Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!
Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Teológiai könyvet szerkesztettünk

Kondorosi Noémi: Ami a hittanórán kimaradt

Kondorosi Noémi: Ami a hittanórán kimaradt – Beszéljünk az imáról és a keresztény meditációról!

Úgy tűnik, hogy bár sokat beszélünk a kereszténységről, de mintha nem ismernénk jól. Sokan félreértik, mások talán a gyermekkori hittan órákon tanult alapokon próbálnak a felnőtt problémáikkal boldogulni. A tervezett sorozat első darabjában — néhol provokatív megfogalmazás és gondolatébresztőnek szánt témák felvillantása mellett — Kondorosi Noémi főleg az imamódokkal, és az alig ismert keresztény meditációval foglalkozik.

Ha eddig azt hitted, a kereszténység a kötelező vasárnapi templomba járásról szól, és nem tudtad, hogy épp úgy a lelket emeli fel, mint ahogy arra vágysz, ami miatt a keleti tanokhoz vagy az ezotériához fordulsz, erősen ajánlom ezt a könyvet. Miért ne támaszkodnál az európai gyökereidre, az európai kultúrára, miért ne ismernéd meg a kereszténység valódi arcát?

Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

A közös munka

Noémi lektorálást kért a kereszténység gyakorlati alkalmazását megmutató kéziratára. Az ötlet az első pillanattól tetszett, az írásos véleményben a struktúra átgondolását javasoltam fókuszpontként, ugyanis a szakmai könyvek első szabálya, hogy az olvasó érdeklődése mentén induljunk el az első lépéssel is, és utána is minden esetben arra forduljunk, amerre az olvasó szeretne menni. Mindig azt kell neki megmutatni, amire a következő percben kíváncsi. Ha szépen sorban válaszolja meg a szakkönyv az olvasó kérdéseit, és végig logikus marad, akkor a szakkönyvírónak nyert ügye van.

A megfogalmazás eleve jó volt, látszott a szövegen, hogy Noémi egész életében fogalmazott és sokat olvasott. Ezért aztán a szerkesztési munka is gyorsan lezajlott, majd a korrektúra is, ezúton is köszönöm Becz Dóri és Csepeli Veronika közreműködését!

A könyv fizikai formájában Szabó Kati nyomdai előkészítő segítségével jelent meg.

A szerző így élte meg a közös munkát

Kondorosi Noémi, az Ami a hittanórán kimaradt szerzője

“Dolgoztam már egy ideje a kéziraton, a tesztolvasók pozitív visszajelzéseket adtak, mégis hiányzott belőle még valami. Éreztem, hogy nem kész a kiadásra, de nem tudtam megfogni az okot. Ekkor fordultam Kriszhez, és lektori véleményt kértem tőle. A tanácsaival átlendített a holtponton: újrastrukturáltam a kéziratot, és teljes átírással egy sokkal rövidebb, de lendületesebb szöveg lett a végeredmény. Ezzel a szöveggel már ki lehetett lépni a nyilvánosság elé. Krisz és csapata szerkesztési és korrektúrázási munkájával nyerte el a szöveg a végleges, most publikált formáját. Köszönöm a személyes beszélgetéseket, e-mail váltásokat, és a sok biztatást, hogy ne adjam fel. Sokat jelentett számomra a személyes odafigyelés és támogatás.”

Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!

Olvass bele!

A mostani általános bizonytalansághoz hasonló nehéz helyzetben ugyanis nincs sem idő, sem kapacitás építkezni vagy új módszerekkel kísérletezgetni. Ha két év pandémia után még mindig keresgélsz, vagy épp mostanra érzed úgy, hogy teljesen kimerültek az erőtartalékaid, akkor nem vagy stabil. Ha elismered, hogy az eddig használt módszereid nem működnek, máris továbbléphetsz. Olyan megoldáshoz kell nyúlnod, amit legalább már nyomokban ismersz gyerekkorodból, vagy valamilyen formában ismerős, hiszen a kereszténység igen mélyen gyökerezik az európai kultúrában, ezért lehetetlen, hogy ne ismernéd legalább felszínesen, hiszen bizonyára jártál már templomban, ha nem más okból, hát a szépsége miatt. Legfeljebb a gyerekkori hittantanuláskor még nem tudtad, hogyan használd a tanult eszköztárat a lelki stabilitásod fenntartására és az épülésedre. Talán soha nem is mondták el neked vagy nem tanítottak meg rá. Esetleg utánoztad a felnőttek imáit, összetetted a kezedet, fohászkodtál, rózsafüzért mondtál, letérdeltél és felálltál a többiekkel együtt a templomban, de az imádkozás nem vált a belső erőforrásoddá.

A jó hír az, hogy a kereszténység kétezer éves története során sokféle eszközt kifejlesztett, csak nem így nevezzük. Az imára, a Biblia olvasására, a misére járásra korábban valószínűleg tradícióként tekintettél, nem úgy, mint erőforrásra. Érzem írás közben, hogy ez így naturalista és gyakorlatias kifejezésmód, de… nem valami azonnal alkalmazható megoldást keresel éppen?

