Kolumbia vagy Görögország?

Erotikus könyvet szerkesztettem

Huszár Zsuzsa a második könyvét bízta rám idén. Sue Dylen álnéven jelent meg új regénye, a Kahlo – A rosszfiú a NewLine kiadónál! Erotikus jelenetekkel megtűzdelt története az elfogadásról szól – mindkét oldalon.

Lazaro Kahlo a kolumbiai drogpiac legnagyobb klánját vezeti – de nem választotta, hanem véreskezű apjától örökölte ezt az életet. A lánya érdekében mindent megtesz, hogy élve kiszállhasson a drogkartellből, mert biztonságos és nyugodt jövőre vágyik. A Kahlo kalandokkal, fülledt erotikával és fordulatokkal teli történet menekülésről, vérbosszúról, családról, titkokról és szerelemről.

Felkeltette az érdeklődésed? Innen tudod megrendelni az e-bookot. Innen pedig a nyomtatott könyvet.

A szerkesztésről

Zsuzsa januárban keresett meg, hogy előző együttműködésünk után újabb kéziratát is szeretné rám bízni, és ezúttal kiadókat szeretne felkeresni, nem magánkiadásban képzeli el a további írói pályáját. Örömmel vállaltam, mert Zsuzsa érdekes problémákat ragad meg, és az erotikus jeleneteket is játékossággal, őszintén írja meg. Ebben a kéziratban első látásra ugyan egy gazdag férfi – szegény lány felállást látunk, Zsuzsa azonban a mélyére ásott az érzelmeknek és egy olyan szituációt teremtett, ahol mindkét fél tanul a másiktól, és a fókusz így az elfogadásra kerül – ellentétben sok más erotikus regénnyel, ahol a női hős célja az, hogy megváltoztassa a férfi hőst, kezes báránnyá tegye az agresszív milliomost.

Zsuzsa először lektori véleményt kért a kéziratra. Ebben azt javasoltam neki, hozza előbbre a fő konfliktust és tegyen bele, még ez elé egy kisebb, szerelmi konfliktust azon túl, hogy a két főszereplő összekapcsolódásának hullámzását látjuk. A maffiózó karakterével kapcsolatban is adtam tanácsokat, de például a besúgó kilétével kapcsolatos nyomokat Zsuzsa már elsőre is jól helyezte a kéziratban, ezen nem kellett igazítani.

Zsuzsa átírta a kéziratot, majd elküldte nekem szerkesztésre, ezután küldte át a végleges kéziratot a NewLine kiadónak, aki Zsuzsa előző sikerei és könyvei alapján bizalmat szavazott az új kéziratnak, és e-könyvben napokon belül is megjelentette.

A szerző így élte meg a közös munkát:

„Kahlo a második könyvem, amit Krisz szerkesztett. Ez egy bizalmi munka, mert teljes mértékben hagyatkoznom kell a szerkesztő szakmai tapasztalatára és tudására. Elfogadom és megfogadom Krisz tanácsait, javaslatait, nekem például ezért fontos a szerkesztést megelőző lektori vélemény. Így az egész kéziratról összefoglalva látom a tartalmi hibákat és az erősségeket, nem utolsó sorban azokat a tanácsokat, amelyek adott esetben azzal járnak, hogy egy-egy részt át kell írnom. A legnagyobb plusz, amit Krisz szerkesztői munkájával kapcsolatban érzek, hogy nem szimplán kijavít egy kéziratot, hanem közben tanít és fejleszt is. Bátran merem ajánlani mindenkinek, kezdő és profi íróknak egyaránt!”

Ha téged is érdekel a lektori véleményezés, szerkesztés, itt olvashatsz róla többet!

Olvass bele a történetbe!

