2022 eleje van, a könyvterjesztők összefoglalják, milyen eredményeket értek el, és ehhez azt is megmutatják, milyen könyvek hogy fogytak!
A legjobban fogyó műfajok a nemzetközi könyvpiacon
Először hadd mutassam meg, melyik volt az a tíz műfaj, amelyben a legtöbb könyv fogyott 2021-ben. Ez a toplista a D2D terjesztő riportja alapján készült. A tetején találod a legjobban fogyó műfajt, az alján a tizedik legjobban fogyó műfajt.
- Romantika: azaz a szerelmi történetek, amelyben nem szerepel egyetlen szexjelenet sem. Az első helyezésben nincs semmi meglepetés, mindig is ez volt a legkelendőbb zsáner, mióta néven neveztük.
- Fantasy: hoppá, itt a meglepetés! Hagyományosan a krimié a második hely, de tavaly ez megváltozott. Úgy tűnik, a járványhelyzet arról is tehet, hogy szívesen menekülünk a valóságból az elképzelt világokba! persze egy fantasyben is lehet szerelmi szál és rejtély, de ezt a műfajt ennek ellenére hagyományosan különválasztjuk. Azon könyveket értjük ide, melyeknek az elsődleges címkéje a fantasy.
- Krimi és rejtély: egy hellyel tehát hátrébb szorult a borzongás. Hogy miért szeretjük? Mert aggódhatunk és izgulhatunk – biztonságos keretek közt, hisz ez csak egy regény.
- Thriller: a borzongás eggyel veszélyesebb formáját kevesebb olvasó szereti, mint a lelki terror nélküli bűnűgyi történeteket.
- Science Fiction: a sci-fi többnyire kart karba öltve jár a fantasyvel, sok terjesztő egy kategóriába is számítja, mert tulajdonképpen ez is egy elképzelt világ. Ami persze fontos különbség, hogy ez általában technológiavezérelt: a jövőbeli műszaki újításokra alapozza a szerző a történéseket.
- Erotikus könyvek: a szexet is tartalmazó könyvek olvasottsága a sci-fi műfaj alatt van. Több cikket is írtam már erről, miért van ez így, például itt beszéltem róla, de az Instagramon is posztoltam róla, legutóbb ezt.
- Egyéb nőknek szóló könyvek: például a női sorsról szóló könyvek, amelyeknek a lelki vonulata fontosabb, mint a rejtély vagy a szerelem, vagy esetleg nincs is benne ilyesmi.
- Ifjúsági regények az útkeresésről: ha kamaszoknak írsz, akkor legyen a fókuszban az a folyamat, ahogy a főhős ráébred, hogy neki bizony helyt kell állnia, tudnia kell, mit akar az élettől, most már nem számíthat folyton a felnőttek segítségére, mert ő maga is felnőtt.
- Edzés: a sporttal kapcsolatos szakmai könyvek következnek a listán. Nem meglepő, tekintve hogy gyökeresen megváltoztak a sportolási szokásaink, nem lennék meglepve, ha sokan szedtek volna fel magukra súlytöbbletet az elmúlt bő másfél évben.
- Táplálkozás: nem is lepődsz meg, hogy a sport után a táplálkozással kapcsolatos szakkönyvek következnek, ugye?
Pontosan milyen szerelmesregények fogytak jól 2021-ben?
Mivel a szerelmi történetek vezetnek a listán, nézzük meg ezeket alaposabban. Pontosan milyen szerelmi helyzet az, ami jobban érdekli az olvasókat, mint más? Íme a romantikus regények alműfajainak tízes toplistája!
- Modern romantika, azaz mai közegben, mai társadalomban játszódó történetek, ahol tényleg a szerelem van fókuszban, hogyan jön össze két ember.
- Rejtélyes romantikus történet, ahol a szerelem ugyan a fő szál, de van egy fontos titok, aminek a regény végére ki kell derülnie. Ez nem krimi, inkább arra gondolj, hogy a pár egyik tagjának a múltjában, vagy a családja múltjában van egy titok, esetleg a ház, ahová költöznek, rejt valamiféle titkot. Ez nem thriller, tehát nincs lélektani rémület!
- Misztikus, paranormális szerelmi történet, azaz olyan közegben talál egymásra két szerelmes, ahol a racionális világban furcsának számító események történnek. Ilyen lehet nemcsak maga az esemény megtörténte, hanem ha az egyik szereplő például látja mások auráját, vagy a jövőbe lát, illetve egyéb olyan képessége van, ami gyenge formája a fantasykre jellemző mágikus képességeknek. Fontos különbség a fantasztikus és a paranormális közt, hogy ez a regény mindenképp a modern társadalomban játszódik, esetleg történelmi, de mindenképpen valós.