A lelkiségi szerzők előszeretettel misztifikálják a kereszténységet, és ahhoz a nyelvezethez szokott hozzá a szemünk. Valamelyest egyetértek: Isten titok, és nem ránthatjuk le magunk mellé a porba. Ősi lelki szükségletünk a titok és a misztika iránti vágyódás, amit jó, ha megőrzünk. Egy dologra azonban nem gondolnak az ilyen szerzők: Jézus gyógyítással kezdte a működését. Amíg a testi-lelki fájdalmad leköti minden figyelmedet, amíg a stressz, a szorongás, az aggódás, a bánat, a kiégés elszívja minden energiádat, addig nem tudod befogadni az emelkedett szavakat és a bonyolult teológiai magyarázatokat. Egy evangéliumi történetben a beteg barátjukat hordágyon hozó férfiak a tetőt bontják ki Jézus feje fölött, hogy barátjukat minél előbb az Úr elé helyezhessék, hogy az meggyógyulhasson. Én is most a legrövidebb utat keresem, hogy közvetítsek közted és Jézus között, és minél gyorsabban letehesselek elé, hogy meggyógyulj a bajodból. Ezért egyszerűen és gyakorlatiasan fogalmazok.

Kondorosi Noémi: Ami a hittan órán kimaradt

Az Evangéliumban tehát Jézus gyógyítással kezdi a munkáját, illetve az emberek is elsősorban a betegségeikből való gyógyulás reményében keresik őt. A csodák és a tanítások később jönnek. A gyógyulás keresése már önmagában a hit kifejeződése, mert jelzi, hogy a szenvedő ember nem akar megmaradni abban a sérült állapotában, hanem szeretne fejlődni és továbblépni. De az Úr is tudja, hogy hiába beszélne magasztos gondolatokról, amíg testi-lelki szenvedés vonja el a hallgatóság figyelmét. Tőled sem vár lehetetlen mértékű önmegtagadást, csak azt, hogy kis lépésekben közeledj hozzá.

Merre menj, hogyan kezdj hozzá, ha nemcsak te magad törtél össze, de a hited is sérült?

A hitéletet sokunk kezdi eltorzult, hibás Istenképpel. Akár vallásos, akár nem vallásos családból indultál útnak, egyik sem ad garanciát a helyes fogalomismeretre, többféle torzulás alakulhat ki. Gyakran a gyermek vagy fiatal Istent a családjában tapasztalt minták szerint képzeli el. Egy szigorú, számonkérő, maximalista szülő mellett nehéz elképzelni, hogy létezik feltétlen szeretet, amely nem vár el lehetetlen dolgokat. Ha gyerekként a szeretetért meghatározott célokat kellett teljesítened, akkor felnőttként nehéz lehet elhinned, hogy Isten nem vár el rigorózusan kivitelezett teljesítményt. Ugyanígy gyakran képzeljük Istent bedobós automatának: elmondok ennyi és ennyi rózsafüzért, és ő megadja, amit kértem, hiszen nagy erőfeszítéseket tettem. Más bírót lát benne, aki minden kis hibát sokszorosan megtorol, vagy egy hajcsárt, akinek semmi nem elég. De ezek hibás elképzelések. Isten valóban szeret minket, csak mi kapcsolódunk hozzá rosszul.

Szerető családban felnőve is megsérülhet a hitünk egy-egy hozzánk közel álló személy magatartása miatt. Valóban kihívást jelent, ha képmutató emberekkel találkozunk, amikor egy pap vagy hitoktató köztudomásúlag méltatlan életet él. Az első ösztönös, ősi reakciónk az elutasítás vele szemben, és azonnal úgy érezzük, hogy az általa elmondottak, tanítottak is elveszítik a hitelüket. Sebeket okozhat egy merev közösség, ahonnan kinézik az újonnan érkezőt – saját nagymamám is így járt. Egy költözés után évekig állt a templomban a fal mellett, mert a közösség tagjainak állandó helyük volt, és nem engedték leülni még akkor sem, ha egy helyi lakos aznap nem volt jelen. Szívszorítóak az ilyen tapasztalatok, és nehezen gyógyuló sebeket okoznak. Előfordulhat, hogy valaki megszégyenítő módon reagál. Főleg gyerekek és tinédzserek érzékenyek a kortársaik gúnyolódására, hittel kapcsolatos sértő megjegyzéseire. Egyszer a vonaton utazott mellettem egy ránézésre középiskolásnak tűnő lány és fiú. A lány az előző napi miséről mesélt, a fiú viszont gúnyos szójátékot mondott a Szentlélekről, és elsütött néhány papos viccet. A lány zavartan nevetgélt. Láttam rajta, hogy rajongott a fiúért, ezért nem állt ki a hitéért. Vajon volt-e valaki, akivel később megbeszélhette, és aki segített neki feldolgozni ezt a kényelmetlen helyzetet? Vagy esetleg megindult a szívében egy halovány gondolat, hogy a hite szégyellnivaló, és a menő fiúkat nem érdeklik a vallásos lányok?

Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről! Ha tanfolyam érdekel, kattints ide, ha pedig a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .