Ma olyan történeteket osztok meg veletek, amelyek nem az enyémek, viszont borzongatósak és rövidek. A KNW Írókocsmában készültek (ahol téged is szívesen látlak, ha már vásároltál tőlem bármit is).
Ha instant borzongásra vágysz, egy perc alatt végigolvashatod őket!
– Én abba belehalok, ha elhagysz!
A férfi, mint aki nem hallotta, amit a nő mondott, tovább sétált az ajtó felé, kezében a kis bőrönddel, amibe elmúlt három évét sietve belepakolta. Elhagyja, ez most már nem is kérdés – penge villant és döfött, persze a kéz volt a hibás, nem a kés: mindketten belehaltak.
(Írta: Szöllősi Betti)
Szédítő émelygés kerítette hatalmába, amint letekintett a tátongó feneketlenségbe; tompán zúgó fejét, mint egy nehéz vasgolyót, lehetetlen volt a mélység felett tartania tovább, s érezte, hogy talpai alól egyszerre kicsúszik a híd keskeny, a piszkos hajnali nedvességtől síkos pereme.
– Nem kellett volna leszúrnom szegény kis Dollyt – suhant át az agyán, miközben egyre gyorsuló iramban zuhant a sötéten vöröslő, hegyes sziklák felé, s a fülébe süvítő jeges szél ellenére is hallotta saját velőtrázó sikolyát.
– Sosem fogom elfelejteni, ahogy spriccelt a nyakából a vér, míg kínlódva vonaglott, de az a rozmaringos bordasült káprázatos volt belőle – összegezte, s akkor, karnyújtásnyira a szurdok omladékos alján meredező szikláktól, végre megérezte bokáján a gumikötél rántását.
(Írta: Velencei Rita)
Habár a bestia vad zihálása és lépteinek vészjósló dübörgése mind közelebbről hallatszott, nem pillantott hátra, csak rohant tovább a sötét labirintus kijáratát jelző, pislákoló fény irányába. Céljához közeledve a falból kinyúló karok mély barázdákat szántottak húsába éles karmaikkal, talpába pedig sorra fúródtak bele a padlót borító üvegszilánkok, de a fájdalomtól négykézlábra rogyva, véresre szabdalva is űzte, hajtotta előre életösztöne.
– Sikerült! – sóhajtott fel megkönnyebbülten a menekvést jelentő nyíláshoz érve, ám ekkor az iszonyatos lény megragadta a bokáját, majd egy erőteljes rántással visszahúzta; kétségbeesetten kapott a bezáródó ajtó felé, azonban ujjai csupán az üres levegőbe markoltak, és a következő pillanatban megérezte nyakán a fenevad leheletét.
(Írta: T. C. Lang / Lang Tünde)
A háta mögül érkező hűvös fuvallat megérintette a tarkóját, válaszul az egész testén jeges borzongás futott végig, a szőrszálak egyenként meredeztek a karján, érezte minden hajszálát. Ugyanabban a pillanatban lekapcsolódott a világítás, a fal tetején felvillantak a biztonsági lámpák, az addig fehér folyosón piszkos-sárga félhomály lett úrrá. Még három ajtó várt rá, az egyik mögött rejtőzhet a sebesült Scott, de hová lett a férfi, aki rájuk lőtt?
(Írta: Bogár Erika)
A házban nem volt áram, s Liza lélegzetvisszafojtva hallgatta a vihar zúgása mellett felerősödő hangot. A megfékezhetetlen szél tokostól csavarta ki a százéves ablakot, s ledöntötte a halott gyermeket ábrázoló fényképet a mahagóni asztalról. A gyermeksírás már az ajtó mögül jött.
(Írta: Diana Soto)
Azt mondják, ha meghal az ember, nem érez már semmit utána. Én mégis nagyon fázok itt a hullazsák sötétjében. Remélem, a pokolba kerülök ott talán nem kell mindent megmagyaráznom…
(Írta: Cael H. Stone / Kőhalmi László)
Hiába csattogtattam százszor egymás után, hisztérikusan a villanykapcsolót, az nem működött. A holdfény megcsillant az összetört terrárium üvegén kicsúszó gyilkos bőrén és tudtam, hogy kettesben maradtunk a falatnyi szobában, amely rövidebb volt, mint a háromméteres fekete mamba. Halk nyöszörgéssel rogytam a fal tövébe, amikor a holdfény újra eljátszotta a fény szerepét és láttam, ahogy a szőnyeg peremén felém csúszik, majd a szemem magasságába emelkedve kitátott éjfekete szájjal, mozdulatlanul bámult engem és én jeges rémülettel vártam a támadást…
(Írta: Németh Krisztina)
Mellettem, mögöttem a legmélyebb sötétség és a sötétségben nincsenek látható dolgok, csak hangok: nyögések, morgások, csosszanások, súrlódó neszek mögöttem. Feláll a hátamon a szõr. Az elsõ napsugár sárgás fénye már bevetül a küszöbön, ha azt elérem, megmenekülök. Ha elérem…
(Írta: Kálmán Eszter)
Neked is van egy legfeljebb hárommondatos, borzongató sztorid? Kommentbe jöhet!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
2 hozzászólás “Kocsmai borzongás”
Felriadtam, még arra sem emlékeztem mit álmodtam. Sötét volt, nem szűrődött kintről be semmi fény, pedig nincs sötétítőm. Kikeltem az ágyból és elindultam a mosdó irányába. Tapogatóztam és lassan lépkedtem, mikor lihegés hallatszott a hátam mögül és éreztem a leheletet. Hideg-nyirkos volt és dohos. Majd hallottam a varázsszót és a terapeutám nézett rám rémült szemekkel.
Nézi, ahogy a felesége önelégült vigyorral a képén lazít a gőzölgő fürdővízben; egy pohár bor, illatosított gyertya meg Chris Rea, aki éppen a pokolba vezető útról énekel. Tud élni az én kis asszonykám, gondolja, és sötéten felnevet, amikor itt-ott a bokájához ér jéghideg kezével, a nő pedig ijedten rándul össze.
Közelebb hajol hozzá, egészen a füléhez, majd belesuttogja: Nem felejtettem el – mutat a nyakán lévő rothadó szúrt sebre, és várok rád a holtak világának mezsgyéjén.