- Történelmi romantikus regény, azaz egy hiteles múltbéli korszakban játszódó szerelmesregény.
- Egyéb romantikus regény: ebbe a kategóriába azok a könyvek tartoznak, melyket a kiadó nem sorolt be a többi alkategória egyikébe sem.
- Romantikus vígjáték, azaz kifejezetten vicces, humoros történet, nemcsak azon izgul az olvasó, összejönnek-e a hősök, hanem közben sokat nevet is.
- Kamaszoknak szóló romantikus regény, azaz a tizenéveseknek szóló, jellemzően az első szerelembe esést, az első kapcsolatba kerülést leíró történet. Főszereplője általában 14-16 éves. Ezekről a könyvekről itt írtam részletesen!
- Fiatal felnőtteknek szóló romantikus regény, azaz a kb. huszonéves korosztályt célzó könyv. Jellemzően a főhős húsz-huszonkét éves, és vagy egyetemet kezd, vagy egyetemista, vagy élete első igazi állását keresi, vagy ebben kezdett – és közben találkozik a nagy ővel. A fiatal felnőtteknek szóló könyvekről itt írtam hosszabb cikket.
- Katonai, hadi közegben játszódó szerelmesregény, ahol a párnak legalább az egyik tagja katona vagy leszerelt katona. Jellemzően akció is van benne.
- Kalandregényes szerelmi történet, ahol a szerelem mellett nagyon erős az akciószál. Lehet ez kémregény, egy furcsa eset vagy akár bűnügy felderítése (nem detektív által!).
- Ugyan tizet ígértem, de legyen még egy, mert a kövtkező a listában a novelláskötet! Lehet ez egy szerzőtől származó több szerelmi történet, de lehet antológia is, azaz több szerzőtől származó rövid történetek.
Mit jelent, hogy nemzetközi piac?
A riport, melyből ezen cikk megállapításait vettem, valóban a nemzetközi piacról számol be, azaz a világ minden országában általuk terjesztett könyvekről, melyek nemcsak angol nyelvűek lehetnek, hanem a bolygó minden nagyobb nyelvén forgalmaznak e-könyvet és netről rendelhető nyomtatott könyvet.
Ezért fontos, hogy van adatuk arra nézve is, mely országban vásárolták a könyveiket. Mutatom a 2021-es évre százalékos bontásban országlistájukat:
- Amerikai Egyesült Államok: 55.91% (azaz itt vásárolták az összes könyv kicsivel több, mint felét);
- Kanada: 9.45%;
- Ausztrália: 8.06%
- Nagy-Britannia: 5.05%;
- Németország: 4.76%;
- Hollandia: 4.49%;
- Franciaország: 2.37%;
- Belgium: 1.28%;
- Svájc: 1.04%;
- Új-Zéland: 0.92%;
- Olaszország: 0.79%.
Érdekes, hogy az országok népességének ez nem sorrendje, azaz ha visszosztanánk a lakosok számával a százalékokat, akkor igen meglepő számokat kapnánk. Az ausztrálok például számomra meglepően kevés könyvet vásároltak, a hollandok és a belgák, valamint az új-zélandiak viszont kifejezetten sokat. Lehet, hogy érdemes inkább hollandul vagy németül írni könyvet?
Hogyan olvass statisztikákat?
Fontos, hogy ne rohanj most lélekszakadva angol nyelvű modern szerelmes regényt írni, amely az USA-ban játszódik, mert a sok eladás egyben azt is jelenti, sok könyv létezik ebben a műfajban. Sőt, rengeteg. Főleg angolul.
Az már adatbányászati feladat, hogy lássuk, melyik kategóriában van viszonylag nagyobb kereslet és viszonylag kisebb kínálat!
Írj olyan regényt, amiben te hiszel, amit te szívesen olvasnál – a statisztikák azért fontosak, hogy az elvárásainkat jól állapítsuk meg!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!
-
Grafomán ötlettár1999 Ft
-
Akciós termék– KÖNYVTITKOK Regényíró workshopOriginal price was: 18000 Ft.17000 FtCurrent price is: 17000 Ft.
-
– A regényíró tanfolyam: KNW NOVEL SCHOOL79900 Ft