Szoktam mondogatni, hogy olvass magyar szerzőt – vagy olvass klasszikusokat régi fordításban, mert ha valamit Örkény vagy Mészöly Dezső magyarított, az bizony garancia.
Sajnos idén egy bizonyíték is a szemem elé került: kaptam ajándékba egy Agatha Christie-könyvet (És eljő a halál), amit Sipos Katalin fordított 2008-ban. Ugyanez a cím már megvolt a polcomon, Kocsis Anikó 1993-as fordításában.
Ismertek, elemző típus vagyok: nosza összevetettem a két kötetet,
egymás mellett olvastam őket – és megdöbbentem.
Kocsis Anikó régi szövege mérföldekkel jobb Sipos Katalinénál. A kettőt szimultán olvasva kifejezetten az az érzésem, hogy butítani akarják a mai olvasót. A régebbi szöveg szókészlete egyértelműen nagyobb, az újra pedig jellemző a főnévi igeneves fogalmazás (-ni végződésű szavak), ami a németből szivárgott be a magyar nyelvbe, nem irodalmi…
Hogy ne a levegőbe beszéljek, hadd mutassak meg néhány szövegrészletet! Döntsd el, neked melyik tetszik jobban, aztán a cikk végén leírom, melyiket ki fordította.
1.
A)
Renisenb kisietett a házból a szabadba, a néma, rezzenetlen forróságba.
B)
Reniszenb kisietett a házból a forró, nyugalmas, nyílt térre.
2.
A)
Fölcsattanó hangok ütötték meg a fülét – megtorpant. Megint élvezettel elmerült az ismerős, családias hangulatban. Satipi és Kait! Veszekednek, mint mindig. Milyen jól emlékszik Satipi éles, parancsolóan erőszakos hangjára!
Satipi Yahmose felesége – magas, energikus, hangos szavú nő, aki a maga fennsőbséges szigorában is szemrevalónak volt mondható. Árgus szemmel őrködött a házirenden, kemény kézzel bánt a szolganéppel. Mindig mindenben hibát talált, s hajlíthatatlan akaratával és fullánkos nyelvével lehetetlen dolgokat is keresztülvitt. Rettegtek tőle, s szaladtak, hogy teljesítsék parancsait.
Ami Yahmosét illeti, ő feltétel nélkül csodálta határozott, tűzről pattant feleségét, és nemegyszer úgy hajtotta igába a nyakát, hogy Renisenbet elöntötte a méreg.
B)
Felemelt hangok ütötték meg a fülét, és megtorpant megint, hogy kedvtelve ízlelgesse az ismerős hangokat. Ez Szatipi és Kait – veszekszenek, mint mindig! Nem is lehet elfelejteni Szatipi éles, parancsoló, valakit mindig szidalmazó hangját!
Ő Jahmosze felesége: sudár, energikus, hangos beszédű nőszemély, a maga kemény, parancsoló módján még szép is. Állandóan dirigált, folyton lehordta a szolgákat, mindenben hibát talált, és egészen elképesztő dolgokat volt képes elérni pusztán szidással és a személyisége erejével. Mindenki félt a nyelvétől, és hanyatt-homlok siettek engedelmeskedni neki.
Maga Jahmosze is a legnagyobb csodálattal adózott határozott és lendületes feleségének, bár azt még Reniszenb is nemegyszer megsokallta, amilyen lekezelően bánt Jahmoszéval az asszony.
3.
A)
Kait néhány másodpercig mozdulatlanul állt. Komor, meglehetősen üres arcán semmiféle érzelem nem tükröződött. Aztán ugyanilyen kifejezéstelen hangon megszólalt:
– Beviszem a gyerekeket a házba…
Tett két lépést, de Nofret mellett megtorpant:
– Ez a te műved, Nofret – mondta halkan. – Nem fogom elfelejteni. Nem én…
B)
Kait egy pillanatra teljesen megdermedt. Szögletes, egyszerű arcán semmilyen kifejezés nem látszott. Aztán olyan hangon válaszolt, amelyből minden érzés hiányzott:
– Beviszem a gyerekeket a házba.
Egy-két lépést tett, és megállt Nofret mellett.
– Ez a te műved, Nofret. Nem fogom elfelejteni. Nem, nem fogom elfelejteni…
Nos, mi az eredményed?
A megoldás:
Az összes A) fordítás a régebbi, a B) az új kiadásból származik. Én a magam részéről megmaradok a régieknél – meg az írók és műfordítók fordításainál.
Jó olvasást!
(Ne feledd, javítja az íráskészséget is!)
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
6 hozzászólás “Szabad-e fordítást olvasni?”
Kedves Krisz!
Egy Sipos Katalin által fordított könyvvel kapcsolatban szeretném az észrevételemet megírni.
Kerestem Sipos Katalin elérhetőségét, de csak az Ön blogjában találtam vele kapcsolatos írást.
Charity Norman „A lányunk férje” című könyvről van szó, ebben találtam nagyon zavaró fordítási hibát már az elején. A szereplők korára különböző helyzetekben utal a szerző, részben visszaemlékezések, részben a folyó cselekmények során. Lehet, hogy én túl aprólékosan, részleteket figyelve olvasok, de számomra rontja az olvasás élményét, amikor egymásnak ellentmondó részletekre bukkanok.
Köszönöm, hogy ezen a felületen megoszthattam a véleményemet.
üdvözlettel Kenyeres Zsuzsanna
Kedves Zsuzsanna! A kiadónak érdemes írni, biztosan örülnek majd, ha jelzed nekik a hibát. (Sipos Katalint nem ismerem sajnos.)
Kedves Krisz!
Nagyon érdekes összehasonlítás volt. Az A jelű szöveg nyilván színvonalasabb, de az, hogy az egyiptomi neveket meghagyta ebben az angolos átiratban, iszonyatosan kizökkentő, folyton az az érzésem van tőle, hogy itt angolul beszélő ókori egyiptomiakról van szó. Olyan verzió nincs a könyvből, ahol a fordítás az A, a nevek a B jelűből vannak? Az lenne tökéletes.
Nem tudok róla sajnos. Az biztos, hogy ilyen fordításban a nevekről egyiptológust kell megkérdezni, mert könnyen lehet, hogy egy adott nevet máshogy írunk két nyelven (ld. Hufu / Kheopsz).
Egyetértek a fent írottakkal. Sipos Katalin egyéb fordításait olvasva ideges lettem. Lucy Worsley műve – élőbeszédben, valamint írásban közölt stílusa – pergős, közvetlen, informatív, mégis átadja az elvégzett munka, kutatások mélységét. Sipos Katalin egészen egyszerűen tönkretett, élvezhetetlenné tett egy mesterművet. Magyartalan, unintelligens és Trados-ízű szövegeinek nem lenne helye egyetlen értékes műben sem.
Sajnálattal hallom. Az a baj, hogy önmagában nézve a B) szöveg tulajdonképpen rendben van. Csak amikor összehasonlításban látjuk, akkor lesz egyértelmű a minőség, az igényesség különbsége.