Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!
Krisz Nadasi writes – Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

Ínycsiklandó kalandok – romantikus regényt lektoráltam

Velencei Rita: Tiramisu

Velencei Rita: Tiramisu

A Kávé és krémesben megismert négy barátnő párkapcsolata nem alakul olyan problémamentesen, mint remélték; főhősnőnk boldogságát egy elhallgatott apró részlet dönti romba. Segít-e némi önismeret, hogy Annamari rendbe tegye a kapcsolatukat? Romantikában, meglepetésekben, munkahelyi zűrökben, finom humorban és mulatságos fordulatokban ezúttal sincs hiány. 

Ha szívesen olvasnád, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

A közös munka

Velencei Rita az egyik legrégebbi és legkedvesebb ügyfelem, már a Kávé és krémes megjelenése óta vártam, mikor folytatja Annamari, a szeretnivalóan csélcsap leányzó romantikus kalandjait.

A kézirat olvasásakor a legfontosabb javaslatom az volt, hogy gondolja át a cselekményt, ugyanis a regényben a szereplők sokszor leültek enni és beszélgetni. Ez egy olyan helyzet, amit jobb kerülni, ugyanis ha a szereplőink csak üldögélnek, nem történik semmi. Jobb ötlet őket úgy beszéltetni, hogy közben foglalkoznak valamivel, például virágot ültetnek, kerítést festenek, főznek. Így az olvasónak az az érzése, történik valami, ráadásul a szereplők mozdulatain az érzelmi állapotuk is remekül látszik.

Az is fontos, hogy arányaiban ne legyen sok olyan jelenet egy regényben, amelyben a szereplők csak beszélgetnek, a párbeszéd a lényeg, mert az olvasónak hiányozni fog az érdemi cselekvés, hogy a szereplők felálljanak és megtegyenek dolgokat.

A szerző így élte meg a közös munkát

Velencei Rita, a Tiramisu szerzője

“Ez már a negyedik regényem, amelyet Krisz gondozására bíztam, így tudtam, hogy érdemes megfogadnom a tanácsait. A kézirat első változatát véleményezte, és el kellett ismernem, hogy rengeteg olyan dologra világított rá, amit én írás közben nem vettem észre, nem kapott elég nagy hangsúlyt egy fontos részlet, vagy valami nem volt teljesen egyértelmű. Jó sok munka várt rám a végleges változat elkészítéséig, de az útmutatásai nyomán a történet sokkal kerekebbé vált. Azt is észrevette a kéziraton, hogy szakaszosan írtam, több éven át, ez érződött a lendület hiányán és a cselekmény ívén, ami javításra szorult. Egy új karakter, Timi (alias Szent Emma) viszont nagyon tetszett neki, úgy találta, hogy élőbb és szerethetőbb lett, mint Annamari bármelyik barátnője. Egyébként nekem is ő lett írás közben a kedvencem. :)”

Ha te is elküldenéd a kéziratodat véleményezésre, erről itt olvashatsz többet!

Olvass bele!

