Sok író hangoztatja, hogy az ihlet szent dolog. Csak megszállja az embert, és akkor írni kell, és minő varázslat: a végén ott lesz a kézirat. Ezen írók úgy vélik, e szent folyamat végén ráadásul csakis tökéletes anyag keletkezhet, hiszen az ihlet mindenek felett való.
Egri Lajos erre egy nagyon jó példával jön elő: tegyük fel, elrohan melletted egy ember az utcán, és te megállítod, miért szalad, ő pedig azt mondja, hogy „nem tudom, nem az a lényeg, hová megyek, majd időközben kialakul!”. Ez így teljesen rendben van? Szerintem nem. Miért fogadnánk el, hogy bárki céltalanul rohan? (A maratonfutóknak is van célja, meg a Margit-szigeten futóknak is.)
Tehát miért fogadnánk el azt, ha valaki cél nélkül ír, nem tudja, mi felé haladnak a karakterei?
Nekem nagyon tetszik ez a példa, szeretem a hasonlatokat, meg aztán mélységesen egyet is értek Egrivel. A séta meg a futás tényleg olyan, mint az írás. Van, amikor csak fogom a pórázt és elindulok a kutyával valamerre, mert ahhoz van kedvem, hogy szabad levegőn legyek, hogy mozogjak. De már a kapun kilépve meghozom a döntést, jobbra vagy balra forduljak, és az utca végén megintcsak tudom, innen merre tovább, sőt, ekkorra már pontosan eldöntöm, mi lesz a végcélom, akkor is, ha ezt még nem gondoltam ki, amikor cipőt húztam.
Az írás épp ilyen. Van, hogy egy adott helyre mész, például bevásárolni vagy fagyizni vagy melóba, esetleg kirándulsz egy teljesen új helyre. De sokszor indulsz el teljesen homályos elképzelésekkel, és csak menet közben kristályosodik ki, hová is kellene, lehetne eljutnod.
Tehát a történet tervezése nem elsődleges, szabad úgy elkezdeni az írást, hogy írni van kedved, de még nem tudod, mi lesz belőle.
Amint azonban látod, kiről írsz, milyen a jelleme, mit akar, hová is menne, gondolkodj el rajta – a szereplőn és a cselekményen is, és vázlatolj. Hogy mennyire részletesen? Az rajtad múlik. Ha csak egy külön dokumentumba vagy egy papírfecnire, füzetbe belefirkálsz pár apróságot, az is teljesen rendben van. Nem attól függ egy könyv értéke, mennyit és milyen részletességben tervezett meg vázlatolt az író.
Ha viszont olyan alkat vagy, hogy szeretsz minden apróságot előre eltervezni, akkor tedd meg.
Ne zavarjon, hogy mások csak időközben fognak hozzá a tervezéshez. (Mellesleg, ha ez utóbbi alkat vagy, ajánlom az Írói jegyzeteket, szeretni fogod!)
Sok író mondja, szerencsére, hogy az ihlet meg a megérzés nem vezet sehová, és persze talán egyszer írsz egy csudajó könyvet akkor is, ha nem terveztél, csupán szerencséd volt, de ha nem tervezel, bizony nagyobb az esély, hogy elbuksz.
Mondja például Arisztotelész, aki szerint a cselekmény tervezésébe sok energiát kell ölni:
„Az események szerkezete a legfontosabb.”
Vagy itt van Lessing, a német dramaturg, aki a szereplők minél részletesebb tervezésében hisz:
„A szereplő jellemformálásában vétett legkisebb hiba semmissé teszi azt a munkát, amit a szabályok betartásába fektettünk.”
Számomra nagyon fontos, hogy a cselekményt lássam magam előtt, és az is, hogy mindez életszerű emberekkel essen meg.
Akár írok, akár olvasok, azt szeretem, ha az események logikusan követik egymást, mindennek megvan az oka és következménye, és ha a szereplők is hitelesek, azaz részletesen kidolgozott minden tulajdonságuk, és ők minden helyzetben ennek megfelelően cselekszenek. Márpedig ezt tervezés nélkül elérni… nem mondom, hogy lehetetlen, de hogy emberfeletti mutatvány, az biztos.
Te szeretsz tervezni? Hogyan tervezel? Mesélj nekünk hozzászólásban!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!