Voltál már úgy, hogy az éppen olvasott könyvet zavarodottan tartottad el magadtól, mondván: de ez így nem lehetett?

Bizony, előfordul, hogy a szerző a regényírás hevében megfeledkezik valamiről, vagy olyasmit ír le, amit a racionális olvasó nem tud elképzelni. Ekkor máris oda a hitelesség, elvész az olvasó bizalma.

Az írás már csak egy ilyen szakma: elrontani egyszerű, jól csinálni meg nehéz.

Nem jó ötlet például az, amikor szereplőiddel véletlenül történik valami.

Ez egy érdekes paradoxon, hiszen az életben annyi minden történik véletlen. Például elfelejtesz a boltban izzót venni, eszedbe jut, hogy festék is kell – akkor már a barkácsáruházba térsz be, és nem a közértbe mégy vissza. És mit ad isten, amikor fizetsz, látod, hogy a kasszában a könyvtáros ül, akivel már régóta szeretnél beszédbe elegyedni. Ilyen van. Tiszta véletlenek sorozata, semmit nem terveztél el előre.

De hiteles lenne mindez egy könyvben?

Nos, attól függ, hogyan írod le.

Ha úgy fogalmazol a regényben, hogy a hős véletlen beesik a barkácsboltba és a kasszánál azonnal meglátja a könyvtárost – az az olvasónak nem fog tetszeni: ilyen nincs, mondja majd.

Ha viszont leírod a körülményeket is: hogy a két szereplő gyakran találkozik a könyvtárban, hogy a főhősnek tetszik a könyvtáros, hogy a főhős közel lakik a könyvtárhoz, a könyvtár pedig jellemzően helyi lakosokat vesz fel, valamint hogy a barkácsbolt is közel van a könyvtárhoz – na, akkor az olvasó már érezni fogja az összefüggéseket és nem lepődik meg túlzottan, hogy a két szereplő ily módon találkozik.

Szintén a hitelességet rontja, amikor rosszul használod a kellékeket.

Talán hallottad már azt a bölcsességet, hogy ha behoztál egy eszközt a színpadra (történetbe), akkor azt bizony használnod kell. És ez nemcsak a drámákra és forgatókönyvekre igaz. A regényírásban is így van!

Ha a nyomozó hős gondterhelt ábrázattal tesz el két pisztolyt is, majd kiugrik a sarki kávézóba, bedob egy franciakrémest, majd visszamegy a lakásába – azaz nem történik semmi baljós esemény, akkor feleslegesen pakoltattad el a fegyvereket. Ha behoztad őket a történetbe, kutya kötelességed használni is ezeket az eszközöket! Ha a nyomozó eltette a pisztolyt, akkor a cukrászdát kirabolják, vagy éppen a süti majszolása közben érkezik egy fontos hívás és hősünk máris rohan, hogy elkapja a rosszfiút.

Ugyanez fordítva is igaz: regényedben a főszereplők nem vehetnek elő semmi olyasmit, amit nincs náluk, azaz amit előtte nem pakoltak be.

A kellékek használatára főképp az utolsó részben, a konfliktus tetőpontja körül figyelj oda. Lehet, hogy te elképzelted, hogy a hősöd hátizsákjában van zseblámpa és kötél – de ha meg sem említetted, hogy az illető hátizsákkal indult el a kirándulásra, ami a végzetes balesetbe torkollott, akkor az olvasó bizony csodálkozni fog, mikor előkerülnek ezek a kellékek. Isteni csodának fog tűnni, hiszen nincsen rá logikus magyarázat. És persze az író kicsit Isten, hiszen a semmiből alkot valamit – de az olvasó elvárja tőlünk, hogy hitelesen meséljük el a történetet, amit elképzeltünk.

Ismersz ilyen véletlenes, kellék-nem-használós vagy isteni-csodás bakit? Melyik regényben találtad? Oszd meg velünk!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!