A nap szenzációja az volt, hogy hosszú évek után végre-valahára összejött a francia és a
spanyol tanfolyamokra a szükséges létszám. A spanyol sikere egy egészen egyszerű és hétköznapi okra vezethető vissza: Vivien rászánta magát, hogy elindítson egy kezdő flamenco-kurzust, lelkes tanítványai pedig két tanulócsoportra is elegendő számban jelentkeztek hozzánk nyelvet tanulni. Hogy a franciára miért lett hirtelenjében tucatnyi jelentkezőnk? Talán mert Franciaország nyerte a focivébét, mert Céline Dion kiadott egy francia nyelvű albumot, mert a Plútó negyedfényszöget zárt be az Uránusszal, de az is lehet, hogy a múlt heti napkitörésnek is köze van hozzá.
Detti, a spanyol-francia tanárunk ugrándozva érkezett nyolc óra tízkor a nyelviskolába,
az arca pedig fényesebben ragyogott, mint Zsuzsa vadonatúj, aranykeretes szemüvege a reggeli napfényben. Boldog mosollyal és táncosnői könnyedséggel tábort ütött a kisasztalunknál, s a százféle jegyzetét, óravázlatát és tanmenetét kiteregetve várta a további örömteli fejleményeket.
Timi már ezen a korai órán az új okostelefonját bűvölte, ügyet sem vetve az íróasztalán toronyba rakott papírokra.
– Hoppá… Lefényképeztem a fülemet. Na, nem baj – pillantott rám, és vállat vont. – Úgyis meg akartam nézni a hallójáratomat.
– Jól telt a hétvégéd? – kérdeztem.
– Prímán. Egy Greenpeace-tüntetésen lazultam pár századmagammal. Tudtad, hogy madarak ezrei pusztulnak el minden évben a levegőbe eregetett lufik miatt?
– Hát… Én nem szoktam lufikat eregetni.
– Jól is teszed – felelte olyan hangon, hogy magamban hálát adtam azért, hogy még egyszer sem kapott rajta semmiféle, az állatvilág elleni bűntetten.
Válaszoltam volna, de Zsuzsa hirtelen megjelenése belém fojtotta szót. Timihez lépett, és gondterhelt arccal hajoldozott a monitorja fölött, aztán mutogatni kezdett.
– Nem, Timi, ezt nem így kell. A másik oszlopba könyveld le, így nem fog kijönni.
Timi elsötétült tekintetén láttam, hogy övön alulinak találta az ütést. Ekkor azonban máris én következtem sorra.
– Annamari, hogy áll az online tanfolyamunk előkészítése?
Mély levegőt vettem, hogy felkészüljek a legrosszabbra.
– Krisz elvállalta az angol tananyag megírását. A munka állásáról azonban még nincsenek híreim.
– És a számítógépes program? – folytatta Zsuzsa a kérdezősködést egy vércse hangján.
– Hát ööö… az még egyelőre folyamatban van. Tudod, a nyári szabadságok idején lehetetlenség élő embert találni, aki nem keveri egymással a biteket és a bájtokat.
– Áhhh! – hörgött Zsuzsa, és elrohant az irodája felé.
Az ajkamba haraptam. Dettivel, aki mindeddig a papírlapjaiba temetkezett, néma pillantást váltottunk.
Ekkor házi szentünk, Emma egy keresztény ikon üdvözült hangján megszólalt.
– Figyelj, Annamari, az egyik haverom programozó. Nem kizárt, hogy tudna segíteni az ügyben.
– Beszélj! – csaptam le a remény vékonyka fűszálára, mint fuldokló a megmenekülés utolsó esélyére.
Timi lezseren meglibbentette hosszú copfját.
– Zakuszka Leónak hívják. Becenevén Lecsó.
– Tudsz adni egy telefonszámot?
– Persze. Hivatkozz csak rám – tette hozzá olyan arccal, hogy nem volt kétségem: ő még az Atyaúristenhez is rendelkezik egy titkos forró dróttal.

A Tiramisu főszereplői a kurzusaik tökéletesítésén dolgoznak. (Velencei Rita: Tiramisu)

