Szöllősi Bettit a 2015-ös karácsonyi pályázat apropóján ismertem meg. Szerkesztést kért egy meséjére, leveleztünk, aztán felkért rá, hogy írjam meg következő kötete fülszövegét. Ennek a könyvnek a bemutatójára aztán el is hívott.
A bemutatót Budapesthez közel tartották, abban a városkában, ahol Betti családja él. Az esemény kedves és hangulatos volt, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a költő őszintén mesélt verseiről.
Megható volt látni, mennyire felnéznek a fiatal lányra a városbeliek, és a család tekintete hogyan felhősödik el, amikor Betti a testvérének írt versét olvassa fel.
Betti mesélt róla, hogy miért lett a kötet címe „Egy lélek margórája”, elmondta nekünk, hogyan találta az illusztrátort, és hogy mi ihlette meg, mitől támad kedve az íráshoz. Úgy tudom, könyvét a megjelenés óta máris utánnyomták, akkora volt rá a kereslet. Szívből remélem, hogy Betti egy-egy sora bevésődik olvasói százainak lelkébe!
Füst
A cigit mélyen leszívta.
Pedig épp csak leszokott róla.
De a szerelmi bánat már csak ilyen – fogadalmakat és
ígéreteket tör meg.
És most még Ő is elhitte, hogy csak a füst csalt
könnyeket a szemébe, nem pedig a fájdalom.
De hát mindegy is.
Fájdalom ide vagy oda:
– Nem leszek megint szerelmes. –
azért ma is megfogadta.
A könyvet kérheted személyesen a költőtől, vagy megrendelheted itt.
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!