Elterveztük a regényünk elejét, majd a közepét az összes bonyodalommal együtt, nincs más hátra, mint megírni a megoldást, a történet végét. Kezdjük a harmadik felvonást, a regény lezárását! Ez a rész a könyved utolsó néhány fejezete, a szavak 10-15%-a. Itt érik be a munkád gyümölcse, itt szakíthatod le a regényírás […]
Szerző Krisz
Előző posztomban megmutattam, milyen vázlat mentén tervezheted, illetve ellenőrizheted a regényed elejét. Most több időt szánj az olvasásra, mert történeted közepe tovább tart, így többet is beszélek róla! Következzen a második felvonás, a történeted közepe, a cselekmény gombolyítása! Ez a könyved jelentős része, a szavak úgy 70%-ával a könyved „közepét” […]
A blogon számtalanszor érintettem már a könyv felépítését. A következő cikksorozatban összegzem mindezt – ha szeretsz tervezni, elemezni, akkor bizony Neked való ez a cikksorozat! Arról fogok ugyanis három részben mesélni, mi a titka a jól felépített sztorinak. Hallottál már róla, hogy egy jó történetnek van eleje, közepe és vége? […]
Az emberiség a történelem során sokszor került döntési helyzetbe, de mindig rosszul döntött. Vajon most is így lesz? Történet, amely egy család életén keresztül mutatja be a társadalmakban végbemenő és végzetesnek tűnő változásokat - emberi konfliktusokról szóló regényt lektoráltam.
A mágia sosem nyugszik. Kalandos, varázslattal teli ifjúsági urban fantasysorozat második kötetének megjelenését menedzseltük.
Instagramon fut mostanában egy könyves kihívás, ezen felbuzdulva én is lekaptam a könyvespolcomról azokat a nyomtatott könyveket, melyekről úgy éreztem akkor és ott, méltóak rá, hogy felkerüljenek a kedvenceim listájára. Olvastad őket? Tervezed? Ismered? Ha van kedved, számold össze, hány pontot érsz el a kedvenc könyveim olvasásában: 15 pont: tetszett10 […]
Történet egy családról, ahol az autizmus mindent a feje tetejére állít - valóságon alapuló fikciós regényt lektoráltam
A 2025 májusi irodalmi lapszemlén a Szófa digitális folyóirat többek közt az én novellámat emelte ki. A Mély légzés című írásom a Székelyföld 2025 májusi számában jelent meg.
Bevezetés a borok világába, hogy minden borkedvelő tudatosabb fogyasztóvá válhasson - Bortitkok sorozat első részénbek megjelenését menedzseltük.
Egyik nap az író elment sétálni, mert tudta, hogy a természetben sokkal hamarabb jön az ihlet. Ahogy az árnyas fák alatt bandukolt, meglátott egy klisét. Csinos darab volt, hosszú combú, dús, cseresznyepiros ajkú, kék szemű és szőke hajú.
A fiatal hun lány, Rezeda éles eszével és harci tudásával küzd népe jövőjéért; kivel szövetkezzen a túlélés és a szabadság érdekében? - Könnyed, izgalmas, fiatalos stílusú történet a Han Birodalom és a Xiongnu törzsek háborújának küszöbén.
Jánoki-Kis Viktóriát talán nem kell bemutatnom. Napjaink egyik legsikeresebb novellistája, építészmérnökként hat évig dolgozott a szakmájában, majd szabadúszó újságíró lett. 2019-től jelennek meg novellái irodalmi folyóiratokban – én is azóta ismerem. 2021-ben elnyerte a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat. 2022-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség beválogatta a KMI 12 program szerzői […]