Nem hiszem, hogy sokan írnának olyan regényt, amiben egyáltalán nem szerepel nő. És mivel a hozzám érkező kéziratokból úgy látom,
nehezebb igazi női karaktert írni, mint hiteles férfi karaktert,
foglalkozzunk ezzel a témával!
A kéziratokban megjelenő nők ugyanis általában erősek. Ha nem azok, akkor gyengék, és csak az írások csekély részében látok igazi nőket: olyanokat, mint azok a nők, akik velünk együtt sétálnak az utcán, mellettünk ülnek a buszon, előttünk fizetnek a boltban. (Fogok azért majd a férfi karakterről is írni, ne aggódj!)
Nézzük meg először azt, milyen ne legyen a női karaktered!
A kliséket ugyanis talán könnyebb elkerülni, ha tudsz róluk. Vegyük végig, milyen típusok tűnnek fel a könyvekben, amelyeknek közös jellemzője, hogy a való világban egyáltalán nem léteznek. Íme:
A szende szűz.
Ez a kedvencem, mármint abból a szempontból, hogy az írók szeretik, pedig nem létezik: ez az a fiatal lány, aki gyönyörű, de csúnyának képzeli magát, szerény, pedig okos, de ezt sem tudja magáról. Általában egy fiú az, aki ráébreszti őt ezekre az igazságokra, természetesen egy széplelkű és csinos srác, aki sportol, és (hihetetlen, de így van:) a lány lelkét találja szépnek, és egyáltalán nem a szüzességére hajt. A szende szűznek bonyolultabb cselekményű regényben van múltbéli titka is, jellemzően az apja vagy mostohaapja erőszakot tett rajta gyermekkorában (esetleg nem rajta, hanem a bátyján), vagy egyszerűen csak árva. – Ha ehhez hasonló karakteren gondolkodsz, jusson eszedbe, hogy ő is felkel az ágyból valami miatt, tehát hajtja előre valami az életben, igenis lát értéket a mindennapokban, van célja, és van magáról pozitív gondolata, akármilyen kevés is!
A csalódott húszas.
Nagyon sok ilyen karaktert írtok: ő az a lány, akinek volt már komoly kapcsolata, de vége, valószínűleg azért, mert a fiú megcsalta. A lány ennek folyományaként elhatározta, hogy soha többé nem enged magához közel egy fiút sem. – És hogy mi a baj ezzel? Az, hogy nem igaz. Mindnyájan vágyunk a lelki társra, senki nem határozza el, hogy ő egyáltalán nem akar partnert. Igenis azt akarjuk, hogy valaki ebben a sebzett, szakítás utáni állapotunkban is gyönyörűnek találjon minket, leparkoljon elénk a fehér lóval és elragadjon magával. Persze lehet, hogy a karakter ámítja magát, de te mint író igenis legyél vele tisztában, hogy márpedig a hősöd ölelő karokra és figyelmes hallgatóságra vágyik és slussz.
A megtestesült szex.
Férfi írók szeretik úgy értelmezni az erős női karaktert, hogy ez férfiasságot jelentsen. Ez a karakter izmos, erős, szép, általában hosszú a haja, és tud lőni vagy verekedni (vagy mind a kettőt), és ami nagyon fontos: nem lelkizik. Mindent, amit mond, pontosan úgy érti, ahogy mondták, és ha valaki szerelmet vall neki, kineveti. Nagy a szexuális étvágya (szexisen is néz ki, szűk ruhát hord, nagy a melle), mindenféle megfontolás és érzelem nélkül összefekszik a jó testű pasikkal. – Sajnálom ezt közölni férfi blogolvasóimmal, de ez a karakter sem hiteles. Ne erőszakold rá a férfiak jellemzőit a női karakterekre, se külsőleg, se belsőleg!
A semmilyen barátnő.
A regényeknek nem csak főhősei, hanem mellékszereplői is vannak, és gyakran követitek el azt a hibát, hogy azért adtok barátnőt a női főhős mellé, mert „kell”, mert szokott lenni. Ez persze igaz, minden, magára valamit is adó lánynak, nőnek van barátnője – de azt felejtitek el, hogy ez a szereplő is személyiség, ő is érdekes ember, és nem csak abban különbözik a főhőstől, hogy egyes tulajdonságokban az ellentéte. A mellékszereplőt is gondold végig, helyezd el a hősöd életében, adj neki olyan személyiséget, ami lehetővé teszi, hogy barátok legyenek!
A karrierista.
Ez a karakter hasonlít kissé a férfiak szexistennőjéhez, de nők írnak róla. Ő az a lány, aki a munkahelyén nagyon sikeres, több barátnője is van, és imádja a cipőket. Lehet pozitív szereplő, kedves és szerethető, ám lehet negatív is, kemény és szigorú. Ami fontos, hogy minden sikerül neki – ami hihetetlen, mert mindannyian követünk el hibákat, szakmaiakat is. Egy karaktered se legyen egyvalamiben sem száz százalékos!
A hatékony családanya.
Ez a karakter tulajdonképpen a karrierlány otthonülő változata, aki a gyereknevelésben ér el sikereket: háza is, férje is, csemetéi is fantasztikusak, és mindezt mintha csettintésre érné el. Inkább mellékszereplő, mint főszereplő a regényeitekben, de erre is figyelj: a mellékszereplő sem lehet tökéletes!
Ezek után nézzük, milyen legyen a női karaktered!
A titok az, hogy a szereplőnek legyenek jellembéli hiányosságai, legyen bizonyos területeken önbizalomhiányos, érzéketlen, hibázzon. Nem mindig, de időnként. Ugyanis mindnyájunknak vannak kétségei (nőknek, férfiaknak egyaránt). Gondolkodj el azon, a te karaktered milyen helyzetekben vívódik önmagával? Mikor kerül konfliktusba, mikor kerül szembe a saját értékeivel? Készíts a női karakterről teljes jellemrajzot, a jó és rossz tulajdonságokkal együtt!
Ha ezzel megvagy, ha elképzelted a női szereplődet, akkor pedig arra figyelj, hogy maradjon hű önmagához – ettől lesz hiteles. Aki szép, ne foglalkozzon vele, hogy gyönyörű, inkább a környezete reakcióiban lássa ezt meg az olvasód. Aki okos, azt a munkahelyén becsüljék meg, a barátai kérjék a tanácsát. Akinek jó a kisugárzása, annak legyen sok barátja, szedjen fel könnyen fiúkat. Aki zárkózott, azt egy könyvmoly fiú szólítsa meg, ne egy felszínes srác. Ha egy karaktered tökéletesnek látszik, arról derüljön ki, hogy komoly problémája van (például a csodálatos családanyáról tudjuk meg, hogy a férje nem szereti, sosem szerette, mindig is tartott szeretőt). Fontos, hogy a karaktered, ha olyan problémával találkozik, ami az elveibe ütközik, azonnal kerüljön döntési helyzetbe, legyen ez neki dilemma, ne legyen képes rá, hogy egyik pillanatról a másikra eldobja ezt a lényegi elvet, hanem alakuljon ki valós konfliktus!
Gyakorlásképp gondold át a kedvenc főhősödet (egy létező főhőst, akiről egy másik író írt). Ő milyen? Miért szereted, miért maradt meg benned ennyire? Írd is le egy füzetbe, mivel ragadott meg ez a szereplő, mitől emberi a figurája: hogyan viselkedik, miket mond, hogyan beszél, hogyan változik meg a jelleme a könyv végére – mindent, amit fontosnak találsz.
Kommentben ide is írhatod, ki ez a szereplő!
Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről!