Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Szereted a krimit? – Bepillanthatsz a KNW műhelybe!

Hogyan írtunk krimit mi – és hogyan írhatsz te is

A 2023 évi nyári alkotótábor öt napján rengeteg mindent csináltunk – tanultunk, beszélgettünk, játszottunk… és írtunk is! Például krimit. Közösen. Mindannyian. Nem volt könnyű feladat. Krimit írni nem könnyű! De ebben a posztban megmutatom, mi mire jutottunk, és hogy mi a legfontosabb, ha te magad is krimiírásra adod a fejed!

Ami minket illet: a kilenc kroki krimi, azaz kriminovella, amit közösen alkottunk, valamint a tizedik, melyet Üveges Szilvia a tábor után alkotott, annyira megtetszett neki a zsáner, e-könyvben letölthető!

Hogyan írjunk krimit?

Ami téged illet:

A krimiírásról röviden

Annyit szeretnék még elmondani ebben a posztban, hogy ha krimi, azaz bűnügyi történet írására adod a fejed, hogy rettentő fontos a tervezés:

  • tudnod kell, ki a tettes,
  • miért tette,
  • ki lehet még gyanúsított és miért,
  • és mindezt meg kell tervezned a történet vázlatában úgy, hogy a végére kiderüljön minden.

A másik, ami alapvető, az az információadagolás:

  • minek kell kiderülnie és mikor,
  • milyen nyomok vezetnek oda, hogy az olvasó megérti, mi történt és ki a tettes,
  • aki nyomoz, annak is meg kell értenie mindent, de kicsit hamarabb, mint az olvasónak,
  • és kell lennie olyan tényezőknek is, amelyek nem nyomok, de annak tűnnek.

A krimiírásról 2024. áprilisában workshopot is tartok, ha érdekel, gyere, jegyet itt tudsz venni!

Olvass bele az első kriminovellába!

Steve-ről senki nem gondolta volna azt sem, hogy kettőig tud számolni, nemhogy azt, hogy az MI5-nek dolgozó fedett nyomozó. Gyakran utazott, egy hátizsákban elfért az egész élete, csak a laptopja volt igazán fontos számára. A magas, szőke, kék szemű, szakállas fehér férfi annyira átlagos volt, hogy még azzal együtt is eltűnt bármilyen tömegben, hogy a jobb lábára kicsit sántított.

Miután a gépe leszállt a legújabb küldetése helyszínén, Manilában, Steve egyből szerelme, Liz lakásához hajtatott. Bár Whatsappon tartották a kapcsolatot, az utóbbi pár napban Liz nem válaszolt az üzeneteire, és az aggasztotta.

 Mrs. Smith, a bejárónő nyitott ajtót a csengetésre. Tétován tárta szét a karjait, amikor Steve Liz felől érdeklődött.

– Már két hete nem láttam – szólt zavartan, és már csukta is volna be az ajtót Steve előtt, hanem az bevágta a lábfejét az ajtórésbe, és benyomta az ajtószárnyat. Félretolta a megrettent öregasszonyt, és bement a lakásba.

– Mi van itt? – szakad ki belőle a kérdés, miután körbenézett. – Mi ez a felfordulás?

Mrs. Smith széttárta reszkető kezét, és sírós hangon csak annyit mondott:

– Nem én voltam.

– Hogy mi? – értetlenkedett Steve.

– És nem is a fiam – szipogott tovább az öregasszony.

Steve az öregasszonyra reccsent.

– Hol van Liz?

Mrs. Smith zavartan a hűtőláda felé mutatott.

Hol kapható?

Ha kíváncsi vagy, hogyan írunk krimit az ügyfeleim és én, töltsd le ezt a tíz kroki krimit. Mutatom, hol kapható:

Crime – 10 kriminovella

Apple

Bookline

DiBook

Ekönyv.hu

Libri

Líra

...és sok más helyen!

A szerzők névsora: Hajdú László, Hargitai Andrea, Hegedűs Anikó, Nádasi Krisztina, Péterffy Alex, Tóth H. Auróra, Simon Ilona, Syposs Csilla, Üveges Szilvia.

Ha a nyári tábor érdekel, erre jelentkezni itt tudsz!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Egy kis gondolat “Szereted a krimit? – Bepillanthatsz a KNW műhelybe!”