Amikor Zsuzsa nem sokkal ebéd előtt újból betért hozzánk, már örömmel újságolhattam, hogy Zakuszka Leó okleveles programozómatematikus elvállalta a nyelvi oktatóprogramunk elkészítését. Főnököm végre elégedettnek tűnt, és a jó hírt egy dupla feketével ünnepelte meg körünkben.
Timi talán úgy érezte, aznapra már megtette a magáét, mert a zavar legcsekélyebb jele nélkül vette elő körömlakkos üvegét, amely a zöld egy különösen élénk árnyalatában virított, és kezelésbe vette bal kezének körmeit.
– Fenyő jönni fog ma, ugye, Annamari? – fordult felém Zsuzsa. – Fontos beszélnivalóm volna vele.
– Nincsenek ilyen információim. Ma nem lesz órája.
Főnökasszonyom legyintett egyet.
– Akkor majd felhívom – közölte, aztán otthagyott bennünket.
Timire pillantottam – valamiért olyan érzésem támadt, hogy fel kell készítenem a találkozásra, ami vár rá. Ő azonban megelőzött.
– Ez a járkáló karácsonyfa is egy újabb megjegyezni való kolléga? – kérdezte gyanakvó pillantással.
– Nos, igen. Fenyő Móric a becsületes neve. Jó negyvenes pasas. És ha jót akarsz, kérlek, semmiképp ne kezdd el becézni. Ő egyszerűen Fenyő, és kész.
Timi színpadias sóhajt hallatott.
– De kár! Pedig mennyi jó mórickás viccet tudok!
Az ebédszünet utáni csendespihenőben felhívtam korábbi titkárnőnket, Verát, hogy megérdeklődjem, mi van vele, s egyúttal beszámoljak neki az itteni mindennapokról.
– Tudod, fura ezt mondani, és biztos nem is hiszed el, de ha Zsuzsa azt mondaná, hogy menjek vissza hozzá kávéfőző rabszolgának, már rohannék is a B.Ábelbe – panaszolta olyan hangszínben, hogy lelki szemeim előtt egy kifacsart citrom képe jelent meg. – Százszor inkább, mint hogy leböfizett pólóban, csimbókos hajzattal, kialvatlan zombiként ténferegjek nap mint nap a babaszoba és a fürdő között, bűzlő szennyeshalmok, előkék és utókák sáncai közt, margarinos kenyéren és vízen élve… El tudod ezt képzelni? Egyébként imádom az én kis manócskámat, képzeld, ma rám mosolygott!
Timi ez idő alatt teljes lelki békével lakkozgatta levelibéka-zöldre a körmeit a jobb kezén, és rózsaszín rágólufikat fújkált a gépe mögött.
Amikor megnyitottam a honlapunk szerkesztőoldalát, hogy frissítsem az órarendet, a szemem sarkából megláttam Kriszt, hipszter stílusú ifjú angoltanárunkat elvonulni a folyosón. Nem sokkal később zavart arckifejezéssel pillantott be hozzánk.
– Annamari, ma nincs órám?
– Tudtommal nincs – néztem fel a naptáramból. – A tanfolyamod a múlt csütörtökön befejeződött. A következő pedig csak a jövő héten indul.
– Á, persze! – derült fel az arca. – Akkor ma nem is kellett volna bejönnöm.
– Alighanem igazad van – erősítettem meg.
– Akkor csövi! – intett felénk, és hosszú lépteivel könnyedén távozott.
– A séróját legalább klasszul bezselézte. Sze’ntem ezzel le is fogyasztotta mára az agysejtjeit – állapította meg kolléganőm. Kezeit maga elé tartotta, s hangosan rágózva elégedetten szemlélgette öko hangulatú körmeit a délutáni napfényben.

Az órára pillantottam a szemközti falon: mindjárt négy. Kisvártatva fel is bukkant egy zöld kockás ingbe öltözött figura, kezében egy cigarettásdobozt szorongatott, és lezseren az ajtókeretnek dőlt, ahogy felmérte Timi megjelenését.
– Á, friss hús – mosolyodott el, és esküszöm, úgy láttam, hogy megnyalta a szája szélét.
– Helló, szivi!
Szent Emma előbb Fenyőre, majd pedig rám pillantott, némi magyarázat után sóvárogva.
– Em… ööö… Timi, ez itt Fenyő, a norvégtanárunk. Fenyő, ő Timi, az új kolléganőnk, aki mostantól Vera helyett intézi az iskola pénzügyeit, többek között a te számodra is, úgyhogy légy hálás neki.
– Legszívélyesebb üdvözletem! – hajolt meg Fenyő, de ez a mozdulat inkább tűnt groteszknek, mint udvariasnak. – Tudja, drága hölgy, itt nálunk az a szokás, hogy minden új munkaerőt megvendégelünk egy teára a Két Szamovár Teaházban. Nos, melyik délután volna kegyednek alkalmas? – Előkotorta a telefont a zsebéből. – Kedden és pénteken négytől hatig órán vagyok, de különben bármikor időt tudok szakítani kegyedre.
Timi végigsimított zöld körmű ujjaival lenszínű copfján.
– Sze’ntem térjünk vissza rá néhány hét múlva. Most minden szabadidőmet a kung-fu
edzéseim töltik ki. A feketeöves vizsgámra készülök.
Fenyő megértette a diszkrét célzást, és visszacsúsztatta a helyére a mobilját.
– Oké, oké, akkor majd később! – felelte, és már ott is hagyott bennünket.
– Ki volt ez a vadbarom? – szólalt meg Timi megütközve.
– Hát… amint említettem, ő Fenyő, a norvégosunk.

Tetszett a részlet? Ha szívesen folytatnád az olvasást, ide kattintva tudod megrendelni a könyvet!

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, kattints ide, hogy megkaphasd a legfrissebb híreket, értesülj az új blogcikkekről! Ha tanfolyam érdekel, kattints ide, ha pedig a kéziratodra szeretnél véleményt vagy szerkesztést kérni, ezen az oldalon találsz több infót.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .