Nagy Alex: Hogy hívják az elvtársnőt? (Lelkek harca)
A Lelkek harca regénysorozat első része a nyolcvanas évek világát kelti életre.
Netti egy dél-szlovákiai kisvárosban élő, kisfiát nevelő fiatal anyuka. Férje, Gábor az országos szállítmányozási vállalat fejlesztőmérnöke. A házaspár közösen keresi a kiutat a szocialista rendszer és a párt fojtogató szorításából.
Greta és Andreas egy alpesi farmon gazdálkodnak és hosszú évek óta várják a gyermekáldást.
Bár a két házaspár különböző társadalmi körülmények között él, egyik sem sejti, hogyan befolyásolja majd életüket a lelkek harca, ami már kezdetét vette. Ni és Dork, a két rokonlélek ugyanis többször megszegte a szabályokat és ez súlyos következményekkel jár…
A bűnügyi elemekkel, hatalomvággyal, ármánnyal tűzdelt történet Netti és Gábor viszontagságain keresztül tart tükröt a hanyatló rendszernek, a lelkek világával keretbe foglalva.
Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
A közös munka
Nagy Alexszel egy nyolcvanas években játszódó történeten kezdtünk el dolgozni mentori program keretében, amikor Alex elmesélte, hogy ez tulajdonképpen egy sorozatnak már a második része. Azonnal leálltunk a munkával és elkértem az első részt, majd lektori véleményt adtam rá.
Nagyon tetszett a retró hangulat, a kommunizmus hiteles leírása, a bonyodalom a lopással és rágalmazással és bebörtönzéssel. A kéziratnak van egy másik szála is, ez lesz a habarcs a sorozatban: a szereplőket ugyanis lelkek mozgatják, akiknek külön neve és akaratereje van – valamint terve. Alapvetően az olvasók nehezen tudják hová tenni azokat a könyveket, amelyek ennyire kétfélék (lásd krimik ételreceptekkel), de Alex története koherens egészet alkotott, így biztattam a folytatásra. A legfontosabb javaslatom talán az volt, hogy Alex álljon bele a pillanatokba és írja le részletesebben, mi is történik éppen a szereplőkkel, hadd értse az olvasó, hol vagyunk és mi történik. Greta és Andreas története például ebben a kéziratban mindössze egy oldal volt!
Az átírt kézirat szerkesztésében részt vett Csepeli Veronika vezető szerkesztő, valamint Dudás Petra. A sorozat második részéről is elkészült már a lektori vélemény, az első fejezetek készülőben vannak!
A sorozat első kötete a NewLine kiadónál jelent meg. Nagy Alex részt vett az Ünnepi Könyvhéten is, majd 24-én, Ipolyságon (Szlovákia) a hivatalos könyvbemutatón, ahol engem az a megtiszteltetés ért, hogy a könyv keresztanyja lehettem, és az Ipoly vizével áldhattam meg a kötetet. A könyvbemutatóra a Nemzeti Televízió is kivonult.
A szerző így élte meg a közös munkát
Emlékszem, amikor 2020 január elején, egy hosszú téli délután egyszer csak felnyitottam a
számítógépemet és megírtam a regényem első néhány oldalát. Meglepődtem, milyen könnyen ment. Meg is róttam magam rögtön, hogy miért nem kezdtem el már fiatalabb koromban. Gyorsan múltak a napok és egyre lelkesebb lettem. Nyár elejére már több mint 400 oldalas volt a kézirat, és hol volt még a történet vége. Odaadtam a szöveget a hozzám legközelebb állóknak, akiktől sorra jöttek a dicséretek és a vállveregetések. Már a kiadáson gondolkodtam, amikor egy internetes konferencián meghallgattam Krisz előadását a regényírásról. Mivel nagyon szimpatikus volt számomra az előadásmódja, azonnal felvettem vele a kapcsolatot. Az első videóbeszélgetésünk után világossá vált, hogy szükségem van a szakmai segítségére. Így is történt. A mentorálása alatt megírtam két új fejezetet. Mivel Krisznek is tetszett a regény témája, azt javasolta, hogy a könyvet osszuk több részre. Ekkor készítette el az első rész lektori véleményét…
A vélemény, amit úgy vártam, mint egy kisgyerek, 19 oldalra kerekedett. Miután elolvastam, összeszorult a gyomrom. Nem is tudtam, hogy mi fáj jobban. Az, hogy sebészi pontossággal rámutatott minden szerkezeti és dramaturgiai hibára, vagy az, hogy beláttam, mennyi munka lesz még a szöveggel. Ennek megfelelően lecsuktam a számítógépet és jó ideig rá sem tudtam nézni a szövegre.
Krisz érezhette, hogy gondjaim vannak, mert megkeresett egy levélben. Bevallom, jólesett, hogy nem feledkezett el rólam. Egy rövid beszélgetés elég volt ahhoz, hogy meggyőzzön, érdemes folytatnom. A hosszabb betegség, ami ezután következett, sem térített el az írói útról. Fogtam a lektori véleményt és fejből megtanultam. Aztán átírtam az egészet…
Az első néhány oldalból nem maradt meg… majdnem semmi. De nem is ez a lényeg! Hanem a végeredmény. A szerkesztés után azt mondta Krisz: „Összeségében marhajó lett a regény!”, és beajánlotta a könyvet a NewLine Kiadónak.
Összeségében köszönöm, Krisz! 🙂 Köszönöm, hogy fogtad a kezem és profin átvezettél a kezdeti hibáim mocsarán. Köszönöm az időt, amit rám szántál, a bizalmat, amit az elejétől kezdve éreztem. Az írástechnikai tanácsaidat, a könyv címével és borítójával kapcsolatos javaslataidat nemkülönben. Tetted mindezt kedvesen, tapintatosan és profin… Remélem, folytatjuk a közös munkát.”
Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!
Olvass bele!
Este hatkor a számítógépközpontba megérkeztek a pozsonyi államvédelmisek; Blond, a magas, szőke, fiatal ügynök és Stirli, a barna hajú, köpcös, idősebb társa. Befészkelték magukat Gábor irodájába, így ő és kollégái az operátori irodába kerültek. A kihallgatás kezdődött elölről, hasonlóan, mint délelőtt, csak éppen tovább tartott.
Utolsóként a takarítónő lépett ki a folyosóra.
– Azt üzenik, hogy várjunk – közölte a többiekkel, és letelepedett a fal melletti székre.
Nem sokkal később megérkezett Kajtor. Tekintetét átitatta a megvetés. Hátradöntött fejjel végigmasírozott a folyosón, és bement a titkosrendőrökhöz.
Gábor fejével a bejárat felé biccentett, és Robihoz szólt:
– Csukd be az ajtót, majd úgyis szólnak, ha döntöttek.
Robi két lépéssel elérte a kilincset.
Az iroda majd szétrobbant a végtelen órák alatt felgyülemlett feszültségtől. Gábor lehajtott fejjel ült, lába idegesen kopogott a padlón. Kajtor iránti gyűlöletét csak a tolvaj iránti düh múlta felül. Aztán rájött, hogy nem ez bántja igazán: eszébe jutott Netti. Lehunyta a szemét és a kínköves pokolba kívánta magát.
Legszívesebben itt hagyta volna az egész bagázst, de nem tehette, mert a központ bejáratát egy zöld egyenruhás, jól megtermett, mogorva csendőr őrizte. Aztán rájött, hogy sosem hagyná cserben a kollégáit. Ede és Robi összeroskadva ültek egymás mellett, fehérek voltak, mint a fal. Dóri összekulcsolt kézzel, reszketve kuporgott a székében.
– Még egy rohadt telefont sem engednek – dühöngött Gábor.
– Mit vársz ezektől a mocskoktól? – füstölgött Ede.
– Én nagyon félek – csatlakozott Dóri.
– Ha az igazat mondta mindenki, akkor szerintem nincs mitől tartanunk – szólalt meg Robi.
– Hát, ebben nem lennék olyan biztos – mondta feszülten Gábor. – Szerintem itt nagyon bűzlik valami. A balhénak még korán sincs vége.
‹‹‹‹–››››
A szomszédos irodában az igazgató elvtárs verte az asztalt és hevesen magyarázott a két államvédelmi tisztnek.
– Itt most példát kell statuálnunk, nem elég, hogy fejek hullanak! Azt akarom, hogy az a két
rohadék mérnök börtönbe kerüljön. Olyan büntetést akarok rájuk szabni, hogy még a gyerekeik is viseljék a tetteik következményeit!
Blond a tenyerébe támasztotta az ajkát. Feje enyhén félrebillent.
– Szendreyre és Palásthyra gondol? – kérdezte.
– Nem is a két takarítónőre! – üvöltötte Kajtor, mintha áramütés érte volna. Felpattant és az államvédelmis fölé hajolt, de ekkor Stirli is felállt és odalépett hozzá. Blondnak a szeme sem
rebbent. Megvárta, míg Kajtor visszaereszkedik a székébe.
– Erre a hangnemre semmi szükség – közölte kimérten.
– Egyelőre nincs konkrét bizonyítékunk a vádakra – fűzte hozzá Stirli. – Ami a kezünkben van, még egy előzetes letartóztatásra sem elég.
– Nem érdekel! Tönkretették a tekintélyemet a Pártban, veszniük kell! – mennydörögte tovább az igazgató. – Maguk pedig a főnöküktől biztosan megkapták az utasításokat, hát végezzék a munkájukat és találjanak valamit!
– Tényleg több kell ahhoz, hogy bevigyük őket, de talán megvan a megoldás – válaszolt Stirli.
Sejtelmesen felhúzta a szemöldökét, és vehemens magyarázásba kezdett. – Szerintem a takarítónő vallomása a kulcs. Figyeljetek!
‹‹‹‹–››››
Éjfélre járt, amikor kinyílt az ajtó. A csendőr a folyosóra tessékelte a jelenlévőket. Gábor az
irodája ajtajában várakozó Józsit figyelte, aki továbbra is a nyugodtság példaképeként viselkedett. Úgy tűnt, kívülállóként figyeli az eseményeket.
A két titkosrendőr és az igazgató elvtárs egymás mellett álltak a folyosó távolabbi végében.
Blond egy papírlapot tartott a kezében, és hangosan felolvasta a rajta lévő szöveget.
– Az elvtársak és vezetőség vallomásai alapján ezennel őrizetbe veszem Teleki Dóra elvtársnőt. A vád ellene a szocialista rendszer ellen elkövetett szabotázs, valamint rablás, amivel megkárosította a nép és a Párt vagyonát. Teleki elvtársnő, szedje össze a holmiját, indulunk Pozsonyba, ahol folytatjuk a kihallgatását!
Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről! Ha tanfolyam érdekel, kattints ide, ha pedig a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.
