A Facebookon van egy ügyfeles csoportom, a KNW Írókocsma, s rendre játszunk. Azaz kitalálok, kitalálunk valamit – és írunk. Az idén a nyári játék jó bonyolult volt, mégis vagy harmincan írtunk rá. A kezdősort például Fróna Zsófinak köszönhetjük, a feloldhatatlan ellentéttel riogató címeket Gáspár Virginia Olimpiának. És mivel Virginia ráadásul írós sztorit alkotott – és mindannyian szeretjük az írós sztorikat! – ezt a KNW hasábjain szeretettel le is közöljük.
Ha melegben olvasod, hűtsön le ez a tengerparti sztori – ha hidegben, akkor pedig melegítsen fel a horvát napfény!
Gáspár Virginia Olimpia fantasyt és novellákat ír, tevékenységét itt követheted nyomon!
Gáspár Virginia Olimpia: Puha kő
– Mi lenne, ha mindenki megadna egy helyszínt, ahova általában nyaralni járnak az emberek? – kérdezte Zsófi.
Az Írókocsma – nevéhez méltóan – tehetséges írókkal volt tele. A tikkasztó hőség már múlóban. A romkocsmák hangulatát idéző épület is megtelt, ahogy a lugasokkal, fákkal beárnyékolt kerthelyiség is. Krisz csapata a kerthelyiségben foglalt le egy asztalt. A kedvenc helyüket. Egy közös nyári novella ötlete fogalmazódott meg bennük, ennek a témáját keresték. Az írókat eltompította a nappali meleg, lustán kortyolták a rendelt koktélt, sört, fröccsöt. Zsófi ötlete azonban felélénkítette a csapatot.
– Ez jó. Ebből kitalálhatjuk a helyszínt. Akkor megvan a legfontosabb kérdések egyike, A hol – szólt Tibor. – Akkor mindenki mond egy helyszínt, én összeírom, aztán húzunk. Mit gondoltok?
Mindenkinek tetszett az ötlet. A horvát tengerpart lett a helyszín.
– A következő a főszereplő – mondta Krisz. – A módszer ugyanaz.
Hamar sikeresen kihúzták a történet vázát.
Harmincas férfi, üzletember. Pénzközpontú. Horvátországban nyaral, de még a tengerparton is kihangosított telefonnal a kezében dolgozik. A mellette napozó nő – húszas éveinek végén jár – megkéri, hogy fejezze be, mert nagyon zavaró. A többi strandoló egyetért, néhányan csatlakoznak hozzá. A pasas természetesen nem törődik velük, mire egy tizenéves fiú hozzávág egy követ.
– Á, ez szerintem túl erős. Nem is hihető – tiltakozott Anikó.
– Horvátországban köves a part. A gyerek simán felkap egyet és hozzávágja – magyarázta István.
Kisebb vita alakult ki az írótársaságban, hogy mennyire menjen el véres irányba a történet. A békepárti csoport győzött.
– Rendben, de ugye azt kihúztuk, hogy eltalálják egy kővel – jegyzi meg Krisz. Kimondottan élvezte a vitát, és most örömmel világított rá a történet ellentmondására. – Akkor ezt hogy oldjuk meg?
Károly belekortyolt sörébe, majd könnyedén bedobta a javaslatát. Könnyedén, mint ahogy a tapasztalt halász kiveti a hálóját.
– Nagyon egyszerű. Találják el egy puha kővel.
Írótársai értetlenül néztek rá.
– Ezt hogyan képzelted el? Ez nem a Percy Jackson-sorozat, ahol puhává varázsolja Poszeidón a követ. Bár… én szeretem a fantasyt, felőlem mehetünk ilyen irányba – vetette fel Gina.
– Nem, realista történetet választottunk – szögezte le Anikó.
– Igen, és realista is lesz – nyugtatta meg Károly. – A kő nem igazi kő lesz, hanem egy szivacslabda. Mint egy stresszlabda.
Ezt mindenki elfogadta. Felosztották, ki melyik részt írja, megszabták a terjedelmet. Két hét alatt megszületett a novella, Ficsúr az Adrián címmel. Szórakoztató, könnyed kis iromány lett. Petra megszerkesztette, Vera átnézte. Krisz beküldte a Szófának, mint hűsítő nyári olvasmányt. Pár napon belül meg is kapta a visszajelzést, hogy még augusztus 20. előtt leközlik, nagy meglepetést és örömöt okozva ezzel a meglepetéssel a kocsmázóknak.
Gyere regényíró tanfolyamra! A KNW Novel Schoolon 2×2 nap alatt rengeteg írástechnikai és dramaturgiai ötletet, ihletet és motivációt kapsz, kattints ide!
Ha a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
—
Nádasi Krisz blogját olvasod az írás örömeiről és technikáiról. Krisz - és csapatának többi tagja - szerkesztőként pontosan olyan írókat támogat az álmuk megvalósításában, mint te.