Miközben a zápor miatt lehajtott fejjel baktatok a járdán, elsötétített ablakú terepjáró áll meg mellettem. Kinyílik a hátsó ajtó, ami mögött legnagyobb meglepetésemre Lazaro Kahlo ül.
– Jó estét, Miss Watson!
Hangja mély és reszelős.
– Jó estét! Valami baj van? – kérdem bizonytalanul. Megszólal a fejemben a vészcsengő. Biztosan Nanával történt valami!
– Úgy is mondhatjuk – feleli, de teljesen higgadt marad. – Megtenné, hogy beszáll?
– Én… nem, ne haragudjon, de tényleg nem ismerem magát – habogok. Kétségbeesve kémlelem körbe a környéket, de az utca teljesen üres.
– Pablo! – vakkantja Mr. Kahlo.
Egy, a húszas évei közepén járó fiatal férfi pattan ki a vezetőülésből, és mire egyet pislogok, már szorosan mögöttem áll.
– Szálljon be, kérem, Miss Watson! Nem esik bántódása, ígérem! – próbál meggyőzni szép szóval Kahlo. – Feltétlenül beszélnem kell magával!
– Nem! – nyögöm ki remegő hangon újra. – Szálljon ki, ha mondani akar valamit!
Mr. Kahlo szeme először fenyegetően megvillan, amitől majdnem összecsinálom magam, de végül kelletlenül kiszáll a hátsó ülésről.
– A segítségére van szükségem, de nem beszélhetnénk meg ezt az autóban? – Mérgesen az ég felé mutat. – Így bőrig ázunk mindannyian.
Gondolkodom még egy kicsit, majd mivel nekem sem esik jól a hideg eső, amit a szél az arcomba hord, és végül is ez a pasas tényleg Nana apja, beleegyezően bólintok. Lazaro előreenged, utána ő is mellém huppan.
– Miben segíthetek? – térek a lényegre azonnal. A kocsi túl szűk ennek az erős, magas férfinak. Vagy csak nekem túl kevés a köztünk lévő távolság.
– Azonnal el kell utaznunk a lányommal, és szükségem van egy nevelőnőre Nana mellé.
– Miért, Maria nem tud önökkel utazni? – nyögöm ki az első kérdést, ami eszembe jut, de még legalább két tucatot fel tudnék sorolni.

– Nem… Haza kellett mennie Kolumbiába.
Kahlo várakozva néz rám, fel sem foghatom, hogyan gondolhatja komolyan ezt az egészet.
– De én nem mehetek el sehová, Mr. Kahlo. A munkámat, a házamat nem hagyhatom itt csak
úgy.
Gondterhelten masszírozza meg a halántékát, rövid töprengés után újra a szemembe néz.
– Az iskolában tudják helyettesíteni, a háza meg így is, úgy is üresen áll. Kérem!
Kinyitom a számat, de csak némán tátogok, a felháborodástól nem találom a szavakat.
Közben Lazaro int a pasasnak, akit az előbb Pablónak hívott. Azonnal tudja a dolgát, beszáll ő is mellénk, így a két férfi teste közé szorulok. Rettenetes félelem szorítja a mellkasomat.
– Engedjenek ki, kérem! – suttogom a rettegéstől elvékonyodott hangon.
– Velünk kell jönnie, Miss Watson! Tényleg nagy szükségem van most magára.
Ellököm a fiatal férfi karját, az ajtókilincs felé nyúlok, de Pablo nem enged. A dulakodásban elejtem a kezemben szorongatott zacskót; hallom a benne lévő almák és paradicsomok tompa puffanását, úgy gurulnak szét az autóban, mint valami vidám kislabdák. Sikítok, de Pablo szorosan befogja a számat egy kendővel. Édes, émelyítő illat lepi el az orromat. Az egész művelet nem tarthat tovább öt másodpercnél, elképzelem magunkat kívülről, ahogy Palmer egyetlen lakosa sem veszi észre a sötét terepjárót, meg hogy éppen elrabolják az egyik előkészítős tanárt. Sikítani vágyás és sírás felváltva fojtogatja a torkomat.
– Később… mindent… elmagyarázok… Velünk… kell… jönnie – hallom Mr. Kahlo hangját valahonnan távolról.
– Nem megyek sehova – motyogom erőtlenül.
Már nem is ellenkezem, úgyis erősebbek nálam, én pedig meg sem tudok mozdulni. Erőtlen sikolyom egy kismacska nyávogásává szelídül, majd egyik pillanatról a másikra mély, pihentető álomba szenderülök. Az utolsó emlékem az, ahogy félrecsuklik a fejem, egyenesen Lazaro Kahlo mellkasára.

Ha kíváncsi vagy, hogyan folytatódik Amelia és Kahlo története, rendeld meg a NewLine Kiadó webshopjából!

Hogy egy cikkemről se maradj le, iratkozz fel a hírlevelemre!