Oké, a magyar nyelv nehéz. És sokszor egy csomó minden nem logikus. Például hogyan lehet eldönteni, hogy ezen túl vagy ezentúl?

Sokan küzdünk az egybe-, és különírás démonával (én is, igen), és hiába van az MTA remek kis alkalmazása, bizony jobban szeretnénk a helyes írásmódot szabályszinten tudni, mint egyfolytában ellenőrizgetni.

Ebben szeretnék ezzel a mai poszttal segíteni!

Mégpedig minél egyszerűbben és közérthetőbben fogalmazva.

Jól teszed, ha úgy ugrasz neki a helyesírásnak, hogy tisztában vagy vele, hogy a magyar nyelv az egyes szavakat külön szereti írni, ha ezek külön szavak. Azaz: ne írj egybe olyasmit, ami több szóból áll: most már, végül is, de hát.

Olyan szavakat írj csak egybe, amelyek összetételéből egy új szó keletkezik.

Amikor két főnév…

képezne egy új szót, ők például összeragadnak, összetett szó lesz belőlük:

asztal + terítő = asztalterítő

papír + guriga = papírguriga

Amikor az első szó melléknév, a második pedig főnév, jobban oda kell figyelni. Az alapszabály az, hogy különírjuk őket. De ha összeírva mégis nagy a jelentéskülönbség, akkor összeírjuk őket:

vörös + begy = vörösbegy, ha a madárról beszélünk, de vörös begye lehet más madárnak is

meztelen + csiga = meztelencsiga, ha a kerti kártevőről beszélünk, de meztelen csigának nevezhetünk a mesében egy ruhátlan csúszómászót.

Azokat a szóösszetételeket, ahol nem kap más jelentést az összeírás, külön kell írni:

zsíros + kenyér = zsíros kenyér

kakaós + csiga = kakaós csiga

Ha a fentiekhez hasonló esetekben kétséged van, gondold végig: ha más szó szerepelne a melléknév helyén, még mindig egybe akarnád-e írni? Merthogy kétségtelen, valamiért rááll a kezünk arra, hogy zsíroskenyér – de arra nem, hogy felvágottaskenyér. El tudjuk képzelni, hogy amit eszünk, az kakaóscsiga, de azt nem, hogy barackoscsiga. Írjuk tehát külön.

Amikor mind a két szó melléknév,

ők is külön szeretnek állni:

hosszú + ujjú = hosszú ujjú

zöld + szemű = zöld szemű

Ha határozószó vagy egyéb szó szerepel az elgondolkodtató szópárban, ő sem akar egy szóösszetétellé válni a párjával:

fél + óra = fél óra

lényegre + törő = lényegre törő

jobb + oldalt = jobb oldalt

de:

nem + rég = nemrég, ha a jelentés „mostanában”, és nem rég, ha azt kívánjuk tagadni, hogy valami régen történt, de ez igen ritka eset (Jaj, de régen ettem már szőlőt! Vagy nem? Nem, nem rég. Talán két-három éve kóstoltam egy fürtöt.)

Ha az egyik szó számnév,

és a másik melléknév, egybeírjuk őket:

öt + órai = ötórai

három + szintes = háromszintes

de amúgy nem:

öt + perc = öt perc

három emelet = három emelet.

Egybeírjuk viszont az elváló igekötős igéket:

meg + ette = megette (a szendvicset)

oda + ment = odament (a kapuhoz)

túl + adott = túladott (a használt kocsin)

A fenti esetekben azonban előfordulhat, hogy az igekötő önmagában is értelmes szó, és különös hangsúlyt kap a mondatban. Ha ez történik, akkor az igétől külön kell írni:

„Új gyár nyílt a városban, Jónás oda ment dolgozni.”

Az is megtörténhet, hogy véletlenül kerül egymás mellé két olyan szó, ahol az egyik igekötő is lehetne, a másik pedig egy ige:

„A pofonon túl adott még Éva egy csókot is.”

Ha tehát e fenti két eset egyike sem áll fenn, és az igekötő az ige előtt áll a mondatban, akkor őket egybeírjuk.

Nyugtasson az a tudat, hogy ha végképp nem tudod eldönteni két szóról, hogy egybe kell-e őket írni, akkor az e-nyelv.hu szakértői segítenek!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!