.
– Szevasz, öregem! Gyere, igyál velünk egy kis barackot.
Fábiánnak és Újlakinak halvány fogalma sem volt az idegen kilétéről. Csak a szemükkel
kérdezték Sebit, aki finoman felhúzta a vállát, hogy ő sem tudja. Az idegen közelebb jött, és kicsit lehúzta a dzsekije cipzárját, ami alól kivillant a golyóálló mellény és Sebi arra is rájött, hogy ez a rendőr jött délután az ezredessel.
A három férfi egyszerre sóhajtott fel.
– Na, gyere, Józsikám – mondta nagyhangon Sebi –, ne kéresd magad! – És a kis ház felé
terelte a férfit.
– Nagyon kérem önöket, egy szót se többet semmilyen golyóálló mellényről, és egyáltalán
semmiről, ami az akcióval kapcsolatos – mondta már bent a házban a rendőr. – A víz nagyon vezeti a hangot, még a túloldalon is hallottuk, hogy miről beszélnek. Azért jöttem, hogy szóljak!
– Basszus! Remélem, más nem hallotta – mondta Sebi.
– Na, hol az a pálinka? – kérdezte a rendőr jó hangosan.
– Máris – nyújtotta Sebi a rendőr felé a kupicát, közben súgva kérdezte –, itt vannak?
– Gyanítjuk. Még nem láttunk senkit, szerintünk megfigyelésen vannak. Nem biztos, hogy
ma éjjel akcióba lépnek, de mindenre fel kell készülni – mondta a férfi –, isten-isten – emelte fel a poharát és egy húzásra megitta a pálinkát. – Na, nekem most már mennem kell – lépett ki a házból –, még kizár az asszony, ha nem érek haza időben!
A lövést senki nem hallotta, csak a rendőr ösztöne mentette meg őket. Ellökte Újlakit és
vele együtt ő is a földre zuhant. Esés közben kiabálta Fábiánnak – Földre!
Ágak recsegtek-ropogtak, eldördült még két lövés, aztán néma csend lett.
– Miklós! Rendben vagytok? – kiabált valaki a túlpartról.
A rendőr felállt. – Igen, rendben – nézett körül –, pillanat! Nem látom a harmadik… áh, megvan – lépett oda a hason fekvő Sebihez. – Álljon fel – mondta neki –, vége van.
De Sebi nem mozdult, a rendőr megfordította, nem látott rajta golyó ütötte sebet,
pofozgatni kezdte a férfi.
– Jól van már – nyögte az –, észnél vagyok.
– Mi történt? – jött oda Újlaki.
– A barátunk elájult – mondta a rendőr.
– Csak miután belém lőttek – mondta Sebestyén, és nyögve próbált talpra állni.
Amikor talpra segítették, akkor látták, hogy a jobb combjából szivárog a vér. A rendőr
megnézte. – Pfff… – mondta –, bent maradt a golyó. Nagyon fáj?
– Nem annyira – mondta Sebi, és elkezdett sápadni.
Közben odaért Kovács ezredes is. – Mi újság, Miklós?
– Ezredes úrnak jelentem, egy sebesült. A golyó a jobb combjába fúródott, kimeneti nyílás
nincs, vagyis a golyó még bent van. Valószínűleg csontot nem ért, mert a sebesült képes állni a lábán és nagyon nem jajgat – vigyorodott el a rendőr.
Fábián megtörölte verejtékező homlokát és előhúzott a háta mögül egy elsősegélydobozt. – Kötözzük be Sebit és együnk – mondta.
– Nem lehet – válaszolta az ezredes –, Sebit is kórházba kell vinnünk.
– Dehogy kell – vigyorgott Sebi –, nem fáj annyira, viszont farkaséhes vagyok!
– Ezredes úr – szólalt meg Miklós –, szerintem is együnk. Ezen a félórán nem múlik már
semmi… és amúgy is ez a mi kis magán akciónk…
– Igazad van Miklós – nevette el magát az ezredes –, senki nem tud erről a mi kis
bevetésünkről.
– Csak nem azt akarja mondani – sápadt el Géza úr –, hogy… hogy csak ketten voltak?
– Nem, öten voltunk. De a másik három már elment. A hivatalos verzió az, hogy ketten
voltunk, a másik három szolgálaton kívül, kvázi a szabadidejükben segített.
Géza úr, Sebi és Újlaki csak bámult az ezredesre.
– Csak semmi pánik, uraim! – mondta az –, higgyék el, jobb volt ez így, hogy senki nem
tudott semmit. Vannak még a rendőrség berkein belül is olyanok, akik hát… hm… na,
mindegy is. Jobb volt ez így és kész.
– Na és végül is hányan voltak a gazfickók? – tette fel két falat között Újlaki a kérdést.
– Csak ketten. Az egyiket lelőttük, a másikat csak megsebesítettük, és elfogtuk. Holnap
majd kihallgatjuk.
Tetszett a részlet? Ha olvasnál tovább, ide kattintva tudod megrendelni az e-könyvet!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről! Ha tanfolyam érdekel, kattints ide, ha pedig a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.
